– 1989 óta a Szlovén Ifjúsági Színház igazgatója, elképesztő szakmai múlttal és tudással a háta mögött, hiszen rendezőként megfordult világ valamennyi vezető színházában. Melyek azok a kérdések és témák, amelyek művészként jelenleg is foglalkoztatják, amelyeket érdemesnek tart feldolgozásra?
– Ez egy roppant nehéz kérdés. Azt hiszem, hogy nem is tudok erre egyszerű és racionális választ adni. Mint tudja, pályám során sokféle témával foglaltam már, s rendkívül szeretek kísérletezni a legkülönbözőbb színházi műfajokkal, valamint formákkal. Számos projektem alapul írott szövegen, de volt olyan is, ahol egy írott szó nem hangzott el.
Rendeztem klasszikus drámákat, operákat, de legjobban mégis az abszurd darabokban való elmélyedést, alkotói munkát élvezem.
Többek között Eugène Ionesco, Samuel Beckett, Pintér Béla és a hozzájuk hasonló írók műveit, amelyek ma már nagyon is valóságosak lettek…
– Az Oidipusz az első rendezése a Jugoszláv Drámai Színházban. Ön szerint mitől aktuális még mindig Szophoklész műve? Mit mondhat a mai kor emberének?
– A darabban ott van problémaként a pestis is, az ezzel járó bonyodalmak pedig igencsak ismerősek utóbbi években, gondoljunk csak a koronavírus-járványra.
Érezzük, hogy egy korszak lezárult, s egyre csak növekszik a félelem és a bizonytalanság.
Nem beszélve arról, hogy háborúk törnek ki, de egyre jobban érezzük az éghajlatváltozást, a környezetszennyezés káros hatásait is. Nemcsak a nyilvánvaló válság és a társadalmi, politikai és gazdasági koncepciók változásának, hanem a civilizációnk alapvető elveinek és értékeinek meglazulásának és a káosznak vagyunk szemtanúi. Itt van például a demokrácia eszméje… Azért is találom értékesnek ezt a 2500 éves szöveget, hiszen akkor kezdődött el minden.
– Tehát a világ nem változott, és ugyanazok a játszmák szervezik az életünket?
– Ha megnézzük a társadalmi, politikai és geopolitikai helyzetet Athén aranykorában, az athéni demokrácia idején, annak minden vívmányával együtt, abban a korban, amelyben az Oidipusz cselekménye játszódik, akkor láthatjuk, hogy bizony vannak olyan folyamatok, mechanizmusok, politikai feszültségek, amelyek ma is jelen vannak.
És mint a történelemből tudjuk, az athéni demokrácia aranykora után, amelyet az imperializmus és a hatalom bitorlása is jellemzett, szörnyű és véres zsarnokság következett.
Újra és újra válaszút elé állít minket a sors, amikor nem tudhatjuk, hogy az irracionalitás vagy éppen a józan ész fog győzedelmeskedni. Amikor elolvastam az Oidipuszt Kajetan Gantar kitűnő szlovén fordításában, meglepődtem, mert a szereplők és a dialógusok is frissen, élesen, korszerűen és rendkívül meggyőzően hangzanak. Az előadás egyik fókusza pedig az volt, hogy megmutassuk, hogyan válik egy demokratikus vezető nyomás alatt zsarnokká… Mielőtt mindent elveszít.
A legtöbb görög tragédia alaptémája ugyanis a hatalommal való visszaélés. És talán ez az egyik oka annak, hogy ezek az ókori szövegek ma is megtalálják az utat a nézőkhöz.
– Magyar alkotókkal is dolgozott. Milyen emlékeket őriz arról az időszakról?
– 1986 nyarán Szabadkán a Shakespeare-fesztiválon a Hamletet játszottuk.
Magyarul és magyar színészekkel, akik között voltak szabadkaiak és anyaországiak egyaránt.
A Hamletet alakító kolléga szintén magyar ajkú volt, s egy tolmács segítségével instruáltam, de ott volt Forgách András író, az előadás dramaturgja is. Nagyon érdekes élmény volt.
Borítókép: Jelenetfotó az Oidipusz című előadásból (Fotó: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház)
