− Mit ábrázol a londoni Tate Modernben kihelyezett 1976-os Nap-Ember-Arc II. című festmény?
− Ez a több mint kétszer háromméteres alkotás a „vonalzóval festett”, geometrikus művészet nagy családjába tartozik, emellett van egy antropológiai, illetve népművészeti jelentésrétege is. Az interpretáció sokrétű, egyszerre látjuk benne a napot, egy arcot és az emberalakot is. Bak tudatos programot követett, amelyben Hamvas Béla gondolatisága mutatkozik meg. Sőt Hamvason keresztül a gnosztikus, hermetikus antik filozófiai hagyomány, amely szerint a fenti világ, a makrokozmosz megfeleltethető a lenti világnak, vagyis – Bak esetében – a nap az embernek. A festmény másik fontos rétege az, amely modern jelelméleti eszközökkel próbálta értelmezni az embert körbevevő szimbólumokat és jelképeket. Harmadik forrásként pedig a bartóki gondolkodás hatását mutathatjuk ki, ami a népi kultúrát összekapcsolta a modern művészettel. Ez a megközelítés Bak Imréhez az idős festőmesteren, Kornis Dezsőn és az általa képviselt „szentendrei programon” keresztül érkezett.

− 1964-ben Bak Imre Londonba ment. Milyen hatással volt későbbi művészetére, munkáira ez az utazás?
− A kádári amnesztiával együtt lehetett útlevelet igényelni 1963-tól, és amint lehetett, a művészek éltek ezzel a lehetőséggel. Különösen az akkor huszonéves Bak Imre generációja, akiket későbbi kiállítások nyomán Iparterv-generációnak szoktunk nevezni. Először 1964-ben sikerül eljutnia a vasfüggönyön túlra Nádler István barátjával és művészi „harcostársával” együtt.
Nagy hatást gyakorolt rájuk a nyugati művészet szabadsága, ekkor látták először a nagy múzeumi kiállításokon,
hogy jelen pillanatban mi történik a világ kortárs művészetében, hol tart az absztrakció, hogy megjelent a színen pop-art, amiről akkor még semmit nem tudtak itthon. Ezek mind beleépültek művészetükbe.
− 1970-es években volt egy kezdeményezésük, hogy ki kell lépni a műtermek, a galériák falai közül, és a közönséghez közelebb kell hozni a neoavantgárd művészetet. Miért volt fontos akkor ez?