A rajz mestere alcím találó: Barabás Miklós grafikai életművét gyermekkorától az utolsó évekig végignézhetjük, számos, először közönség elő kerülő mű képviseletében. Talán több elmélyült figyelmet igényel a rajzok vagy a szinte impresszionista hangulatú tájképek finomságának felfedezése, mint gondolnánk, ugyanakkor érdemes kihasználni ezt a lehetőséget.
Az itáliai tájrészletek, a pesti látképek (veduták), a gyógyfürdők zárt világa vagy a városmajori ősöreg fák – mindez elsősorban grafikai alkotásokon látható ezen a kiállításon. Kevesebb festmény fogunk tehát látni, mint grafikát, de akár nagyítóval is megnézhetjük, milyen részletekből áll össze egy Barabás-mű. Büszkék lehetünk a székelyföldi fiúból lett népszerű művészre, aki azon kevesek közé tartozott, aki meg is tudott élni a művészetéből.
Barabás a rajzkészségét folyamatosan fejlesztette, remekül szót értett kortársaival, rengeteget utazott és mindig képezte magát – néhány évig még fotográfiakészítéssel is foglalkozott.
Nem lepődünk meg azon sem, hogy írásban is izgalmasat alkotott: önéletrajza olvasmányos és kimondottan hangulatos kordokumentum, amelyből a kiállításon is számos részlet szerepel. Már a Gulácsy-tárlaton is rendhagyó élmény volt irodalmi párhuzamokkal találkozni, most is hasonlóan találó megoldás a szellemes szerzői sorokat a művekkel együtt megmutatni az érdeklődőknek.
A festő, aki megélt a művészetéből
Kézdimárkosfalva–Nagyenyed–Bécs–Itália, végül pedig Pest-Buda. Nagy vonalakban ezek Barabás életének állomásai, s ami a szorosabban vett tanulóidőszakot illeti, arról önéletírása is sokat elárul. Bár hamar önálló keresete lett, az osztrák fővárosban a Képzőművészeti Akadémián kezdett, majd hamarosan Bukarestben találjuk, ahol szintén arcképfestésből igyekezett megélni. Innen jutott el saját pénzén Itáliába, ahol összebarátkozott a skót „bajusztalan” akvarellfestővel, William Leighton Leitchcsel. Velencei, firenzei, bolognai útjaikon Barabás rengeteget tanult, részben másolás és képtárlátogatás útján, valamint a Turner-tanítvány Leitchtől is.
Műveinek izgalmas példáit látjuk a Velencében látott Laokoón-csoportról készített másolatában, amit annyira megkedvelt, a Lago Maggiore vidékén készült rajzain, a Vezúv kitöréséről szóló műveken vagy a velencei városképeken.
Az itáliai utak során készült rajzoknak, vízfestményeknek több helyet szenteltek a kiállításon, hiszen meghatározták szakmai útját is, de látunk válogatást a pest-budai időszak népszerű portréiból Berzsenyi Dánieltől Petőfi Sándoron át Döbrentei Gáborig – az utóbbiról kritikával emlékezett meg Barabás – , vagy a zsánerfestészet darabjaiból is, így akár az Enyelgés című, szerelmespárt ábrázoló jelenetet és az idős alkotó melankolikusabb hangulatú tájképeit. Ha pedig kíváncsiak lennék a sokoldalú művész műhelyére, Than Mór meg is mutatja nekünk egy 1847-es rajzán. Így nemcsak az önéletrajz idézett részletei, hanem egy szobabelső is közelebb hozza az alkotó világát a nézőhöz.
Végül pedig a kuriózumok iránt érdeklődők is találnak majd csemegéket, egy valószínűleg meg sem jelent sajtókarikatúra formájában – hiszen Barabás „élclapoknak” is dolgozott – , valamint a tizenegy éves Barabás Miklós rajza is különleges meglepetés, melyet Binder 1793-as Zrínyi-metszete után készített. Bár a tárlat 2024. január 14-ig látogatható, érdemes egy hosszabb sétát tenni a Magyar Nemzeti Galéria második emeleti Barabás-kiállításán, és megismerkedni a reformkor művészének eddig felfedezetlen műveivel.
Borítókép: Barabás Miklós ikonikus műve, a Művész a tengerparton (Fotó: Soltész Vince)
