Demeter Anna, a beszélgetés moderátora arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben közösségépítésről beszélünk, szörnyű közösségvesztés zajlik körülöttünk, megszűnnek azok a helyek, amelyekben össze tudnánk kapcsolódni egymással, példaként hozta fel, hogy a kocsmakultúra is eltűnőben van. Kérdésére, hogy hogyan lehet összehangolni a sok egyedi küldetésű pajtát, hogy ne csupán fesztivál- és koncerthelyszínek legyenek, hanem a konstans, valódi kapcsolódások helyszínei, Horváth László elmondta, hogy az elmúlt két évben 100-150 pajtát hoztak a felszínre, a következő kihívás megtanítani őket úszni, vagy repülni. Nagy hullámzások várhatóak e téren: lesznek föllángolóban lévő pajták, és egész biztosan lesznek olyanok is, akik csalódnak. Hangsúlyozta, számára a hozzáadott értéket az a nem mindennapi produkció jelenti, amit meg lehet valósítani egy pajtában, például Veresegyházán egy Snétberger Ferenc-koncert, hetven ember előtt.
Tárkány-Kovács Bálint – aki Óbudáról költözött el feleségével és gyerekeivel, s választotta élet- és alkotóteréül a vigántpetendi pajtát – erre reflektálva kiemelte, hogy hiába tűnik kicsinek ez a szám, annak a hetven embernek, aki ott van a térségben, hatalmas a kisugárzása, a helyi kulturális életet tulajdonképpen ők jelentik. Hozzátette: formátlan korban élünk, amelyben közösségek sem tudnak megformálódni, a pajták ebben is tudnak segíteni. Tárkány-Kovács szerint a '60-as évektől kezdve az „ordító, rock and rollos lázadás” korszakát élték, ma pedig azt látja, hogy minden nagyon zajos.
Ma a csöndesség, az építés, a félrevonulás a lázadás. Az a rock and roll, ha az ember vidéken pajtákat próbál koncertekkel megtölteni.
Borítókép: Horváth László, a Fonó Budai Zeneház ügyvezető igazgatója, a PajtaKult igazgatója a Pajta és Népzenei Selection konferencián (Fotó: Bach Máté)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!