Három fotóművész ült egy asztalhoz a magyar dokumentarista fotográfia fiatal és középnemzedékéből a DokuMa projekt keretében a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ kerekasztal-beszélgetésén kedden.
Mindhárman elmélyülten foglalkoznak a környezetünket érintő változásokkal, globális és lokális szinten. Balázs Zsolt, Kállai Márton, Zoltai András fotográfusokkal Kopin Katalin, az intézet kurátora beszélgetett.
A víz mint központi elem, a kiszáradás, az elsivatagosodás veszélye a fotóművészek utazásainak meghatározó eleme. Fotóesszéik bemutatásával beszéltek a módszereikről, arról, hogy milyen indíttatásból kezdtek el foglalkozni az adott tájon a természet közelségében élő közösségekkel, s hogy mit tanultak ezeken az utakon. Zoltai András Északkelet-Indiába, a világ legnagyobb folyami szigetére, Majulira utazott, ott készített fotósorozata Európában több helyen megfordult már. A térség pusztulását mutatja, hogy az ötvenes években még 1256 négyzetkilométeres területe 1990-re a felére csökkent. 1990 óta 35 falut sodort el az árvíz, egyes tanulmányok szerint Majuli húsz év alatt elmosódik.
A fotográfus beszélt arról, hogy miért ragadta magával a nyolcezer kilométerre lévő sziget, s hogy miért kezdte egyre komolyabban foglalkoztatni az ott élők mentalitása. – Egy eltűnőben lévő homokszigetről van szó, ahol jelenleg 150 ezer ember él. Érdekelt, hogy vajon milyen dinamikák mentén élnek ott emberek.
Izgatott a hozzáállás, az, hogy pontosan tudják, hogy nincs jövője a szigetnek, mégsem mennek el onnan.
A szociális beágyazottság érdekelt. Találkoztam olyan emberrel, aki tizenkétszer költözött el otthonából a lakókörnyezetében beállt változások miatt – mesélte az alkotó, aki analóg technikával dolgozik. A képsorozatáról, amely egyebek mellett a Le Monde oldalain szerepelt, de Olaszországban, Hollandiában és Spanyolországban is megjelent, elmondta, arra törekedett, hogy kerülje azokat a kliséket, amelyeket megszoktunk az egzotikus tájak közösségének fotózásakor.
Kállai Márton fotográfus egy sok-sok évvel ezelőtti etiópiai fotózásáról és a jelenkori ukrajnai szakmai útjairól hozott el összeállítást. Aszály tombolt Szomáliában, amikor egy projekt keretében, támogatással a helyi közösségek pucolták a kutakat és hozták fel a felszínre a vizet. A művész rendszeresen visszatér Ukrajnába, ahol több éve fotózza a helyi ökokataszrófát a bezárt sóbányák vidékén, Európa egyik legkiterjedtebb sómezején, ahol a beszakadó bányák magukkal rántják a fél várost. Kállai Márton a Szabad Föld fotósaként 2009 óta dokumentálja ezt a térséget. A művész elmondta,
munkái során jött rá, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ami a történelemben történt, az már a múltunk.
Most újra ott tartunk, hogy ismét a történelem során tapasztalt bizonytalansággal kell szembenéznünk. Dokumentumfotósként is úgy látja, meg kell várni, amíg a történelem eljut odáig, hogy érvényes állításokat fogalmazhassunk meg.
A szárazság fenyegetését Balázs Zsolt fotográfus az Alföldön örökítette meg a 2022-es aszály idején. – Elkezdtem ezt a témát kutatni, utánaolvasva elég fenyegető volt azzal szembesülni, hogy ha a jelenlegi viszonyok között élünk tovább, 2050 - 2100 között nemcsak itt, de Magyarország nagy részén sivatagos terület lesz. Nagyon izgatott a föld közelségében élő zárt közösség. Megdöbbentő volt látni a kétségbeesést és a ragaszkodást a földet művelő emberekben ebben az aszályos évben. Csodálatos volt megtapasztalni, milyen hihetetlen erő van abban a talpalatnyi földben, amivel együtt élnek – emlékezett az alkotó.
