Nyad (Annette Bening) betöltötte 60. életévét, sportriporterként dolgozik és legjobb barátjával Bonnie-val (Jodie Foster) tölti szinte minden idejét. Sikeres pályája ellenére sem elégedett. Hiányolja az emberekből a küzdést, a kitartást, így eltervezi, hogy végrehajtja azt, amire bő harminc évvel korábban nem volt képes. Átússza az igencsak veszélyes Kubától Floridáig tartó tengeri szakaszt.
Elég elolvasni a Netflix új filmjének szinopszisát, rögtön körvonalazódik, hogy milyen típusú filmre lehet számítani. Tipikusan a díjszezonra készített életrajzi darabról van szó, amely igazi erőleves a léleknek.
Mivel megtörtént esemény lévén tudjuk, hova fogunk eljutni, túl sok meglepetésre kár számítani (még előzetes ismeretek nélkül is), a Nyadhoz hasonló produkcióknál sokkal inkább az a kulcskérdés, hogy magát az utat miként ábrázolják, illetve mennyire sikerül feldobni a cselekményt.
Számos alkotás látott napvilágot a küzdeni akarásról, korlátaink legyőzéséről, legyen az fikciós vagy valós történet. Tűzszekerek, 127 óra, Carter edző, a Rendíthetetlen és még folytatódhatna a felsorolás napestig. Nem volt tehát könnyű dolga a magyar származású Elizabeth Chai Vasarhelyi (magyar apától és hongkongi anyától született hölgy), Jimmy Chin rendezőpárosnak. Ráadásul ez a nagyjátékfilmes bemutatkozásuk, korábban dokumentumfilmeket dirigáltak, úgymint A mentőakció vagy az Oscar-díjat nyert Free Solo – Mászókötél nélkül. Tisztán látszik, hogy érdekli őket a téma, ám az is érződik, hogy a Nyad mennyire más terep. Itt nem elég dokumentarista stílusban felmondani a kötelező házi feladatot, történetet kell mesélni, lehetőleg szórakoztató, érzelmes köntösben.
Becsületükre legyen mondva, igyekeznek a legtöbbet kihozni az alapanyagból, de az összképből pont az a kreativitás és autentikusság hiányzik, ami kiemelné a filmet az átlagból. Minden létező sablon visszaköszön a zsánerből.
A főhős nehéz személyiség, egocentrikus, önző és a saját érdekeit mindenkiénél előrébb valónak tartja. Ebből adódnak olyan szócsaták, melyek hatásosak lehetnének, de csak pár perces látszatkonfliktusokra futja. Nyad mellett Bonnie a szigorú, de mindig segítőkész és önfeláldozó barát, edző, akire támaszkodni lehet, illetve muszáj megemlíteni a mogorva, pesszimista, de megbízható navigátort, Johnt (Rhys Ifans). Ő talán a legkedvelhetőbb figura, de jelleme szintén papírmasé-egyszerűségű. Viszonylag hamar, már az első harmadban útra kelünk az embert próbáló kalandra, így
felmerülhet a kérdés: a kétórás játékidőből másfél órán keresztül csak az úszást fogjuk nézni?
Nos, igen és nem. Vasarhelyiék tudták, hogy egy magányos, monoton sportról van szó, így mindent megtettek, hogy változatosabbá tegyék a látnivalót. Rendre visszautalnak a címszereplő gyermekkorára, amikor korábbi edzője szexuálisan zaklatta, a múltidézés azonban nem kifejezetten építi a jellemét, inkább érződik megfelelési kényszernek a modern hollywoodi trendek felé. A váratlan cápatámadás, a látványos hallucinációk és az egyéb hatásvadász törekvések többnyire eredménytelennek bizonyulnak. Sokkal mélyebb, emberibb drámát lehetett volna kreálni egy ekkora horderejű sztoriból, de sem a fizikai, sem a mentális felkészülés nem érződik elég alaposnak. A Nyad így sajnos megragad azon a szinten, mint sok, Oscarra gyúrt társa. A kész mű nem sok vizet zavar, színészileg azonban kikezdhetetlen. Annette Bening látványosan átalakult, sokat készült a szerepre, de játéka is fantasztikus. Akárcsak Jodie Foster Bonnie-ja, aki a csendesebb háttéralakot hozza tökéletesen. Rhys Ifans figurájának cinikus humora, profi hozzáállása is sokat dobott az élményen, még ha a visszatérését elég alibi módon magyarázták is meg.
A Nyad nem rossz film, kétségtelenül fel tudja tölteni élettel az embert, motivál, és a főhős útja önmagában is megér egy misét. A gond az, hogy a bevett paneleken, közhelyeken kívül semmi egyedire nem futja, tele van klisékkel, így aki látott már a „soha ne add fel!” rigmusra épülő életrajzi vagy sportdrámát, az valószínűleg nem fog meglepődni az itt látottakon.
Persze becsülendő az üzenet, miszerint hiába hagyta maga mögött valaki a legszebb éveit, ugyanúgy lehetnek céljai. A kor pedig csak egy szám, ami nem szabad, hogy hátráltasson bárkit az álmai kergetésében. Diana Nyad igazi példakép lehet sokaknak, de a róla szóló alkotás nem olyan friss és erőteljes, mint ő, sokkal inkább egy öreguras, vagy ez esetben öreg hölgyes ujjgyakorlat, mely bájos, de filmként felejthető.
