− Mit ábrázol a londoni Tate Modernben kihelyezett 1976-os Nap-Ember-Arc II. című festmény?
− Ez a több mint kétszer háromméteres alkotás a „vonalzóval festett”, geometrikus művészet nagy családjába tartozik, emellett van egy antropológiai, illetve népművészeti jelentésrétege is. Az interpretáció sokrétű, egyszerre látjuk benne a napot, egy arcot és az emberalakot is. Bak tudatos programot követett, amelyben Hamvas Béla gondolatisága mutatkozik meg. Sőt Hamvason keresztül a gnosztikus, hermetikus antik filozófiai hagyomány, amely szerint a fenti világ, a makrokozmosz megfeleltethető a lenti világnak, vagyis – Bak esetében – a nap az embernek. A festmény másik fontos rétege az, amely modern jelelméleti eszközökkel próbálta értelmezni az embert körbevevő szimbólumokat és jelképeket. Harmadik forrásként pedig a bartóki gondolkodás hatását mutathatjuk ki, ami a népi kultúrát összekapcsolta a modern művészettel. Ez a megközelítés Bak Imréhez az idős festőmesteren, Kornis Dezsőn és az általa képviselt „szentendrei programon” keresztül érkezett.
− 1964-ben Bak Imre Londonba ment. Milyen hatással volt későbbi művészetére, munkáira ez az utazás?
− A kádári amnesztiával együtt lehetett útlevelet igényelni 1963-tól, és amint lehetett, a művészek éltek ezzel a lehetőséggel. Különösen az akkor huszonéves Bak Imre generációja, akiket későbbi kiállítások nyomán Iparterv-generációnak szoktunk nevezni. Először 1964-ben sikerül eljutnia a vasfüggönyön túlra Nádler István barátjával és művészi „harcostársával” együtt.
Nagy hatást gyakorolt rájuk a nyugati művészet szabadsága, ekkor látták először a nagy múzeumi kiállításokon,
hogy jelen pillanatban mi történik a világ kortárs művészetében, hol tart az absztrakció, hogy megjelent a színen pop-art, amiről akkor még semmit nem tudtak itthon. Ezek mind beleépültek művészetükbe.
− 1970-es években volt egy kezdeményezésük, hogy ki kell lépni a műtermek, a galériák falai közül, és a közönséghez közelebb kell hozni a neoavantgárd művészetet. Miért volt fontos akkor ez?
− Az 1968–69-es nagy iparterves kiállítások után, a 70-es évek elején a politikai rendszer szigorított. Bár az absztrakció és az absztrakt festészet korábban is a tiltott kategóriába tartozott, azért még pár – időközben bezárt, betiltott – tárlaton meg lehetett mutatkozni. Az 1960-as évek második felét pár évig egyfajta „lazulás” jellemezte a hatalmi kontroll terén, de a 70-es évek elejére megint szigorúan kezdték fogni a gyeplőt a hivatalos művészetirányítók. Ekkor Bak Imre és társasága az akkori rendszerrel szembemenve keresték az utakat, hogy mit lehet csinálni és hogyan lehet kommunikálni a közönségnek ezt az új típusú kortárs képzőművészeti nyelvezetet, amit ők képviseltek, és amit tiltott a hatalom. Ez nem igazán sikerült nekik, ugyanis a Kádár-kor közönsége sem volt erre nyitott. Több évtizednek kellett eltelnie, míg különböző fokozatokban a Bak Imrét jellemző absztrakt, geometrikus nyelvezet polgárjogot tudott nyerni. Bak kortárs klasszikussá már csak a rendszerváltást követően tudott válni.
− Mi volt jellemző az alkotásaira? Mi volt jellemző az 1960-as évektől kezdve? Ugyanis egészen 2000-ig egy strukturális művészeti folyamat is megmutatkozik alkotásaiban.
− Művészete a geometrikus absztrakcióhoz sorolható, de ezen belül érzelmes karakterű, és a szimbólumok nyelvén is beszél. Bak tudatos alkotó volt, az életművét egy nagy építménynek fogta fel. Hamvas Béla gondolatai visszhangoztak mindig a fejében, hogy nemcsak egy-egy alkotást kell készíteni, hanem az életművet is fel kell építeni. Pályafutása olyan korszakokból áll, amelyeket párhuzamba lehet állítani a friss, nyugati kortárs tendenciákkal. Hatott rá a francia absztrakció az 1960-as évek elején, majd a külföldi utazások során megérintette a popart, de ami igazán megadta művészete fő karakterét, az az amerikai hard-edge absztrakció, vagyis a „kemény élű”, „vonalzóval húzott” geometrikus festészet.
Bak Imréék kicsit máshogyan, magyar szimbolikával átszőve értelmezte ezt az amerika stílust, ezért is Németországban megkapták a Hard-edge mit Paprika, vagyis a paprikás hard-edge titulust.
Az 1970-es években volt egy konceptuálisabb korszaka, amikor hátralépett a festővászontól, és inkább elméletibb műveket készített. Majd nem sokkal később, a 70-es évek közepén újra festett, de megmaradt a konceptuális irány is, a néprajz és a szemiotika jelelméleti szintjén. Ekkor születik meg a Nap-Ember-Arc című kép, amit most a Tate Modernben bemutatnak Londonban.
− Hogyan dolgozott? Mi jellemezte az ő munkafolyamatát?
− Bak Imre nagyon következetesen és koncepciózusan alkotott: ez nem egy laza csapkodós, pemzlit forgató festészet, hanem tudatos, mérnökös képalkotási folyamat. Minden festményhez kicsi vázlatot készített, amelyen megtervezte, hogy milyen színeket akar használni. A homogén színmezőkhöz sokszor több réteg, különböző festéket vitt fel a vászonra, hogy aztán az a bizonyos végleges és különleges tónus megszülethessen. Nagy kolorista volt, különleges színérzékkel.
− Mi az oka a művei világsikerének?
– Az egyik biztosan az, hogy nagyon okosan felépített, nagyon tisztán tartott életmű az övé. Ez ritka, mivel
a festőket sokszor elcsábítják különböző impressziók, nem tudnak ennyire szigorú keretek között gondolkodni.
A másik oka a sikerének, hogy folyamatosan nézte és kutatta a nemzetközi kortárs művészet alakulását, és reagált az új jelenségekre. Volt benne egy örök aktualitásra való igény, érdekelte, hogy merre halad a világ festészete, és ez hatott is rá. Időről időre meg is írta a tapasztalatait, összegző, fontos szövegekben. Amikor másfél évtizeddel ezelőtt felmerült, hogy a nagyon bezárt és szűkre szabott magyar kortárs világból kik azok a művészek, akiket ki lehet vinni a nemzetközi „nagyszínpadra”, akkor az Iparterv nagy generációja került elő, többek között Bak Imre, de említhetjük Nádler Istvánt, Keserü Ilonát vagy akár Maurer Dórát is. Gyűjtők, filantrópok és galériások együtt dolgoztak azért, hogy nemzetközi sikereket érjen el ez a nemzedék. Elkötelezett törekvésüket siker koronázta: így kerülhetett olyan mérvadó múzeumba Bak alkotása, mint a londoni Tate Modern, amely a világ egyik legfontosabb trendmeghatározó intézménye. Ide nem várják az alkotásokat, innen inkább eltanácsolják a felkínált műveket. Maga a bekerülés nagyon komoly szűrő, és az még inkább, hogy egy újrarendezett állandó kiállításon megtekinthető Bak Imre képe.
Borítókép: Bak Imre Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész a budapesti műtermében 2019. november 18-án (Fotó: MTI/Czimbal Gyula)
