Tátrai Tibor Magyarország egyik legismertebb gitárosaként és dalszerzőjeként sok évtizedes tapasztalatát mozgósítva vetette bele magát a zsűrizésbe. Mint elmondta, a pályázatra könnyűzenei alkotásokat vártak, melyeknek elsősorban a rövid szövegek vagy szövegrészletek állnak jól.
A személyes meglátásom az, hogy minél rövidebb verset használ fel a szerző, annál inkább célba talál a dalszöveg a hallgatónál. A felhívás célja az volt, hogy a pályázók könnyűzenei formában jelenítsék meg Petőfi verseit, és könnyűzenében általában nem oratóriumokat, hanem rondó szerkezetű dalokat alkotnak – ennek számtalan megvalósítási formájával találkoztunk
– emelte ki a gitáros.
Mint kifejtette, volt olyan felvétel, amin egy háttérben szóló dobgép hangjára szavalta fel az előadó a verset, és volt olyan is, amin nagyzenekari felállásban muzsikált a zenekar. Széles skálán mozogtak a szerzemények, nullától százig, végtelenül inspiráló élmény volt a zsűrizés.
A zenész szerint a hiteles végeredményt, véleményalkotást nyugtázza az, hogy a bírálóbizottság nagyon sokrétű volt, a könnyűzene teljes spektrumát lefedték, de irodalmi szakember is részt vett a munkában. A zsűri tagja volt Farkas Wellmann Endre író, költő, újságíró; Dénes Adél, a Hajógyár alapítója, a Petőfi Kulturális Ügynökség programigazgatója; Both Miklós zeneszerző, a Napra együttes frontembere; Szalóki Ágnes énekes, dalszerző; Pásztor Sámuel gitáros, dalszerző és Lobenwein Róbert zeneipari szakember is.
Az elbírálás során egytől tízig értékelték a műveket, és bár rengeteg dalt kellett figyelmesen, elemző módon meghallgatniuk, a zenészre élénkítően hatott a változatosság – számára egyfajta művészeti feltöltődést jelentett a munka.
Tátrai Tibor szerint Petőfi úgy írt, mint egy rocksztár
Szépnek látom a művészi stílusok különbözőségének és a mondatok, verssorok megjelenésének sokféleségét. Petőfi gondolatai éppúgy megmutatkoztak egy brutálisan modern harmóniarendszerben, mint egy népies, magyar nótarendszerben – és akár ugyanaz az egy vers is megjelent ehhez hasonló zenei szélsőségekben. Az Anyám tyúkját megszámlálhatatlanul sokszor és sokféleképpen hallottam.
De vajon miért tudnak a mai zenészek kapcsolódni ilyen termékeny módon a XIX. századi nagy költőhöz? Tátrai szerint Petőfi úgy írt és fogalmazott, mint egy rocksztár, aki a saját korának átfogó kérdéseit, problémáit olyan alkotói formában tudta közreadni, hogy nagy tömegek figyelmét sikerült a műveire vonnia, mindenki érintettnek érezhette magát általuk. Nem volt ezzel másképp a zenész sem.
Emlékszem, már gyerekkoromban is tökéletesen értettem a sorait, hiszen a nép nyelvén írta őket. Petőfit olvasva, úgy érzem, én vagyok a nép
– mondta.
Tátrai Tibor szerint egyszerűen fogalmazni százszor nehezebb, mint bonyolultan, és ez a muzsika hangjára is igaz.
– Manapság sok zenész egyre több hangot akar játszani, holott nem biztos, hogy a sok hang a siker biztosítéka. A sok hang között könnyen elvész a személyes emberi valóság. Bajban vannak a modern zenével foglalkozó alkotók, mert betelt a pohár, és nincs hova tovább szaladni. Ez az én meglátásom. Nem szeretnék megmondóembernek tűnni, mert nincs ilyen szándékom. A beszédemet nem okoskodás hajtja, hanem egy belső mosoly, ami abból fakad, hogy jól érzem magam és rendben vagyok magammal – zárta gondolatait.
A teljes interjút ide kattintva olvashatják.
