Az alapítók érdekes kísérletbe kezdtek, hiszen szerettek volna egy olyan lapot létrehozni, ami kézzelfogható, de – hallván az idők szavát – olyat is, ami az online térben is működik. Szellemi műhely jött létre, amely mára több mint háromszáz képző- és iparművésznek, írónak, tudósnak, újságírónak adott teret.
Az Országút című lap immár három és fél éve jelenik meg.
Érdekességük, hogy nyomtatásban csak kéthetente kerülnek az újságosstandokra, de emellett naponta jelentetnek meg friss tartalmakat
online felületükön, az orszagut.com-on.
Három kiemelt tematika köré építik megjelenéseiket, ezek a művészet, a tudomány és a közélet. A lap igyekszik mindenkinek olvasmányt nyújtani, aki érdeklődik a világ dolgai iránt és kicsit le akar ülni, kézbe venni (vagy kattintani), olvasni valamit, ami érdekelheti.
A századik lapszám megjelenése kapcsán Entz Géza, a lap felelős kiadója azt írta:
A kerek szám még nem világraszóló ünnep, de előretekintésre mindenképpen jó alkalom.
Az Országút főszerkesztője, Szerdahelyi Csongor a lap címére utalva azt mondta: arra való, hogy közlekedjünk rajta és általa, összekössön embereket, gondolatokat, településeket, korokat és legfőképpen generációkat. Ez által teljesebb, minőségi életet tudjunk élni, jobban megértsük a körülöttünk lévő világot, és legfőképpen egymást.
Az Országút századik lapszámában olvashatjuk, hogy
Petőfinek mi köze volt az ürgékhez, mi az a gábli, de azt is, hogy milyen összefüggés van a mesterséges intelligencia és a II. világháború legsikeresebb titkosszolgálati akciója között.
Elemzést olvashatunk a mostanság leginkább érdeklődésre számot tartó Izrael–Hamász háborúról, amelyet a zsidó államban a holokauszt tragédiájához mérnek. A közéleti témák között felmerül a kérdés, hogy a választások után – amelyet a jobboldal nyert, de valószínűleg a baloldal alakít majd kormányt – merre tart Lengyelország az európai és uniós politikában. A Ki nyer ma? népszerű rádiós komolyzenei vetélkedő újraindulása kapcsán Czigány György költő idézi fel, hogy ki szólította meg a hentesnél. De felvetődik az is, hogy ki lesz XXIV. János pápa?
Az Országút legnagyobb vállalása azonban az volt a jubileumi lapszámmal kapcsolatban, hogy megszületett a közös versük.
A szerzők azt a feladatot kapták, hogy írjanak egy sort, melyekből a mesterséges intelligencia segítségével „költemény” született.
Meg is lett az eredménye! Bár az Országút szépirodalmi szerkesztője, Rónai Balázs Zoltán értően és humorosan adta elő, megnyugtató, hogy most még biztosan, a vershez ember kell! Író és olvasó.
A mesterséges intelligencia közreműködésével létrehozott verset változtatás nélkül közöljük.
OÚT 100 – közösségi vers
az idő lassan pergő homokja csak illúzió és hazug metafora
Ki kultúra után kutat, olvassa az Országutat!
Kenyerem vélem eszitek. Úgy vélem, veszítek: vérem veszitek
Vajon kibukkan-e a csúszda végén
Gáza felett az ég
Manifesztálódó balga ritkaság
Az írás nekem lelkigyakorlat, VALAKI mindig fogja a kezem
a kútkáván megülő bágyadt trágyaszag
minden elsiklani látszó napot mégis mélyen magunkba zárunk
Ikrek, akiket két anya szült
az idő gyolcsaiba pólyált s dúdolva ringat
az otthonom, ez a megkopott táj
Még sírnak a hölgyek, a szűzi leányok
jöjj el Uram, különben magam megyek hozzád bár nem jutok tovább
ezentúl más világ lesz: egy sor anyag, két sor szellem
Bepettyezett az ősz
Mindig is volt valahogy, van úgy mégis, hogy nincs sehogy
ősz van vöröslő csík az égen
Születőben az elgondolhatatlan csoda
A bőr kiterítve anyajegyek hálózata, csillagképek
Izgalmas Országúton bebarangolni hazánk képzőművészeti szcénáját
Nem ilyen öregségre: békességre vágytam!
Muszáj újradefiniálnunk a művészetet
az idő furcsa szépsége abban rejlik, hogy nem tudjuk menyi telt el már, illetve mennyiből
És a leveleken átszűrődött a fény
A parkoló autók alatt különböző színű szemű macskák élnek
Mindent megtettem, semmit nem bánok, akármerre nézek, embereket látok
Városaink szépsége veszélyeztetett, de mi tervezve és írva küzdünk érte, éljen az urbanisztika!
