A Bényei Tamás (trombita, bendzsó, ének), Kovács Tamás (harsona, ének), Fodor László (klarinét, altszaxofon) Szabó Lóránt (gitár, bendzsó) Juhász Zoltán (nagybőgő) és Galbács István (dobok) alkotta Kossuth-díjas jazz-zenekar világszerte lenyűgözte már a közönséget és a rangos nemzetközi fesztiválok zsűrijét azzal a virtuozitással és a stílus iránti elkötelezettséggel, amelynek köszönhetően újra életre keltették a jazzkorszak hangzásvilágát. Különleges hangszereléseik és a filmzenéket a jazzre jellemző rögtönzéssel ötvöző előadásmódjuk Karády Katalin, Jávor Pál, Kabos Gyula filmjeinek világába repíti a hallgatókat.
A január 26-i koncerten sem volt ez másként. Az est hangulatát remekül megalapozta az első számként előadott szerzemény, Orlay Jenő Az én babám című dala, amely kedves-humoros szövegével a kor legikonikusabb színészóriásainak szellemét is megidézte. Kiváló alapot teremtve ezzel a folytatáshoz, amelyben sorra csendültek fel a legnépszerűbb örökzöldek. Köztük például az 1931-ben bemutatott, elsöprő sikert arató Hyppolit, a lakáj című filmből ismert Köszönöm, hogy imádott című dal, Eisemann Mihály, Szilágyi László és Mihály István szerzeménye, amelyet a közönség nagy része már a zenekarral együtt énekelt. Csakúgy, mint később az Odavagyok magáért, az Egy kis édes félhomályban, a Mindig az a perc a legszebb perc, A bankban nincsen betétem vagy a Holnap, ki tudja holnap látsz-e még? című filmslágereket.
A dalokat remekül kiegészítették azok a hol tréfás, hol ismeretterjesztő jellegű, érdekes történetek, amelyeket Kurutz Márton osztott meg a jelenlévőkkel. A Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársa felidézte egyebek közt 1929. szeptember 20-át, az első magyarországi hangosfilm bemutatójának napját. Az eseménynek az akkori Fórum – a mai Puskin – mozi adott otthont, és a helyszínre rendőröket kellett kivezényelni a tömeg miatt.
A film, amit vetítettek, egy amerikai produkció, Az éneklő bolond volt, és – amint azt Kurutz Márton felidézte – nemcsak a rendőrkordon érkezett meg a mozihoz, hanem az amerikai filmvállalat képviselői is, akik be akarták tiltani a vetítést, mondván nem engedik meg, hogy a filmet német géppel játsszák le. Végül hosszas huzavona – fenyegetőzések és némi kaució kifizetése után – a cég engedélyezte, hogy bemutassák a filmet, amely meghódította a közönséget. Két évvel később pedig már Magyarországon is elkészültek az első hangos játékfilmek.
Ezek elkészítése kezdetben számos nehézségbe, ellenérzésbe ütközött. A stúdiókban nagy volt a feszültség, mert a némafilmeket készítő stáb nagyon utálta a „hangosokat”. Olyannyira, hogy a Székely István rendezte Hyppolit, a lakáj alkotóit a világosítópultról nemegyszer szeméttel dobálták meg, vagy például a kis zárt fülkét, ahonnan a hangot kellett keverni és ellenőrizni, és amiben rendkívül meleg volt, pálpusztai sajttal kenték be.
A kezdeti akadályok ellenére azonban a magyar hangosfilmgyártás gyorsan szárnyra kapott. Részben a kiemelkedő tehetségű, a magyar közönség szívéhez közeli színészek miatt, részben a kiváló szakemberekből álló stáboknak köszönhetően. Emellett – amint arra Kurutz Márton is felhívta a figyelmet – természetesen az sem volt elhanyagolható tényező, hogy a magyar nézőközönség nagy része nem beszélt idegen nyelveket, a feliratozás vagy a szinkronizálás technikájának kifejlesztése pedig a későbbi korok vívmánya volt.
Így rendkívül nagy kereslet mutatkozott a magyar nyelvű produkciók iránt. Örök igazság, hogy gyakorlat teszi a mestert. Nem volt ez másképp a filmiparban sem, a rendszeresen megjelenő új produkciók gyártása adta rutin egyre jobb szakembereket eredményezett. Olyannyira, hogy nemzetközileg is híre ment a magyar filmgyártás kiemelkedő színvonalának, és ennek, illetve az alacsonyabb költségeknek köszönhetően egyre több külföldi – köztük német, francia, román – stáb érkezett hazánkba forgatni. Ezzel együtt egyre több úgynevezett ikerfilm is készült, amelyeket két változatban, magyarul és egy idegen nyelven is elkészítettek.
Kurutz Márton arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a magyar hangosfilmek fennmaradási aránya a két világháború közti időből viszonylag jó – tíz százalék, ami elveszett vagy töredékes –, a némafilmek aránya ennél sokkal gyászosabb, ott tíz százalék sincs meg.
A Nemzeti Filmintézet filmarchívuma ezért indította el a nemzetközi hungarikum kutatási programot, amelynek célja, hogy felkutassa a Magyarországon gyártott vagy külföldön készült, de magyar közreműködőkkel forgatott filmeket. Mint mondta, már néhány év elteltével is jelentős eredményeket tudnak felmutatni. A magyar némafilmek közül többet sikerült már felkutatniuk, Moszkvában és az Egyesült Államokban is találtak ilyen alkotásokat. Ezek közül az egyik például Kertész Mihálynak, vagyis Michael Curtiznek, a Casablanca rendezőjének az alkotása, amelynek az előkerülése nemzetközileg is jelentős hír volt.
A több mint kétórás koncert során még számos érdekesség elhangzott. Részben ezeknek a vidám, gyakran anekdotikus történeteknek, részben pedig a feltöltődést ajándékozó koncertélménynek köszönhetően a közönség tagjai széles mosollyal az arcukon, élményekkel gazdagodva tértek haza.
Borítókép: Az 1985-ben megalakult zenekar dalaiban a jazzre jellemző rögtönzést ötvözi a filmzenék hangzásvilágával (Fotó: Óbudai Társaskör/Gálos Mihály Samu)
