Azt nem lehet elfelejteni. Együtt játszottunk a volt Nemzetiben, ami most Pesti Magyar Színház, és szerepeltünk is ugyanabban az előadásban, de nem volt közös jelenetünk. Ez Füst Milán Negyedik Henrik király című darabja volt a Várszínházban, Iglódi István rendezte, aki egyébként mindkettőnknek mestere, nekem osztályfőnököm is volt a főiskolán. Én az ifjú Henriket játszottam, Éva pedig egy udvarba érkező fiatal lányt. Az rögtön feltűnt, hogy milyen gyönyörű
– feleli Őze Áron a Nők Lapjának adott és a Duol.hu által szemlézett páros interjúban arra a kérdésre, miként ismerte meg Auksz Évát, majd mind folytatja: a színésznő a táncos világból érkezett, énekelt és táncolt, úgyhogy bár a nőiessége megfogta, azt látta, hogy prózában még nagyon gyakorlatlan. De miként Őze Áron folytatja, napsugaras jelenségnek tartotta mindig is, van neki egy sajátos kacagása, ami kezdetben bizonyos értelemben irritálta. Amikor viszont belépett a színházba, és a büfétől egészen a portáig hallotta ezt a kacagást, azt morogta magában: „Kérem szépen, ez a Nemzeti Színház, egy prózai színház, ki ez a gerle, aki itt turbékol? Olyanok voltunk, mint az óvodában. Én húzgáltam a haját, ő meg a bokámat rugdosta.”
Auksz Éva szerint ennyire nem volt vészes a helyzet, Áron cicatalpúnak tartotta őt, és magában azt kérdezgette, mit keres ő a prózai színházban, a színésznő pedig egy gőgös, elkényeztetett ficsúrt látott benne. Aztán elkezdtek beszélgetni, és szép lassan felismerték, hogy az egymással kapcsolatos előítéleteik alaptalannak bizonyultak.
Őze Áron azt is elmondja, hogy kíméletlenek egymással szemben, és ez szerinte nagyon fontos dolog. A kapcsolatukat az első perctől kezdve a néha kegyetlen őszinteség jellemezte, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is rendkívül őszinték egymáshoz.
Amikor elkezdtük a közös életünket, a legfontosabb dolog az volt, hogy Éva első gyermeke, az akkor hatéves Hunor számára mindez a legkisebb sérüléssel mehessen végbe. Ehhez kifejezetten kellett az őszinteség. És ez meg is maradt. Ebben a kapcsolatban mind a ketten teljes mértékben merünk önmagunk lenni. Ez igazi kincs
– teszi hozzá Őze Áron, aki szerint jókor, jó időben találkoztak. Miként fogalmaz, mind a ketten megjárták a hadak útját, mindenféle értelemben. Ő amúgy is későn érő típusnak véli magát, már bőven felnőtt, érett fejjel lett családja, de egy percig sem bánja, hogy ilyen későn történt mindez. Ugyanis egyrészt azt gondolja, most már együtt maradnak, és ez jó érzés, másrészt tényleg sok tapasztalatot hoztak ebbe a kapcsolatba, és ez erősen jelen is van benne. Az ő életében nem volt klasszikus családkép, nők nevelték fel, így az érzéseiben először nem is az fogalmazódott meg, hogy családot, hanem hogy gyereket szeretne. Ezt végig sem gondolta, a kép végül Auksz Évával lett teljes számára.
Az ünnepek kapcsán a színésznő elárulta, náluk karácsony közeledtével már a készülődés is nagy szerepet kap. „Van egy kedves, mézeskalácsot készítő asszony, az ő alkotásaival mi már adventkor megkezdjük az ajándékozást. Nálunk az ünnep nem csak a szentestéről szól, talán a készülődést még jobban szeretjük. Van egy közös karácsonyi műsorunk, Csík János A fény felé című előadása, amelyet a következő hetekben négy alkalommal is előadunk. Ez is a várakozás része” – tette hozzá.
Őze Áron végül az interjúban azt is elmondta, hogy úgy véli, a férfi megteremti a nőt, aztán a nő megteremti a férfit, ez pedig szerinte egy jól működő képlet.
Borítókép: Őze Áron és Auksz Éva a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában (Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Nagy Norbert)
