– Vortex of Silence címmel a német Jazzhaus Records kiadásában jelent meg új lemeze. Kreatív, progresszív, kísérletező – ezek a jelzők jutottak eszembe róla, miközben hallgattam. Ilyen a Dancing Dragon című szerzemény is, amelyhez videóklip is készült.
– Igen, ez a dal kicsit elüt a többitől, nem került fel a bakelitlemezre, kizárólag online hallható. A videó pedig egy három részből álló sorozat, amelyet az Operaházban rögzítettünk. Régi álmom volt, hogy felvehessünk ott egy klipet, tetszett a zenénk és e csodálatos helyszín kontrasztja. Örülök, hogy az Operaház nyitott volt erre, és hogy meg tudtam őket győzni arról, hogy álljanak a projekt mellé, hiszen ez egy jó geg. A videóknak pedig olyan szempontból is van jelentősége, hogy ezekkel jelentkeztünk a Jazzaheadre.
– Helyezzük el a jazztérképen ezt a rendezvényt! Mennyiben jelenthet ugródeszkát egy ilyen expó?
– A Jazzahead Európa legjelentősebb jazzszakmai eseménye, amelyet húsz éve rendeznek meg Németországban, Brémában. Úgy kell elképzelni, mint egy autókiállítást, ahol mindenki bemutatja a portékáit, csak éppen ez a jazzről szól. Az országok promotálják, bemutatják saját jazzszcénájukat, jelen vannak a legfontosabb jazzklubok, amelyek előadókat keresnek, valamint a legfontosabb fesztiválszervezők a világ minden tájáról. Szóval itt találkozik a kereslet és a kínálat. A Jazzahead minden évben tematikus napokon ad lehetőséget a fellépőknek, hogy ún. showcase koncerteket adjanak, amelyek rövidített, jellemzően harmincperces, szakmai közönség előtt zajló fellépések.
Az európai merítésben tudomásom szerint közel ezer jelentkező volt, ebből választottak ki 16 előadót, köztük minket is, így mi képviselhetjük az expón Magyarországot. Április 11-én lesz a koncertünk, már nagyon várjuk. Remélem, hogy ez egy előrelépési lehetőség, de összességében már a jelenlét is egy fontos pont lehet a szakmai önéletrajzban.
– Előtte van még egy fontos magyar állomás, február 16-án ugyanis a Müpában mutatják be az új albumot.
– Nemrég voltam egy podcast beszélgetésen a Müpában, és megdöbbentem, amikor elárulták, hogy hány alkalommal volt már szerencsém ott fellépni. Ez nekem mindig egy igazi ünnep, nemcsak a presztízse miatt, hanem mert a Müpa egy olyan rendkívüli szellemiségű, a művészetre összpontosító intézmény, ami igen különleges fókuszt adhat egy ilyen lemeznek. Nagyon örülök, hogy vállalták ezt a műsort, és annak is, hogy gyakorlatilag telt házas a koncert. A mi lemezbemutatónkkal indul a Jazz Showcase hétvége a Müpában.
– Vinilen igen, CD-n azonban nem jelentették meg az új anyagot. Miért döntöttek így?
– Először is, ennek a lemeznek német kiadója van. Úgy éreztem, mindenképp előrelépés lenne, ha külföldön jelentetnénk meg. Az már egy jó évtizede látszik, hogy a zenehallgatási szokások markánsan megváltoztak. Az emberek nem vásárolnak CD-t, nem akarok álszent lenni, én sem. Sokkal egyszerűbb, kényelmesebb és olcsóbb kizárólag a virtuális térben streamelni a zenét. Viszont
a kézzel fogható lemeznek mégiscsak van jelentősége a zenész szempontjából. Egy vinil bizonyos szempontból névjegykártyája a művésznek, így még nem merném megengedni magamnak, hogy egyáltalán ne adjunk ki fizikai hanghordozót.
Az embereknek viszont nincs CD-lejátszójuk, az elmúlt tíz évben vásárolt autókban sincs már lehetőség lejátszani egy CD-t, ez a formátum kikopni látszik. A vinil viszont még mindig lehetőséget ad azoknak, akik nagyon szeretnének találkozni a fizikai formátummal. Másrészről van egy olyan kör, amelyik kifejezetten vadássza ezeket az albumokat, szeretne igazi, régi típusú, fekete, 180 grammos vinillemezeket birtokolni. Megvan ennek a romantikája. Harmadrészt azt se felejtsük el, hogy egy vinilt alá lehet íratni, egy emlék, amit az emberek haza tudnak vinni egy jól sikerült koncert után.
– Szakmai és emberi értelemben is egy jelentős időszak lenyomata ez a lemez. Miért?
– A Vortex of Silence körülbelül három év személyes történeteit tartalmazza. Szakmai szempontból sok minden történt az elmúlt években: büszke vagyok arra, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének tanára, valamint a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének oktatója lehetek. A tanítás mindig fontos szerepet játszott az életemben, és végtelenül szerencsés vagyok, hogy ez soha nem kényszerhelyzet volt, hanem mindig valódi szenvedéllyel tudtam feléje fordulni.
