Az eszmecsere házigazdája és moderátora Nagy Viktor rendező, az MMA Színházművészeti Tagozatának vezetője volt, aki köszöntő beszédében egyebek között arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy nem véletlenül kongatják sokan a vészharangot a vidéki operajátszás ügyében.
Mint mondta, véget ért az az aranykor, ami az 1960-as évektől a 1990-es évek elejéig tartott, amikor olyan nemzeti színház típusú társulatok jöttek létre például Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Győrben és Miskolcon, amelyek életében az operának nagyon komoly szerepe volt.
Hangsúlyozta, hogy nem fogytak el az előadók, nem fogyott el a tehetség, és nem fogytak el a rendezők, azonban elfogyott az akarat és a koncepció. Kifejtette azt is, hogy több tényező is hozzájárult a jelenlegi állapot kialakulásához. Egyrészt a krónikus pénzhiány, ami miatt a színházak elsősorban az igen költséges operajátszást számolták fel. Ezzel együtt más műfajok kerültek előtérbe. Emellett komoly hiányosság figyelhető meg a képzés terén is, ugyanis a színházak ma már nem nevelnek ki maguknak énekes gárdát. – Eddig nem foglalkoztunk strukturális kérdésekkel, belenyugodtunk abba a helyzetbe, ami adott. De most már elérkeztünk egy végponthoz, ahol nem hagyhatjuk nyitottan a kérdést. Nem tudom, hogy mi a fontosabb: a pénz, a képzés, az akaraterő, netán a művészi színvonal emelése, de az biztos, hogy a megoldás bennünk van – fogalmazta meg a konferencia jelentőségével kapcsolatban Nagy Viktor rendező.

A rendezvény első felszólalója Tóth Péter zeneszerző volt, aki egyebek mellett kiemelte, hogy a vidéki operajátszás kapcsán leggyakrabban elhangzó problémák a pénzhiány, valamint az, hogy a vidék a budapesti operaénekesektől várja a megváltást. Megoldás lehetne, ha azokban a városokban, amelyekben létezik zeneművészeti kar, a színházak a hallgatókra alapoznának az előadások létrehozásakor, ami egyben az egyetem presztízsét, a tanszék rangját is emelné.
Mint mondta, maguk a zeneművészeti karok hozhatnának létre félkész előadásokat, amelyekből a színházban teljes produkciók születhetnének.
Tóth Péter másik hangsúlyos gondolata szerint együttműködések keretében a színházak közös bemutatókat alkothatnának, amelyeket forgószínpadszerűen miden évadban más helyszínen játszanának.