Dunavecsén megújul Nagy Pál háza, amelyet Petőfi Sándor születésnapján, november 8-án szeretnénk átadni a közönségnek – mondja félmosollyal a szája szögletében Vörös Sándor polgármester. Erre a hírre azért felkapom a fejemet az egykori mészárszék udvarán, mert ha nem is tudni pontosan, hol és mikor, de a keresztelői levél a bizonyság arra, hogy szilveszter táján született Az apostol szerzője.
Versengenek a települések
– Komoly vitában állunk a pápaiakkal, de mi nyertünk – állítja megingathatatlanul Dunavecse polgármestere –, és a Hazámban című vers erre a bizonyíték.
Bács-Kiskun vármegye önkormányzata tanulmányútján szegődtünk Petőfi nyomába, ez már a harmadik település, ahol kedélyesen felemlegetik: itt született Petőfi Sándor.
Hamarosan az is kiderül, hogy valójában névadó születésnapot ünnepelnek itt november 8-án. A költő – apjának tett ígérete szerint – 1841 őszén újra pápai diák lett, majd a sikeres tanév végén, az 1842-es iskolai szünetben rokona és diáktársa, Orlai Petrics Soma társaságában meglátogatta szüleit Dunavecsén. Ekkor írta a Hazámban című költeményt, amelyet nem Petrovics, hanem Petőfi Sándorként szignált.
– De a pápaiaknak is igazuk lehet – folytatja megengedőn Vörös Sándor –, mert A borozó, az első vers, amely Petőfi Sándor név alatt jelent meg nyomtatásban, Pápán született 1842 áprilisában. A Hazámban csak 1842. november 8-án látott napvilágot az Athenaeumban. Így volt, hogy emlékszel? – fordul a településvezető bajuszát pödörgető útitársunk felé, mire minden szem Bánföldi Szilárd színművészre szegeződik.
A nyárlőrinci születésű Bánföldi Szilárd mostanság a fél életét a költő bőrébe (és zsinóros mellénybe) bújva tölti. A Petőfi-emlékév arcaként a legváratlanabb helyzetekben bukkan fel valamelyik alföldi településen – igazoltat rendőrökkel, járókelőkkel szavalja a Talpra, magyart –, majd orrára csúsztatva napszemüvegét, ahogy jött, olyan hirtelen tovább is áll.
Áthidaló szerepet tölt be múlt és jelen között, elég vele belépni a kiskőrösi szülőház tisztaszobájába vagy belefeledkezni a természet szépségébe, „tájba illő” karakterével máris megidézi a költőt.
Előhívja, megerősíti Petőfihez kapcsolódó ismereteinket, személyiségével pedig összekovácsolja a közösséget. A vármegye célja éppen ez: Petőfi újrapozícionálásával erősíteni a nemzettudatot és a helyi identitást; Talpra, magyar! című programjával rákérdez, mit üzen nekünk Petőfi: hordoz a személyisége olyan példát, amely napjainkban hasznosítható?
Már a települések közötti egészséges versengés, a kedélyes csipkelődés is az összetartozás jele. A táj szülöttjéhez kapcsolódási pontot talál Kiskőrös, Szabadszállás, Kiskunfélegyháza, Kunszentmiklós, Kecskemét, Dunavecse, Szalkszentmárton és még sok más település ugyanúgy, mint a Kiskunsági Nemzeti Park, amely a Petőfi-emlékévben vezetett túrákat szervez a költő szülőföldjének bemutatására.
Hazaszeretetünket és önismeretünket is gyarapíthatjuk, ha bejárjuk a Duna–Tisza közét Petőfi nyomában.
Hiteles dokumentumok bizonyítják, hogy Petrovics István mészárosmester 1822. december 30-án Kiskőrösön tartózkodott. A mészárszék bérleti díjának második félévi részletét fizette ki ekkor. Fennmaradt továbbá a keresztelési anyakönyv, amelyből egyértelműen kiolvasható:
1823. január 1-jén, a kiskőrösi evangélikus templomban megkeresztelték Alexander Petrovicsot.
