Huszonnégy óra sorsdöntő pillanatai egy akciódús filmbe sűrítve

Lóth Balázs, a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm rendezője biztos benne, hogy a filmgyártás nagy bűne volt, amikor a szocializmusban leállították a magyar történelem legnagyobb eseményeit feldolgozó alkotások készítését. A művész bízik abban, hogy sok néző látja majd új alkotásukat, és lendületet kap Magyarországon ez a fajta filmkészítés. Az alkotók szerint komoly adósságot törlesztenek a Petőfi-filmként emlegetett Most vagy soha! megalkotásával, amely március 14-én kerül a mozikba. A film megjelenését ötéves megfeszített munka előzte meg, melynek kulisszatitkaiba a rendező avatta be lapunkat.

20240214 Budapest Lóth Balázs rendező Most vagy soha! Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

− A Most vagy soha! nagyon különbözik mindentől, amit előtte csinált. Mibe szeretett bele a film kapcsán?
− Nagyon régi adósságát törleszti most a magyar filmkészítés, mivel március 15-éről, Petőfi Sándorról, erről a korról régóta érett, hogy készüljön egy, a mai közönség számára befogadható film. A romantikus kalandfilm, mint műfaj a legalkalmasabb arra, hogy a modern kor emberének bemutassuk azt, milyen lehetett azon a napon együtt sodródni a tömeggel, együtt örülni a Pilvaxban, a Nemzeti Múzeumnál, illetve velük izgulni azért, hogy ez a nap valóban képes legyen elérni a célját. Felkért rendezőként kész forgatókönyvet kaptam, amit még tovább formálgattunk az alkotótársakkal. Első pillantásra beleszerettem abba, hogy ez egy kalandfilmes forma, egy műfaji film, valószínűleg ezért is esett rám a választás, hiszen én mindig is zsánerfilmekben utaztam.

Most vagy soha!: Lóth Balázs szerint az alkotásban bőven lesz akció. Forrás: Facebook/Most vagy soha!

– Rendezőként hogyan készült fel a korszakból? 

– Ez a film fél évtized munkája, az író-kreatív producerek, Rákay Philip, Szente Vajk és a forgatókönyvíró Kis-Szabó Márk öt éve dolgoznak rajta, úgyhogy volt időnk felkészülni. Több történész szakértő segítségével számos irodalmi munkát, könyvet, Petőfi-levelezést néztünk át. Jó néhány korabeli rézkarc, illetve festmény örökítette meg azokat a jeleneteket, amelyeket mi is vászonra vittünk, ám ebben a korszakban nem létezett fotográfia. Így bizonyos szempontból a fantáziánkon múlt, hogyan jelenítsük meg ezeket az eseményeket. 

A tárgyi hűséget illetően törekedtünk a maximális pontosságra. Például Petőfi íróasztalára beszereztük azokat a tárgyakat, amik Orlai Petrich Soma híres festményén láthatók,

a Pilvax berendezése a tekeasztaloktól kezdve az utolsó evőeszközig rendkívül hitelesen teremti újra az eredetit. A történetmesélésben viszont megengedtünk magunknak valamilyen szintű szabadságot, hiszen ebben az időszakban formálódott a császári titkosrendőrség, ennek a tagja a mi antagonistánk, a mi rosszfiúnk, egy fiktív figura, Farkasch, akit Horváth Lajos Ottó alakít.

– Ha már a történelmi hitelességnél tartunk, el kell mondani azt, hogy több helyszínt felépítettek annak ellenére, hogy például a Nemzeti Múzeum máig áll. Miért volt erre szükség?

