A kozmikus horror alapműveként számon tartott Cthulhu hívása című regény 1926-ban született a kiváló Howard Phillips Lovecraft (1890–1937) tollából, és számos, örök érvényűre kijegecesedett sora és bekezdése ismerős lehet számunka: „Ami egyszer felmerült, az újra elsüllyedhet, és ami egyszer elmerült, az újra felemelkedhet. Irtózat várakozik és álmodik a tenger mélyén és romlás rágja az emberek düledező városait.” Vagy: „Csak a költészet vagy a téboly képes leírni a zajokat, amelyeket Legrasse emberei hallottak, amint átküzdötték magukat a sötét mocsáron a vörös fények és a tompa dobszó irányába.” Illetve: „Ezek a lények mind kihaltak még földtörténeti korokkal az ember születése előtt, de léteznek bizonyos eljárások, amelyek segítségével, ha a csillagok állása ismét kedvező az Örökkévaló Ciklus során, feltámaszthatók. Mert ők a csillagokból jöttek, és magukkal hozták a képmásaikat.” Végül pedig: „Nem halott az, mi fekszik örökkön, / A halál sem ér át a végtelen időkön.”
Lovercraft maga teremtette mitológiai és űrmitológiai térbe (és szellembe!) helyezi lényeit és a megírt embereket; az emberek közötti viszonyok, rokonsági szálak bonyolultak, a hitelességet emellett további rengeteg adat, idézet, kvázi-hivatalos dokumentum, értekezés, pontos helyszínek és dátumok igyekeznek erősíteni, csakúgy, mint a másik nagymester, Edgar Allan Poe esetében.
Ezek a „régi” mesterek nagy titkok tudói: arról, hogy az olvasót miként kell helyzetbe hozni, kellemesen megborzongatni, megriasztani vagy annyira megijeszteni, hogy a haja szála is égnek álljon, mindent tudnak, sőt: mindez a kisujjukban van. Jobban tudják egyébként, mint a hentelős hollywoodi filmek forgatókönyvírói; mert a rémségek ugyan napjainkban erőteljesebbek lettek, elsősorban a képi megjelenítés miatt, de a régi szerzőknek nem állt kép a rendelkezésükre: mindent el kellett képzelniük, illetve mindent meg kellett úgy írniuk, hogy az olvasót kirázza a hideg, szinte lássa maga előtt. Hogy pontosan azt lássa, amit ők akarnak, hogy lásson.
Gondoljunk csak Poe mester A kút és az inga című elbeszélésének éjszaka-leírására, amikor a főhős annyira sötétben tér magához, hogy elbizonytalanodik azt illetően is, hogy egyáltalán életben van-e még („Végre, a kétségbeesés vad elszántságával, gyorsan széttártam pilláimat. Tehát legrosszabb sejtelmeim valóra váltak. Az örök éj feketesége környezett. Lélegzet után kapkodtam. A sötétség ereje szinte rám nehezedett, és elfojtott. A levegő elviselhetetlenül sűrű volt”), és ebben a rémületes sötétben próbálja meg felmérni, hogy egyáltalán hol van, mekkora területű börtön foglya, és milyen csapdák, halálos veszedelmek lapulnak benne, lesnek rá… idézni kéne az egészet, a sűrű félelem sehol máshol nem tapasztalt leírása ez. Vagy – a tárgyalt könyvnél maradva – nézzék ezt a kis részt a Cthulhu hívásából: „A koromfekete nyílásból szinte tapintható sötétség áradt. Ez a feketeség nem a fény hiányából eredt; önnön létező volt, ott volt a belső falakon, amelyeknek világosabbnak kellett volna lenniük, füstfelhőként gomolygott elő börtönéből, eónok óta tartó fogságából, hogy tisztán láthatóan elsötétítse még a napot is ahogy hártyás szárnyai nehézkesen emelkedni kezdtek a zsugorodó égbolt felé.”
Mégis akadt művész, aki méltónak bizonyult, hogy megfesse a Lovecraft-megálmodta világot.
Esetünkben ő François Baranger, aki ezt a kötetet is illusztrálta. John Howe a következőket mondja róla a könyvhöz írt előszóban: „Nyilvánvaló, hogy Lovecraft istenei és világai dacolnak a konvenciókkal; hű illusztrálásukhoz el kell kerülni a hagyományos horror minden gyakori buktatóját, és egy kozmikusabb megközelítést kell választani. Ezen az úton indult el François Baranger, hogy felfedezze a mítosz feltáratlan mélységeit. Ügyesen elkerüli, hogy a megszokott felszínességgel bombázzon minket, felhagyva a könnyed klisékkel – tátongó szájak, amelyek közelednek a csápok közé szorult, sikoltozó emberek felé –, ehelyett a tér torzulásaira, a kötetlen léptékekre, valamint a távoli és alig megpillantható borzalmakra összpontosít, melyek túl kiterjedtek ahhoz, hogy felfogjuk.”
No és ezt a már-már művészeti albumszámba menő kötetet adta ki a Multiverzum Kiadó ötszáz darab (!) számozott (!) példányban, amelyet csak a kiadótól lehet megvásárolni.
Nem olcsó, de ahogy mondani szokták: a képzőművészetért és a jófajta, elgondolkodtató, univerzális léptékkel mért horrorért rajongó, igazi gyűjtő-rajongók könyvtárából nem hiányozhat. Jó szívvel ajánlom, maradandó élmény egy maradandó, már-már műtárgyértékű könyvben.
Borítókép: Howard Phillips Lovecraft (Fotó: wikimedia.org)
