Az interjú elején felmerül a kérdés, épp mely kötetek lapulnak Juhász Anna táskájában, mire a kulturális menedzser elmondja, jelenleg Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona könyvét olvassa, amely a kávéházhoz kapcsolódik és kicsit irodalomtörténet is egyben.
A munkámból adódóan felváltva olvasok kortárs magyar és nemzetközi irodalmat, például a napokban fejeztem be Valérie Perrin Másodvirágzás című könyvét. Egy éve várt már rám, de állandóan tologattam, mondván, hol érdekel engem egy temetőgondnok története, aztán egyszer csak levettem a polcról, és utána nem tudtam letenni: megérintett a finomság, a titokzatosság, amely sugárzott ebből a kivételes nőből.
Ezt követően az irodalmár elmondja, amikor elsőre nem rántja magával egy könyv, mindig kapcsolatot keres a szerzővel, a témával, a területtel. Az elmúlt hónapokban például Visky András Kitelepítés című könyvével turnézott, nemrég pedig ismét rá talált egy kitelepítéstörténet: Baska Barbara Baska magyarul beszél című műve a Felvidékre viszi az olvasót és mindegyik történetet a személyes kötődés ellenére is magáénak érzi már.
Viskynél az ember szinte azonnal sírni kezd a nyelvtől, a közegtől, a hit megtartó erejétől, Baskánál pedig a sorok között találtam egy olyan kisfiút, aki 1947-ben olyan döntést hoz, amely nemcsak a saját életére van hatással, hanem a családjára, a testvéreire és a most élő unokájára is. Innen már megláttam a könyv valódi arcát, kapcsolódtam hozzá, úgy gondolom, minden történetben meg lehet találni azt, ami a miénk is
– teszi hozzá Juhász Anna, aki egyébként bár mindig is szeretett olvasni, nem tervezett az irodalommal hivatásszerűen foglalkozni, a divattervezés, a régészet például jobban érdekelte, de indiai nagykövet is szívesen lett volna. Ugyanis egy író-költő lányának lenni leginkább egy zárt szobát jelentett és a várakozást, hogy onnan kijöjjön egy teleírt papírral, amelynek tartalmát valamikor olvashatja majd.
Az olvasás pedig olyan volt neki, mint a levegő, vagy mint reggelente a fogmosás, a kávézás, valami, ami hozzátartozik az élethez. És miként a cikkben fogalmaz, tudta, hogy érdekli az írók világa, de azt is, hogy nem akar író lenni, nem arra született – zseninek az édesapja született. Sokáig szerepelni sem szeretett, idő kellett hozzá, amíg ki mert állni az emberek elé, de egyszer átszakadt a gát, és eldőlt, hogy a történetbeszélés az élete.
Tudtam, hogy fantasztikus emberek vesznek körül, a kérdés az volt, hogy ezt hogy tudom megosztani másokkal, mert ha ez csak nekem jó, az önzőség – ez a híd lett az én életutam, s ebben persze segített az a természetesség, hogy nálunk minden az irodalom körül forgott
– árulja el Juhász Anna.
Az interjúban felmerül az a kérdés is, hogy előfordult-e vele az irodalomi közegben, hogy nem teljesen értette, mit is akar mondani az adott író, költő.
– Az irodalommal kapcsolatban a legfontosabb a nyelv. Az, hogy milyen nyelven szólal meg a költő, s hogy minket érdekel-e ez a nyelv. A nyelv változásait nem mindig vesszük észre, de azt igen, milyen könnyen értjük meg Petőfi Sándor Szülőföldemen című versét, amelyben szinte csak olyan szavakat használ, amelyek ismerősek egy mai tizenévesnek, vagy hogy Berzsenyi Dániel és Balassi Bálint verseit már nehezebben fogadjuk be. Fontos kérdés, vajon megértjük-e, hogy Juhász Ferencnek mit jelentett, hogy ő a „szarvasfiú”, s hogy mit jelentett egy kis faluból elvágyódni – ezt megértette Csoóri Sándor, Nagy László, és értjük mi is ma, hiszen mindannyiunk szívében benne van, mit is jelent hazatérni – fejti ki a kulturális menedzser, majd hozzáteszi: A diákoknak tartott rendhagyó irodalomórákon, de az irodalmi estjein is ezt veszik végig, vagyis megkeresik a versekben, hol érint meg minket a szöveg és a használt nyelv, a szavak és mondatok összessége, hiszen onnantól az olvasó aktív cselekvővé válik. Ha elhisszük, hogy az a sorsom, mint Juhász Gyuláé, Kosztolányi Dezsőé, József Attiláé, ha megértjük Karinthy Frigyes aggodalmát vagy szeretetét, kitárul előttünk a világ, ám idáig nem juthatunk el olvasás nélkül.
Nemrég a sport és az irodalom kapcsolatáról tartottunk előadást, amelyen Erdei Zsolt fejből elmondta Radnóti Miklós Mint a bika című versét – a közönség legnagyobb elismerésére… A korábbi ökölvívó úgy fogalmazott, az életében fontos szerepet játszanak a versek, kísérik az útján, s ezeket a lírai pillanatokat mindannyian képesek vagyunk megtalálni, s ezek lesznek azok, amelyek majd átsegítenek a nehézségeken
– fűzi hozzá.
A cikkből kiderül az is, Juhász Anna számára a sikert a közönség jelenti. Tizenhárom éve tart esteket, azóta mindig tele van a nézőtér, de inspirálják az egyéni történetek, a katartikus pillanatok is, amikor valakinek megváltozik az élete egy-egy vers olvasása révén.
Az interjú teljes szövege a Nemzeti Sport online oldalán olvasható.
Borítókép: Juhász Anna (Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba)
