A Bikini gitárosa szerint nem az a baj a kortárs könnyűzenével, hogy nem tudják átadni a tehetségüket a zenészek, hanem az, hogy hiányzik a muzsikájukból az az erő, az a szellemi tartalom, ami a korábbi nemzedékek zenei igényeit meghatározta.
Lukács Péter Peta a Helyőrségnek nyilatkozva úgy fogalmazott:
nem az van, hogy nem jön át a plusz, hanem egyszerűen nincs bennük meg ez a plusz, és ez nem a gitárosok hibája, hanem a világé. A zene, mint minden más művészeti ág, mindig egy korlenyomat. Amit hallunk a rádióban, amit látunk a YouTube-on, bárhol, az van a zenében is. Amit most a fiatalok gondolnak, amilyen zenét csinálnak, azt a világ váltja ki belőlük.
A zenész a hosszú és rendkívül tartalmas beszélgetés során komoly zenetörténeti ismeretekről tesz tanúbizonyságot, összefoglalja a könnyűzene múltját. Elmondja, hogy a csaknem százéves folyamat során a klasszikus zenéből építkeztek az új műfajok, a blues, a jazz, majd a beatzene, a rockzene, a popzene, s ezeknek különféle alfajai mind úgy jöttek létre, hogy építettek a korábbi zenei újításokra, egy folyamat részei voltak. Ám a XX. század derekán történt egy különleges fordulat.
Nagy szerencse volt a pop- és rockzene esetében, nagyjából az 50-es, 60-as évektől kezdve az, hogy volt egy borzasztó komoly technológiai fejlődés. Tehát olyan új hangszerek, olyan új hangzások jöttek létre, amelyek gyakorlatilag új műfajokat tudtak teremteni.
A zenei nyelv megújulása azonban nem lett volna olyan rendkívüli hatással a fiatalok életére, mint amilyen fordulatot hozott a pop- és a rockzene, ha nem írtak volna komoly szövegeket a zenekarok. Legalábbis némelyik. A gitáros így fogalmaz:
A dalszövegek nagyon fontosak műfajtól függetlenül is. Bármilyen zenéről legyen szó, egy jó dalszöveg sokkal jobbá tudja tenni az adott zenét, és ez fordítva is igaz. Amikor magyar zenét hallgatok, legyen az akármilyen jó, ha rossz szöveggel hallom vagy rossz prozódiával, rossz nyelvtannal, a világból ki lehet vele kergetni, akkor is, ha a világ legjobb gitározása van benne.
Később elmondja, hogy a dalszöveg legalább olyan lényegi szempont, mint maga a zene, annak ellenére, hogy sokakat megszólít önmagában a zene is, azért a többség a nyelven keresztül kapcsolódik a zenei élményeihez. És természetesen a zenészeknek a huszadik században erős mondanivalójuk volt.
A rockzenére visszakanyarodva: a rockzene alapvetően mindig is a lázadás műfaja volt. Ha a magyar rocktörténetet nézzük, akkor gyakorlatilag folyamatosan társadalomkritikát látunk benne: ilyen-olyan módon átszőtte a politika, nem feltétlen a pártpolitika, hanem egyáltalán mindig is feladatának érezte azt, hogy a kisemberek gondjától kezdve a nagy globális problémákig foglalkozzon ezekkel a témákkal. Szerintem ez valamilyen szinten a mai napig megvan.
A zenei tradíciók és a szövegekben rejlő mondanivaló mellett azt a morális környezetet is nagyon fontosnak tartja a gitáros, ami szerinte meghatározza a korszak élményvilágát, szellemiségét, mentális arculatát. Erről így fogalmaz:
Én annak idején, amikor kezembe vettem a gitárt, vagy ugyanígy a nálam 20-30 évvel idősebb emberek, mi a saját élményeinket fogalmaztuk meg a zenében a hangszeren keresztül. És ezek az élmények egészen mások voltak, mert mi tényleg egész nap kint lógtunk, beszélgettünk egymással. Ha megbeszéltük azt, hogy jövő héten kedden kettőkor találkozunk, akkor ott voltunk, és nem az történt, hogy előtte öt perccel küldtünk egy sms-t, hogy ,,bocs, de most közbejött valami, mégsem megyek”. Ma már ez teljesen természetes.
Majd megkérdezi: miről gitározzon, énekeljen vagy doboljon vagy bármi mást csináljon egy olyan zenész, aki telefonnal a kezében nő fel? És persze mindjárt választ is ad a felvetésére:
arról fog gitározni, amit a YouTube-on lát. Azokat a zenéket meg dolgokat fogja megtanulni, amit ott lát, azokat fogja utánozni, és mi ezt halljuk ma.
Példa gyanánt egyik kortárs zenészünk pályaképéről ad villámelemzést: − Nyilván egyáltalán nem az a célom, hogy beleálljak a mostani szövegírókba vagy a mostani fiatalokba, de ha példaként vesszük Fluor Tomit – aki egyébként egy zseni – és az általa kreált dalszövegeit, megértjük, hogy miért nem tud örök érvényű maradni. A szövegeit gyakorlatilag az adott év aktuális trendjeiből építi fel. A hashtag, yolo szavak használata abban a pillanatban nagyon trendinek tűnhetett, most már viszont tulajdonképpen ciki leírni őket. Tehát azzal, amivel fel tudott építeni egy borzasztóan gyors karriert, azzal gyakorlatilag le is zárta az ügyet. Végezetül leszögezi: a zenében nem tud más megjelenni, mint az, ami az emberek fejében van, az pedig nem tud máshonnan oda kerülni, mint a világból.
És hogy mi van most az emberek fejében? Egy borzalmas nagy katyvasz, tulajdonképpen ami a világban is történik: járványok terjednek, háborúk dúlnak, mindeközben mindenki a telefonját nyomkodja – ez pedig ilyen zenét hagy maga után.
És lehet, hogy Lukács Péter Peta, a Bikini gitárosa, nemcsak a könnyűzenéről beszélt, hanem…
A teljes interjút itt olvashatják el.
Borítókép: Lukács Péter Peta (Fotó: Magyari Lukács)
