A Little White Lies cikke rámutat: míg a film alapjául szolgáló képregény – elsősorban terjedelmi okokból – alkalmas volt arra, hogy szélesebb mederben hömpölygő történetet meséljen el egy bérgyilkosról, akinek hosszú, alapvetően magányban töltött évek, és megannyi élet kioltása után kezd megbomlani az elméje,
a film más megközelítést alkalmaz: alapvetően a főszereplő bosszújára összpontosít, s a visszavonulást teszi meg a végső célnak.
És hogy a nézőket mennyire köti le egy bérgyilkos utolsó megbízásáról – pontosabban: a visszavonulása előtti, fontos feladat elvégzéséről – szóló, sokadik film?
A Time szerzője úgy látja: míg más rendezők „azt hiszik, hogy e történeteket bonyolultabbá és szövevényesebbé kell tenniük ahhoz, hogy lekössék a közönséget, ennek talán az ellenkezője igaz. […] Fincher mindent visszavezet a műfaj lényegére. Marad egy gyilkos és a lelkiismerete, vagy bármi, ami annak tűnhet.
Fincher kezében ez a szűkített fókusz inkább kitágítja a műfaj lehetőségeit, mintsem szűkíti azokat.
Arról, hogy milyennek szánta A gyilkost, s mi ragadta meg a forgatókönyvben, maga Fincher beszélt Velencében, ahová elkísérte a filmet.
A gyilkos magyar nyelvű előzetese
Szavai szerint – amelyeket a The Hollywood Reporter cikke alapján idézünk – egyszerű, ám lebilincselő, egyenes vonalú drámáról van szó.
A központi karakternek egyáltalán nem kellett eleve ijesztőnek lennie, mert így jobban ráirányítja a nézők figyelmét a gonoszság hétköznapiságára.
Tetszett neki az ötlet, hogy a kódex, amely egy bizonyos pontig meghatározza a figura életét, a cselekmény előrehaladásával lassan érvényét veszti, és a bérgyilkos eljut odáig, hogy nem ragaszkodik saját szabályainak betartásához – bár belső monológjában a tervezés fontosságát hangsúlyozza, gyakorlatilag végig improvizál.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!