A templomból kilépve sárga kőkockák vezetnek a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumba, ahol nemrégiben frissült a Költőnek szült anyám! című állandó kiállítás, és nyílt új állandó tárlat Hét év címmel. A sárga kőkockákon lépdelve átsétálunk a Petőfit fordító költők szoborparkján, majd a János Vitéz Látogatóközpontot ígér újabb kalandokat.
A kiskőrösi bérlet olyan jól jövedelmezett, hogy a Petrovics család hamarosan Kiskunfélegyházára költözött. A családfő mészárszéket tartott fenn Kiskunfélegyházán és Szabadszálláson, emellett több ingatlan tulajdonosa volt, saját földjén és bérelt földeken is gazdálkodott. Az 1838-as dunai árvíz a szó szoros értelmében elvitte a vagyont. Sógora, a Dunavecsén élő Baranyai Péter ajánlotta be Petrovicsot Nagy Pálnak, aki a bérbe adott portán kívül 1400 forintot is kölcsönzött – húsz ökör árát –, ami átszámolva, mai áron körülbelül négy és fél millió forint. Petrovics István 1841. április 24-én nyitotta meg mészárszékét, amely három évig, 1844. április 24-ig működött Dunavecsén. Innen Szalkszentmártonba költözött a család.
– Úgy érkeztek ide, hogy adósságuk volt, és úgy is mentek el innen, mert az 1400 forint kölcsönt három év alatt sem tudták kigazdálkodni – meséli Braun Beatrix, a dunavecsei Helytörténeti Gyűjtemény tárlatvezetője.
–Petrovics 1842-ben két kocsmát is nyitott a közeli Kunszentmiklóson – a dokumentumok szerint az egyiket Sándor, a másikat István fia nevére íratta –, Petőfi öccse, István átköltözött és felügyelte, irányította mindkét üzletet.
Petrovics mészárszéke ma helytörténeti gyűjtemény, bútorzata, ha nem is eredeti, de korhű, ráadásul a környékbeli településekről való. A polcon sorakozó tárgyak közül a családhoz köthető két lámpás, amelynek harmadik darabja Szalkszentmártonban található. Itt van továbbá Nagy Pál lányának, Zsuzsikának kancsója, amelyet bizonyosan kézbe vett Petőfi is.
A történet szerint Zsuzsika ebbe a zöld mázas cserépkancsóba gyűjtötte össze a tejsavót, amellyel a tüdőbetegségben szenvedő költőt gyógyította. A helyi hagyomány úgy tartja, hogy nemcsak a savótól, hanem a jóféle dunavecsei vörösbortól is gyógyult Petőfi, de ne engedjük magunkat eltéríteni Zsuzsikától, aki – ha nem is a költő felesége – a János vitéz Iluskájának modellje lett.
Petőfi Dunavecsén összesen harmincegy verset írt, ezek közül tizenkilencet Zsuzsika ihletett, Nagy Pál lányának még a kezét is megkérte a költő:
Kicsinke szőke kis leányka, / Az én szerelmem nagy! / És tárgya e nagy szerelemnek / Kis szőke lány, te vagy…
Petőfi itt jártakor nem a szüleinél, hanem Nagy Pál házában szállt meg, a hely irodalmi emlékházként születik újjá: július közepén befejeződik az épületrekonstrukció, majd Csorba Csilla kurátor vezetésével a kiállítás is elkészül november 8-ára. Lesz mit ünnepelni a névadó születésnapon!
De Szalkszentmártonban sem szégyenkeznek, ha szóba kerül a költő: 112 vers, két színmű (Zöld Marci, Tigris és hiéna), egy regény (A hóhér kötele) az itteni termés.
Ha fellapozzuk az életművet, meggyőződhetünk róla, hogy Pest után Szalkszentmártonban írta a legtöbb versét Petőfi.
A település központjában az épületek védett műemlékek, itt található a református templom, a községháza és a Petőfi Sándor-emlékkiállítás is.
– Petrovicsék Dunavecséről érkeztek Szalkszentmártonba, ahol először a Duna partján lévő révcsárdát bérelték a községtől, majd a település központjában azt a tekintélyes házat, amelyet gróf Festetics György építtetett klasszicista stílusban. A család a vendégfogadót, a mészárszéket, valamint a három vendégszobát is hasznosította. Az épület előtt volt a piactér – vezet végig a Petőfi Sándor-emlékkiállításon Mészáros Szilvia közművelődési szakember.
