Az előadás nagy erénye a párbeszédek és a viszonyok kidolgozásában rejlik. Ivo van Hove sokat bíz a színészekre, akik mesterien ábrázolják a rájuk osztott szerepeket. A dráma nem tűnik porosnak: a jól megírt jellemek és szituációk, úgy tűnik, bármely korban aktuálisak.
Igaz ez a kortárs köntösbe bújtatott miliőre is. Kiemelkedik Christophe Montenez játéka Tartuffe-ként: negédes, meghunyászkodó stílusa az első pillanattól kezdve kivált egyfajta elemi undort, míg igazi személyiségét a másodperc tört része alatt képes felszínre hozni, amely által hihetővé válik az Elmirát játszó Marina Hands ijedtsége. A díszlet azonban csak látványos háttérként szolgál, s a drámai hatást csökkenti az, hogy minden cselekmény a tatamin zajlik. A színészeknek láthatóan nehézséget okoz, hogy mozgásuk a színpad parányi részére korlátozódik, nem mozoghatnak szabadon. Ennek okán pedig a rendezés kiszámíthatóvá és egysíkúvá válik, hiszen nem történik váratlan esemény vagy színpadi megoldás: ha láttuk az első öt percet, akkor mindent láttunk.
Fejtörést okoz a zárójelenet. A dráma rövidebb verziójában nem érkezik az arisztokrata család megmentésére a mesebeli fordulat, azaz a királyi elfogatóparancs (rex ex machina).
Tartuffe nem lepleződik le, nem zárják börtönbe: minden következmény nélkül kitúrhatja Orgont és családját házukból és vagyonukból. Ez azonban mégsem magyarázza meg azt, hogyan kapcsolódnak a Kertész utcai Shaxpeare-mosóba is beillő karakterek az első két órában látott családhoz. Állapotos, frivol Elmira, rongyos Orgon, halott Pernelle és transzvesztita Damis. Úgy tűnik, a Comedie Francaise nemcsak XIV. Lajos cenzúráját vette át, hanem a sok helyen divatos LMBTQ+ narratíváját is. Hogy erre miért volt szükség? Nem igazán értjük. Hogy ez agyonvágta-e az egész előadást? De még mennyire.
Ivo van Hove belga rendező, a holland Toneelgroep Amsterdam művészeti igazgatója. Sokan ismerhetik Off-Broadway avantgarde kísérleti rendezéseiről, ahogyan Broadway-előadások kapcsán is. 1981 óta aktív rendező, az elmúlt években az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválon, a Velenei Biennálén, a Bécsi Fesztiválon is kulcsszerepet töltött be. Rendezett már a hamburgi Deutsches Schauspielhaus-ban, a Staatstheater Stuttgartnál, valamint a New York Theatre Workshop társulatánál is. Az ultramodern minimalizmus és a színházi expresszionizmus vált védjegyévé, s ez teszi alkotásait egyedivé.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!