A középkorban gyakran ezen a napon fizették ki a jobbágyokat, a pásztorok is ekkor kapták meg járandóságát, s Márton napján szavazták meg a különböző tisztségek új képviselőit, így bátran kijelenthetjük: volt mit megünnepelni. A XX. századig a pásztorok gyakorta fel is keresték a falu népét, hogy némi juttatás fejében énekléssel egybekötött jókívánságaikkal szerencsés új évet kívánjanak a felkeresett családoknak.
Libalakomák
November közepén már jellemzően levágható súlyban voltak a tömött libák, így gyakorta kerültek a szárnyasok az ünnepi asztalra, ezzel is megalapozva a Márton-napi lakomák gasztronómiai sajátosságait. A hiedelem úgy tartotta, hogy aki Márton napján nem eszik libát, az szűk esztendő elé néz, felkophat az álla. A Márton-napi libapecsenyék hagyománya máig szilárdan tartja magát.
A magyar óvodákban és iskolákban pedig manapság – az eredetileg német eredetű – lámpás felvonulások szokása is egyre népszerűbb.
Így a Márton-napi vigasságoknak nemcsak múltja, hanem jelene is van. Szent Márton napja az adventi elcsendesedést megelőző utolsó hangos és torkos ünnep.
Borítókép: Szent Márton püspök Simone Martini freskóján (Forrás: Wikipedia.org)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!