Nem gondolok magamra színésznőként, meg is lep, ha valaki ennek nevez. Nehéz döntés volt elhagynom a pályát, de létezni sem volt könnyű rajta. Attól kezdve, hogy 2000-ben leléptem a Nemzeti Színház színpadáról, és elhagytam az országot, már csak az álmaimban vagy a rémálmaimban voltam színésznő, mert egy ideig egyfolytában azt álmodtam, hogy elkéstem a jelenetről, nem értem be időben a színházba…
– mondta távozásáról Peremartoni Krisztina a Kultúra.hu-nak adott interjújában. Bár Amerikában nem akart játszani, San Franciscóban négy éven át „behúzta a szakma”, de aztán újból otthagyta. A filmezés ugyanakkor egyáltalán nem érdekelte:
nem is próbáltam castingokra bejutni, mert nem hiszek abban, hogy bárki karriert csinálhat Amerikában. Látom, hogyan működik a kinti rendszer. Úgy tűnik, mintha neked is nyitva lenne a kapu, de ez egyáltalán nem így van. Mivel annyi minden más is érdekelt, nem voltam lelkileg kiszolgáltatva annak az ideának, hogy színész legyek.
Ha adják, elfogadja a feladatot, de alapvetően nem filmes, hanem színházi lénye van – tette hozzá.
Mint mondta, utazási kedvét, a világ felfedezése iránti szenvedélyét édesanyjának köszönheti. Ő volt az, aki 11 éves korában felültette egy Zürichbe induló repülőgépre, ahonnan vonattal ment tovább a Boden-tóhoz táborozni. Anyukája mindent lerajzolt és elmagyarázott neki, merre kell mennie, valósággal kikövezte előtte az utat, mégis egyedül kellett boldogulnia. Az utazások ettől kezdve folyamatosan jöttek, hol Nyugatra, hol Keletre utazott, minden évben ment valahova, noha ez akkoriban nem ment könnyen. Svájci vízumát például két évig intézte az édesanyja, aki egyszer komolyan aggódott érte.
’68-ban, amikor Csehszlovákiát megszállták, éppen Kelet-Németországban tanultam a nyelvet egy táborban. Kitört a forradalom, és csak az utolsó vonattal sikerült Csehszlovákián keresztül eljönnöm. Minden állomáson fegyveres katonák járták végig a vagonokat, és fogalmam sem volt, mi történik. Az volt az első alkalom, hogy a szüleim féltettek
–mesélte.
Később a Vígszínházzal, a Nemzetivel is sokat utazott Európa-szerte és ma is gyakran útra kel, ha teheti. Mint mondta, Észak-, Közép- és Dél-Amerika „majdnem a zsebében van”, mert rengeteget utazott azon a tájon. Peruba, Mexikóba, Kanadába rendszeresen visszajár, de Indiában is minimum tízszer volt, Guatemalában legalább háromszor, Hondurasban minimum ötször. Most, hogy hazajött Európába, Keletre utazik sokat, mert, mint mondta, az számára izgalmas terület. „Megnéztem Bukovinát, Örményországot, Grúziát, Iránt, Kínát, és nemrég jöttem haza Szaúd-Arábiából. Csodálatos kultúrák!”
Peremartoni Krisztina nem távolodott el teljesen a színháztól, hiszen jelenleg művészeti tanácsadóként dolgozik a Városmajori Szabadtéri Színpadnak és a Kristály Színtérnek. Mint mondta, számára minden előadás egy-egy utazás, mert minden színdarab másik világba repíti, csak nem földrajzi, hanem történeti értelemben. „A színház zsigerileg az otthonom: mint egy lényhez tartozom hozzá. Mindennek ára van: miután elmentem, és megcsaltam a pályámat, nem tudok úgy részt venni benne, mint fiatalon, de még sincs hiányérzetem, mert a munkám révén teljes jogú tagja maradtam a színházvilágnak” – árulta el.
Borítókép: Peremartoni Krisztina (Fotó: Városmajori Szabadtéri Színpad)