– Négy évvel ezelőtt, a kezdeteknél megvizsgáltuk a magyarországi településeket abból a szempontból, hogy hol maradtak korhű helyszínek. Budapesten alig akadt valami. Végigjártuk Sopront, ami kincsesbányának bizonyult: több forgatásra használható, 19. századinak kinéző utcát találtunk. Így végül itt forgattuk le Petőfi lakását és a korabeli Dohány utcát. Viszont arra jöttünk rá, hogy ha azt a mennyiségű darut el szeretnénk helyezni ezeken a szűk utcákon, amelyek tartják az árnyékolást, az esőztetőt, a mesterséges napsütést, akkor marad két kameraállás, ahonnan lényegében forgatni tudunk – ami egy teljes filmhez nem elég. Így jutottunk el oda, hogy bizony egy komoly díszletet kell felépíteni. Ez magyar állami tulajdonba került; úgy húzták fel, hogy még évtizedeken át tudja szolgálni a filmesek igényeit, újrahasznosítható.

A filmben használt díszletek más alkotókat is kiszolgálnak majd. Forrás: Facebook/Most vagy soha!

– Milyen rendezői eszközökkel sikerült a történelmi figurákból kilépni, és hús-vér embereket megjeleníteni?

– Kezdettől fogva az volt a célunk, hogy a márciusi ifjak ne festményként, ne utcanévtáblaként jelenjenek meg a filmben. Olyan fiatalokat szerettünk volna a mozivászonra álmodni, akik ugyanúgy szeretnek, ugyanúgy barátkoznak, ugyanúgy buliznak, mint mi. Viszont azt is fontos volt érzékeltetni, amit Berettyán Nándor, a film főszereplője mondott egy másik interjúban: ők egy nap alatt többet értek el, mint sokan egy egész élet alatt.

– Hogyan sikerült ezeket a személyiségtípusokat felépíteni? Nyilván Petőfi Sándorról és társaságáról nagyjából ismerjük a történelmi tényeket.

– Szerencsére elég jól dokumentált korszakról van szó, a márciusi ifjak többsége komoly karrierutat járt be, úgyhogy az írók a felkészülés során megtalálták azokat a klasszikus és archetipikus karaktereket, akik a történetmesélés szempontjából igazán fontosak. 

Petőfi Sándor, Jókai Mór, Vasvári Pál és Bulyovszky Gyula azok, akik a sztorit leginkább formálják, de velük együtt többek között Irinyi József és Sükey Károly is komoly szerepet tölt be.

Mindegyiknek megvan a maga hozzáadott értéke, ha szabad egy ilyen modern kifejezéssel élnem. Petőfi a konok, dacos, „fejjel a falnak” típus, aki húzza magával az embereket, mindmáig példaképként szolgál. Jókai a mi történetünkben a ráció, az óvatosság, az elszánt, ám óvatos forradalmár. Vasvári, a korszak bonvivánja egy nagy buliként csap bele a forradalomba, hogy aztán szembesüljön vele, hogy valójában milyen óriási a tét, és mennyire fontos is ez az ügy. Kiegyensúlyozottságra törekedtünk, szeretnénk olyan képet adni ezekről a fiatalokról, ami a lehető legközelebb viszi a mai nézőt ehhez a korszakhoz. 

A film rendezője a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén (Fotó: Mirkó István)

– A Most vagy soha! egy napba sűrűsödik. Ezt kihívásnak élte meg, vagy pont segítség volt? Milyen technikai részletekre kellett figyelni emiatt? 

– A film huszonnégy óra története, így az egyik legnagyobb kihívást az jelentette, hogy hajviseletben, jelmezben, időjárásban, fényekben – és a sárosságban – folytonosságot teremtsünk. 

Ez nemritkán azzal járt, hogy bizonyos színészek esetében akár tíznél több különböző állapotú, szakadtságú, sárosságú ruhaváltozatot kellett előállítani. Több tucat ember dolgozott azon, hogy a színészek percről percre abban az állapotban legyenek külsőleg, amit a történet folytonossága megkövetelt, miközben egy filmet sosem lineárisan forgatunk.

