– Koltai Lajos úgy fogalmazott, hogy a Semmelweis egy szép embermese. Ön szerint ez mit jelent?
– Ezt tőle kellene megkérdezni. Ő egy egész filmről gondolkozik, a kellékek használatától a zenéig. Én egy színész vagyok: a saját történetemet kell egy forgatókönyvbeli karakterrel összeérintenem. Végigbeszélni magammal, hogy ezzel a karakterrel hol találkozom, hogyan tudnék minél mélyebbre menni és minél komplexebb lelket megmutatni az ő történései, valamint az én eddigi megéléseim által. Én nem tudok ilyen szép szót használni, és reflektálni sem tudok rá, mert nem tudom elnevezni azt, ami itt történt. Csak csináltam a feladatomat.
– Hívott segítségül forrásokat Semmelweis Ignác megformálásához?
– Ha az ember egy történelmi karakterről forgat, még mielőtt bármi a kezébe kerülne, el tud kezdeni önállóan kutatómunkát végezni. Ez nagyon izgalmas, már csak azért is, mert mi nem egy történelmi tablót, hanem a forgatókönyvírók által elképzelt karaktert hozzuk létre. Így rajtam nem is kérhető számon a történelmi hűség, csak a forgatókönyv iránti hűség, és reméljük, hogy ez a kettő nagyon közel áll egymáshoz. Az előtanulmányt, akár sok-sok ezer oldal elolvasását azért tartom fontosnak, mert lehet, hogy egy kortárs feljegyzésben találunk egy jellemző kéztartást, egy biccentést, egy nevetési stílust, és ezeket az apró kis gesztusokat, jellemjegyeket az ember aztán fel tudja használni a karakteréhez.
– A forrásismerete alapján kialakít egy képet a karakterről, ezt kell közelíteni a rendező által elképzeltekhez. Ez jelen esetben könnyen ment?
– Egy filmforgatásnál minden egyes jelenet, amit felveszünk, egy kicsi film. Ezeknek a jeleneteknek kell igaznak lenniük az első másodperctől az utolsóig, és akkor a nagy egész is igaz lesz. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy megbeszéljük, Semmelweis milyen volt, és akkor úgy játszom el, inkább a helyzetekre koncentrálunk, arra, hogy egy-egy szituációban szerintünk hogyan reagálna. Aztán ez a film egészét nézve kiad egy végső jellemet. Egy filmes karaktert végülis a nézők tesznek komplex emberré. A színész legfontosabb feladata az átélés, minden más ehhez képest nüansz. Meg kell nézni, hogy amikor te átéled ezeket a helyzeteket, az mennyire hasonlít Semmelweisre. Fel kell tenni a kérdést: ő vajon így csinálta-e? A színész „elviszi” a rendezőnek és a kollégáinak az átélést otthonról, a lelkéből, az öltözőből a kamera elé, aztán vissza lehet nézni, hogy sikerült-e, és ahhoz képest módosítani a karakteren: ez nem így érinti meg, itt nem szomorúságot érez, hanem szégyent stb. Minden egyes mondat kulcsmondat, abból kell építkezni.