„Semmi sem rendezettebb, mint amit a szeretet rendez el.”
ellenségeimmel nyers és kemény vagyok, mint Attila: port, hamut és legendát hagyok
Így válik valóvá, s ehetővé a történelem
Legyen csönd és végre béke, kandallómeleg, szélsusogás
Mondjatok őszi viharnak, és felkavarom álmotok
a plafon egy gyászzsebkendő, hideg, nyirkos az este, félek
az univerzum egy hatalmas háló évezredek sűrűjéből merít
fiú unokáimért nem izgulok, de a kislány még csak most lett kilencéves
Már tavakká duzzadt a sejtekbe sodródó salak
teszt küldjetek visszajelzést ha megkaptátok
lapszámokban mindenképp érvényesül minden kép
a szavak mögött van valami homály, gyötrelem a szépben
Kapu szárnya – angyalszárny, szempillámon futó árny
nem lehet mesterséges az intelligencia
maró csend írja versemet és látod, mégis szótól nyüzsög
Ahogy a fűszálon fölfelé kapaszkodó apró fekete bogár
gyűjteni nyár, terített óra. nyár szívta értelem váltott valóra
aki Poldi bácsi kocsmájában a Mélypincében múlatja épp az időt
megállíthatatlan minden pusztul, viharok dúlnak, ég a világ
Álmában öltönyös férfiak kergetőztek a kaleidoszkóp törésein
Azt mondom, jó volna messzire menni. Útközben boldog lehetnék
Te is a szeretet koldusa vagy, érte ragyogjon lelkünkben a fény
Az Országút segítse továbbra is a BÉKÉT, a Szereteteteretetet!
Rakéta süvít, horpad a föld
Római kézfogást üzenek
Agyam szerpentinjein ámokfutó napok karamboloznak
Kérem, vigyázzanak. Az ajtók záródnak
az országúton végig a szekérrel a négy ökör lassacskán ballagott
Hol van a Bűn és bűnhődés? Nem a könyv, hanem a mű
Ha egy úri lócsiszárral találkoztam
Ha fogytán a levegő, mélyebb legyen a lélegzet
Édeske, az élet miért oly végeske?
Szaladunk a végtelenbe, s ha elfogy az idő, nincs újrakezdés
verset nem írok. prózát igen
Országúton gyalogolok, Ez bizony nem tréfadolog, Verssorokon nem molyolok
Kiöblíti arcomat gondosan a hajnal
Zöld Országúton együtt igyekszünk Rómába
Szeretem az őszi napsugarat, ami az elmúlást is bearanyozza
Júdás kötelén elalvó irgalom
Alant vagyunk mint négyzetgyök alatt lapuló szám Virrasztó gyermeki magány
Élj kívül az időn
Kába ribillióban lüktetsz lét. Valóság rabjaként kérem. Adj reményt
Csak a minőség vihet a Mindenség felé
Mindenkinek írnia kell egy utolsó könyvet
Már fenik a kaszát a sárkányfog-vetemény aratói
Borok között ülünk, kenyér, pogácsa, fasírt. Csak a szeretet ennyire közönséges
Sarut, vos szöget, koszorút, Golgotát, feszületet cserélt Krisztussal a Béke
Vastag, kékesfekete felhőrétegek váltakoznak a világosakkal
Csak a szeretet ennyire közönséges
Halandónak Isten nem írt soha ily meghatóan
Saját életemnek volnék álmodója álom az álomban lenne földi létem
Elaludt a fájdalom bennem
Lovas nemzet vagyunk, de rossz lóra tettünk
Az idő perceg – kapd el a szút / Vénebb vagyok nálad, Országút
Átfúj rajtunk az európai szél
Nomen est omen, az Országút városnegyedben élek Belbudán élek Belbudán
Mindképpen mihamarabb meglesem
Korty bor: emlékszem arra, ami lesz, elképzelem azt, ami volt
csak hagynom kell, hogy elragadjon a néma hegedű
Halálfélelemből is lehetünk öngyilkosok
Elárvult a horgosi csárda, ballangót kerget a szél a néma főutcán
minden univerzumból kizárt lítium hiányzik és √√ányozni fog
A katonák nem az értelmezésre kaptak parancsot
Naphegyen, csillagvölgyben ocsúdunk csodákból mindketten
E világ minékünk, kiben mi most élünk, vendégfogadó házunk
Ül a varasbéka gombán, dohányát morzsolja, ej be igen száraz!
A jövőnk elmúlt, a múltunk eltörölte
Megbocsátani valakinek nem jelenti azt, hogy megbocsátunk a viselkedésének
Haldokló hattyúm, szép emlékezet!
Törődünk cifra múlttal, cafrangos jelennel
kék ég még szép szélvész széttép légtér mélyén lévén élvén
Ez a sor csak azért, hogy Tompa Mihály is képbe kerüljön
alulról nézve a történelmet jobban megértjük összefüggéseit
Ne keresd, farkasok között rejtezik, az embertől fél
néha úgy teszek és néha nem mintha az életem sose érne véget
boszorkányok körvonalai a homályos szobasarokban
Ha még szeretnénk se tudnánk lemosni magunkról a kollektív tudatba beszivárgó salakanyagot
MELYIK LEGYEN HÁT AZ A HATVAN KARAKTER MELYET A MOLOCH NYELVE ALÁ BEDUGOK ÉN
Mért legyek én mesterséges! Kiderítenek úgyis
ne telefonálj és ne keress, ne ölelj, és ne szeress
esőlila forgácsok
már az emlék is egy számmal nagyobb
A környékünkön minden kertben nő néhány négy-öt emelet magas, hatalmas fenyőfa
Valaki ezt skandálja: Lefejtve az élet bora
KARIKÓKRAUSZÉRA – ÉRA-ÉRA HUNGÁRÉRA!
Napból fénnyé, élőből világgá válni, nem szándék kérdése
Egy reményt keltő napraforgó áll a tarlón, mellette már minden a télre vár, de ő a fényre néz
Halk sóhajjal hanyatlok alá az emlékezés bódító illatába
a meztelen csiga álmában Sir Lancelot
Féllábon fut a szél, ha teheti. Bizsereg a katicabogár. Bogár
Borítókép: Az OÚT 100 – közösségi vers (Fotó: Zelnik Bálint)