Tehát például a Most vagy soha! felvételeit a Nemzeti Múzeummal kezdtük majdnem kereken két évvel ezelőtt, ami a mozi csúcspontja. Egyébként a cselekmény több szálon fut, a film másik kiemelt főszereplője Szendrey Júlia, Petőfi múzsája, felesége, a magyar irodalom elismert írója, műfordítója. Ebben a korszakban együtt éltek egy albérletben a Dohány utcában, ahol egy szobát bérelt tőlük Jókai Mór. A nap elején szétválnak útjaik, illetve a már említett Farkasch nevezetű titkos ügynök történetszála is párhuzamosan fut Petőfiékkel.

A Pilvax kávéház belső díszlete. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

– A film mennyire helyezi az akciódús jelenetekre a hangsúlyt a személyes történetek bemutatása mellett?

– Olyan kalandfilmes jeleneteket tartogatunk, amelyek sok izgalmat okoznak majd a nézőknek. Ezek megálmodása, a kaszkadőrjelenetek megvalósítása, sőt maga az egész látványvilág létrehozása másfél évet vett igénybe a forgatásig bezárólag. 

Számítógépen, 3D-ben modelleztük az összes helyszínt, mire elnyerték végleges formájukat, tehát gyakorlatilag virtuálisan előre leforgattuk a jeleneteket.

Az írók nevében is ki merem jelenteni, hogy mi az egyszerű történet, komplex karakterek vonalat tartjuk jónak akkor, amikor az ember a nagyközönséghez akar beszélni. Magyarországon viszonylag kis hagyománya van a zsánerfilmeknek. A célunk az, hogy a nézőket felrakjuk egy érzelmi hullámvasútra, aminek a végén remélhetőleg katarzissal távoznak a moziból. Épp ezért a karakterek megformálása, az ő sorsuk végigkövetése ezen a napon ugyanolyan fontos szempont volt, mint az izgalmas látvány.

– A film elkészítésére egy elég tisztességes költségvetés állt rendelkezésre. Ez mire volt elég és mire nem?

– Ez a büdzsé valóban páratlan volt a magyar film történetében, de azóta már készültek hasonló, nagyobb költségvetésű produkciók is. Nyilván fantasztikus lehetőség és élmény ilyen helyzetben dolgozni, ahol megvannak a megfelelő munkakörülmények, ahol száz napot lehet forgatni, ahol egy óriási, több utcát, teret, Duna-partot felölelő díszlet a mindennapi munkahelyünk. 

De ezt mi óriási felelősségként éltük meg, ami minden egyes stábtag arcáról leolvasható volt.

Egészen megható volt azt látni, hogy a technikusoktól kezdve a vezető stábtagokig mindenki az első pillanattól kezdve átérezte ennek a produkciónak a jelentőségét. A Nemzeti Múzeumnál minden egyes statiszta hiteles lelkesedéssel tudta kiabálni Petőfi ismert sorait, hiszen gyerekkora óta tanulja és ismeri. Ez egy olyan élmény volt, amit szerintem egyikünk sem fog soha elfelejteni.

Az alkotók öt évig dolgoztak a 2024. március 14-én debütáló filmen. Forrás: Facebook/Most vagy soha!

– A Várkonyi Zoltán-féle történelmi filmekre etalonként tekintünk, de a szocializmusban leállították ezen alkotások készítését. Ön szerint a magyar filmgyártás mekkora hátrányban van a történelmi filmek készítésében emiatt, és hogyan lehetne felzárkózni? 

– Biztos vagyok abban, hogy egy tátongó lyuk a magyar filmgyártásban a történelmünk legnagyobb eseményeit feldolgozó filmek hiánya. A Várkonyi-filmek olyan példaképül szolgálnak számunkra, amit ugyan modern formában és a mai közönség igényeihez igazítva, de mi is szerettünk volna követni. Nagyon bízom abban, hogy sok néző látja majd ezt a filmet, és új lendületet kap Magyarországon ez a fajta filmkészítés.

Borítókép: Lóth Balázs rendező (Fotó: Mirkó István)