Tulajdonképpen nem is csak viseletekkel kezdtem a gyűjtést, minden érdekelt, ami magyar néprajzi tárgy. Az első nagy vásárlásom, amivel minden elkezdődött, egy hagyatékból származó kollekció volt. Az egész gyűjteményt megvettem, volt benne kerámia, tányérok, terítők és egy-két viselet is, de utóbbiak inkább csak amolyan »stilizált magyaros« darabok
– fogalmaz a Mandinernek adott interjúban Holland Marcsi.
A holland–magyar házaspár gyermekeként Hollandiában született lány gyerekkorában fele-fele arányban volt jelen a holland és a magyar kultúra. Minden évben többször, háromszor, akár négyszer is eljöttek Magyarországra, rendszerint hosszabb időre, két-három-négy hétre. Édesanyja mindig magyar könyvekből olvasott fel neki: magyar népmeséken, a Futrinka utcán, a Mazsola és Tádén nőtt fel. – Szóval azt lehet mondani, hogy a neveltetésem abszolút vegyes volt, magyarul és hollandul is beszéltünk otthon – mondja az interjúban a népviseletgyűjtő.
A beszélgetésből kiderül, hogy van Luijk már gyermekkora óta érzi, hogy Magyarország a valódi otthona.
Hétéves korom óta hegedülök, és már akkor is előszeretettel játszottam olyan műveket XX. századi magyar zeneszerzőktől, amelyekben ötvöződik a népzene és a klasszikus zene. Ezek által is úgy éreztem, hogy közelebb kerülök a magyarságomhoz
– fogalmaz.
Arról, hogyan kezdett bele a viseletek gyűjtésébe, így mesél:
Eleinte internetes felületeken kerestem a tárgyakat, Hollandiában már volt egy festett tálasom és egy kelengyeládám. A viseleteket nehéz volt beszerezni, nagy részüket csak Magyarországon tudtam megvásárolni. Ahogy ide költöztem, exponenciálisan növekedni kezdett a gyűjteményem, mert már helyben vagyok, nem kell azzal vesződni, hogy kijusson a ruha Hollandiába.
Az interjúból kiderül továbbá, hogy Holland Marcsi mely tájegység minta- és színvilágát szereti a leginkább és az is, milyen nagyságrendű a gyűjteménye.
A teljes interjú ITT olvasható.
Borítókép: Holland Marcsi (Fotó: Mandiner/Ficsor Márton)