Jólesik a tehetséges fiatalok szakmai fejlődését segíteni, úgy érzem, kiemelt helyzetben vagyok előadóművészként és pedagógusként is.
A lemez pedig részben azért fordulópont az életemben, mert külföldi kiadóval, külföldi ügynökkel dolgozhatok. Ez Harcsa Veronikának köszönhető, az ő víziója volt, hogy a duónkat egy új szintre emeljük. Nagyon örülök, hogy ebbe az elit csoportba a triónk – amelyet rajtam kívül Szabó Dániel Ferenc és Bartók Vince alkot – is bekerülhetett. Mérhetetlenül felnézek rájuk, egészen különleges művészi és szakmai kvalitásokkal rendelkeznek.
– Lírai és rockos megszólalások, sőt egy népdalfeldolgozás is helyet kapott a lemezen. Mint mondta korábban, nehéz lenne egyetlen zenei irányt definiálna a pályáján, s ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: „Volt idő, amikor küzdöttem ez ellen, de az »egységesítés« inkább gúzsba kötött, mint felszabadított volna.” Most sikerül felszabadulnia?
– Ebben a szakmában az egyik legnagyobb luxus, ami történhet egy előadóval, az az, hogy olyan zenét játszik, amilyet szeretne, olyan emberekkel, akikkel szívesen dolgozik együtt. Triviálisnak hangzik, de igazából ez nem feltétlenül van így minden esetben. Azt vallom, hogy amikor benne vagyok egy kreatív folyamatban, akkor meg kell próbálnom nem bírálni azt. Nem vagyok festő, de azt gondolom, hogy ha az embernek remeg a keze, amikor odaérinti az ecsetet a vászonhoz, és azon gondolkodik, hogy most jobbra vagy balra kellene húznia, vagy azon, hogy elrontotta-e, az nem tesz jót az alkotásnak. Tehát megpróbáltam, hogy merek-e annyira szabad lenni emberként és előadóművészként, hogy egyszerűen csak engedjem kijönni, ami bennem van, és aztán a végén hátrébb lépek, és megpróbálom meglátni benne az egységet.
Nagyon sokféle az anyag, szerepel rajta akusztikus megszólalás, népdalfeldolgozás, kifejezetten pszichedelikus, rockos dal, de azt gondolom, hogy hármunk játéka ezt egységessé teszi.
– Pedagógusként és zenészként is van rálátása a jazzszcénára. Mit gondol az utánpótlásról, mi kell ahhoz, hogy a fiatal zenészek sikeresek legyenek egy olyan rétegműfajban, mint a jazz?
– Csodálatos utánpótlás látszik. Nagyon sok fiatal, kreatív muzsikus van. Kicsit attól tartok, hogy sokan elmennek külföldre. Sehol nem könnyű művészként érvényesülni manapság, de lehet, hogy külföldön valamivel könnyebb. Viszont ettől függetlenül pozitív vagyok, mert fantasztikusan tehetséges emberekkel van szerencsém dolgozni.
Nem az a tanártípus vagyok, aki minden alkalommal lead egy anyagot, aztán számon kéri azt, inkább azt vallom, amit Babos Gyula. Ő mondta mindig félig viccelődve, hogy úgy tekint ránk, mint a növényekre, és ő csak egy kertész, aki gondozza azokat. Tehát nem tőle növekednek meg, ő csak segíti ezt a folyamatot.
A Zeneművészeti Egyetemen már nagyon önálló, félig kész művészekkel találkozom, akiknek, úgy látom, hogy szükségük van az útmutatásomra, de nem én vagyok az, aki valamilyen csodát művel velük. Én csak igyekszem a legjobb szakmaiságommal és emberségemmel segíteni a munkájukat. Mindemellett fel kell készítenünk őket egyéb tekintetben is, hiszen ma már nem elegendő az a szemlélet, ami húsz évvel ezelőtt érvényes volt. A Zeneművészeti Egyetemen és a könnyűzenei felsőoktatásban is sok lépés látszódik annak érdekében, hogy a valódi zenei piacra tudjuk felkészíteni a fiatalokat.
A Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének szakmai vezetője, Bacsó Kristóf felkérésére létrehoztunk egy olyan kurzust, ami kifejezetten gyakorlatias kérdésekre kínál válaszokat. Például hogy mit jelent az, hogy általános forgalmi adó, hogyan működik a Nemzeti Kulturális Alapnál egy pályázat a beadástól az elszámolásig, hogy mi a teendője egy művésznek, hogy az őket megillető szerzői és alkotói jogdíjjakhoz hozzájusson, hogyan kell repülőjegyet foglalni, hogyan kell megszervezni egy turnét. Mindezt azért csináltuk, hogy minél felkészültebb embereket tudjunk a zenei piacra engedni.
Borítókép: Gyémánt Bálint (Fotó: Mirkó István)