– A mészárszék az udvarról nyílik, itt óhatatlanul is a falra fröccsent a vér, ezért állatvért kevertek a mészbe, és az egész helyiséget pirosra festették
– mutat rá vezetőnk a bejáratánál és az ablakok körül látható festékmaradványokra.
Az ivóban manapság kézműves foglalkozást tartanak, az érdeklődők akár langallót vagy görhönyt is süthetnek Hrúz Mária jelenleg is üzemelő kemencéjében.
A Petőfi-túra egyik tanulsága éppen ez: az emlékév több helyi éttermet is arra sarkalt, hogy elkészítsék a költő kedvenc fogásait.
A kecskeméti Csárda Petőfi-menüje mellé történetek is járnak, a kiskunfélegyházi Sirius étteremben feltálalják Hrúz Mária levesét, a Kunság-Szesz Zrt. a 33 százalékos Pilvax-likőrrel rukkolt elő a kétszáz éves jubileumra, a soltvadkerti Korona cukrászda kínálatában ott találjuk a Petőfi Sándor-ihlette Pilvax-szeletet. A szülőföldön járva a kiskőrösi Szentpéteri család pincészete várja a megfáradt utazót. Meleg napokon a szalkszentmártoni artézi kútnál is érdemes megállni, megtölteni a kulacsot. Kóstolás előtt szellőztetni kell – tanácsolja Mészáros Szilvia –, mert a víz szagos és meleg, de lehűtve nagyon finom.
Kolon-tó
A Kiskunsági Nemzeti Park (KNP) a Petőfi-emlékév alkalmából nyilvános túrákat szervez, amelyek célja Petőfi egykori szülőföldjének bemutatása. Ezekre a túrákra regisztrálni a park honlapján, tájékozódni a programok között lehet.
A nagyközönség előtt szinte ismeretlen az Izsák melletti Kolon-tó, amely új információs központtal gazdagodott a focipálya és az egykori strand mellett. Általános iskolák diákjai rendhagyó természetismereti órákon, foglalkozásokon ismerhetik meg a természetet a tó közvetlen környezetében. A Fürkésző Oktatóközponttól induló Digitális fürkésző tanösvény háromszáz méter hosszú.
A Kolon-tó medre a Duna jégkorszak utáni mellékágából alakult ki. A hajdani tó ma nádasok, mocsarak, fűzlápok, zsombékosok hazája. A tavat kaszálórétek, fajgazdag láprétek, láp- és ligeterdők, nyugat felől homokbuckás területek övezik. A hazánkban költő valamennyi gémfaj és a kanalas gém rendszeresen és népes telepeken fészkel a nádrengetegben. Tavasztól őszig a nádi énekesektől hangos a vidék. Közülük leggyakoribbak a nádirigó, a foltos nádiposzáta és a cserregő nádiposzáta. Jelenlegi ismereteink szerint itt él a Kárpát-medence legjelentősebb fülemülesitke állománya. A láperdőkben fészkel a fokozottan védett réti sas és a fekete gólya. A láprétek madártani érdekessége a rejtett életmódú haris, a szárazabb réteken fészkel a túzok is. A Kolon-tónál működik a KNP madárgyűrűző tábora, a kiskunsági ornitológiai kutatások egyik bázishelye.
Az oxigénben viszonylag szegény vízben él két honos halfajunk, a védett réti csík és a fokozottan védett lápi póc. A hüllők közül gyakori a vízi sikló és a mocsári teknős. A tó ritka, védett, vízhez kötődő emlőse a vidra. A nyílt vízfelszíneken virágzik a fehér tündérrózsa és a közönséges rence. A Kolon-tó déli részén, a lápréteken több orchideafaj nyílik. Leggyakoribb a mocsári kosbor, a vitézkosbor és a hússzínű ujjas kosbor. Védett növényritkasága a lápi csalán.
Borítókép: Bánföldi Szilárd színművész (Fotó: Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata)
