Tours-i Szent Márton 316 körül született Pannónia provinciában, Savariában, a mai Szombathely területén. Márton azonban nem a Kárpát-medencében, hanem Galliában élte le életének jelentősebb részét. Nem véletlen, hogy a mai Franciaország területén található Tours harmadik püspökévé is itt választották.
Márton Galliába kerülvén a római lovasság szolgálatában állt katonaként. Életéből a legközismertebb az az esemény, amikor huszonkét évesen egy koldussal találkozva kettévágta köpenyét és azt a nélkülözőnek adta. Az esemény után Jézus Krisztus megjelent álmában, amelynek hatására megkeresztelkedett: a keresztény vallás híve lett.
Krisztus katonája vagyok, nem szabad harcolnom
– ismerte fel. A katonaságot otthagyván Szent Hilár tanítványának szegődött. A keresztény hit őrzőjeként és gyarapítójaként Ligugé-ban kolostort alapított.
Mi köze Mártonnak a ludakhoz?
371-ben nem akárhogyan választották meg a kolostor alapítóját Tours – az akkori Caesarodunum – püspökének. Márton a legnagyobb szerénységgel és alázattal fordult a hívekhez és egyházi elöljárói felé egyaránt. Tiltakozott a püspökjelöltség és megválasztása ellen is, mivel nem tartotta magát a tisztségre méltónak.
A keresztény hiedelem szerint egy libaólban rejtőzött el, hogy ne tudják püspökké szentelni.
A megzavart libák azonban gágogásukkal elárulták Mártont, így ráleltek.
Szent Márton, a püspök
Márton püspöksége alatt jelentős hittérítő feladatokat látott el a mai Franciaország területén. Számos település tért meg prédikációi és példamutatása nyomán. Hosszú életéhez számos csoda, illetve megmagyarázatlan gyógyulás is kötődik. Emléke átjárta a középkori Európát, legfőképpen a francia területekét, ahol a XIX. század végén a Harmadik Francia Köztársaság védőszentjének hirdették.
Márton-napi népszokások
A Római Birodalomban november közepén – az ősz végével – megkezdődött a télre való felkészülés. A betakarítási munkákat befejezvén pazar lakomákat tartottak, és az új bort tartalmazó hordókat is csapra verték. A betakarítási ünnepségek tehát régóta az emberek mindennapjaihoz tartoztak. A Márton-napi szokások ezekre a hagyományokra épültek rá, mivel a szent népszerűsége a középkorban is töretlen volt.
A feudális, keresztény Európában Márton-napi lakomák formájában folytatódott a korábbi évszázadok őszbúcsúztató hagyománya.
Számos bált és kiadós étkezéssel összekötött ünnepet tartottak, illetve sok európai országban, így Magyarországon is munkatilalmi napnak számított Márton napja. Azaz nem volt szabad ezen a napon dolgozni, mert az a jövő évben szerencsétlenséget, üres kamrát jelentett.
A középkorban gyakran ezen a napon fizették ki a jobbágyokat, a pásztorok is ekkor kapták meg járandóságát, s Márton napján szavazták meg a különböző tisztségek új képviselőit, így bátran kijelenthetjük: volt mit megünnepelni. A XX. századig a pásztorok gyakorta fel is keresték a falu népét, hogy némi juttatás fejében énekléssel egybekötött jókívánságaikkal szerencsés új évet kívánjanak a felkeresett családoknak.
Libalakomák
November közepén már jellemzően levágható súlyban voltak a tömött libák, így gyakorta kerültek a szárnyasok az ünnepi asztalra, ezzel is megalapozva a Márton-napi lakomák gasztronómiai sajátosságait. A hiedelem úgy tartotta, hogy aki Márton napján nem eszik libát, az szűk esztendő elé néz, felkophat az álla. A Márton-napi libapecsenyék hagyománya máig szilárdan tartja magát.
A magyar óvodákban és iskolákban pedig manapság – az eredetileg német eredetű – lámpás felvonulások szokása is egyre népszerűbb.
Így a Márton-napi vigasságoknak nemcsak múltja, hanem jelene is van. Szent Márton napja az adventi elcsendesedést megelőző utolsó hangos és torkos ünnep.
Borítókép: Szent Márton püspök Simone Martini freskóján (Forrás: Wikipedia.org)
