„Ma is aktuális kérdések kerülnek a középpontba”

– Elképesztően örültem és éreztem, ez egy óriási lehetőség. De ott volt bennem a kérdés: kell-e majd félnem a film bemutatása után attól, hogy valaki e döntésem miatt nem szeretne velem dolgozni a jövőben – fogalmaz Mosolygó Sára a színházi és filmes világot is elért kettéosztottsággal kapcsolatban. A Most vagy soha! című nagyszabású történelmi kalandfilmben Szendrey Júliát alakító színésznővel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen forrásokból készült szerepére, és hogy mennyiben árnyalja a film az 1848. március 15-i eseményekről kialakított képet.

Budapest, Mosolygó Sára Fotó: Teknős Miklós

– Nem emlékszem ilyenre. Nagyon könnyen tudtam azonosulni Júliával. Apró szövegbeli változtatások voltak – amikor azt éreztem, hogy másképpen mondanám ezt vagy azt, akkor kitaláltunk valami mást közösen. 

– A Petőfi Sándorral való szerelméről mennyiben kapunk képet? 

– Érdekes, hogy a film nagy részében külön láthatjuk őket, s azt, hogy milyen karakterek ők valójában. De azért az elején kirajzolódik, hogy mennyire szeretik egymást, hogy milyen erős a kapcsolatuk. Az is jó, hogy a film nem egyoldalú képet fest a szerelmükről, hanem próbáltunk rávilágítani a párkapcsolati konfliktusokra is. Ott van például az a jelenet, amikor Petőfi azt mondja neki március 14-én: ne gyere velünk másnap, maradj itthon és vigyázz magadra! Júliának ez persze nem tetszett. Szerintem izgalmas látni, ahogyan egymásnak feszülnek, és az is megmutatkozik, milyen, ha két ilyen karakán személyiség kerül össze.

Mosolygó Sára szerint Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelme nem rózsaszín romantika (Fotó: Teknős Miklós)

– Az tudható, hogy Petőfi egy elég önfejű, már-már összeférhetetlen figura volt.

– Igen, de azért a filmben nem ez domborodik ki. Petőfi valóban nem volt könnyű eset, erről én is olvastam. De itt inkább a kettejük viszonyára kerül a hangsúly, ami persze nem rózsaszín romantika. 

– Fóton, Sopronban és a budai Várban is forgattak. Ugrott ki ablakon, sőt verekedett is. Milyen élmény volt?

– Nagyon emlékezetes, mert sosem csináltam még kaszkadőrjeleneteket. Kértem is a kaszkadőrvezetőt, hogy amit csak lehet, engedjék, hogy én csináljam. Persze 

mindent nem engedtek – volt például egy olyan jelenet, amikor át kellett ugrani egy üvegablakon, majd egy asztal sarkára ráesni, na erre például azt mondták, hogy nem csinálhatom meg, úgyhogy itt a dublőröm segített.

– Azt mondta egy interjúban, hogy a színművészetin többször megkapta, hogy „túl piciben” játszik, s épp ezért szeret filmezni, mert ott pont erre van szükség. Közelebb érzi magához a filmes világot, mint a színházit?

– Azt hiszem, hogy otthonosabb. A filmezés mindig hihetetlenül felvillanyoz, ugyanakkor a színházat is nagyon szeretem. Hozzáteszem, szerintem itthon nem nagyon lehet választani a kettő közül. Nincs olyan, hogy csak filmszínész vagy csak színházi színész, hanem jó esetben csinálod mindkettőt. Más technikai tudás kell hozzájuk: egy filmen több száz ember dolgozik, teljesen más hangulatot teremt, mint amikor hat héten át próbálsz egy színházban. Ugyanakkor a színházban több lehetőség adódik a kísérletezésre, és egy jó próbafolyamat végére szinte egy kis családdá válunk. Úgyhogy nem is szeretnék a kettő közül választani.

– Mennyire nehéz fiatal pályakezdő színésznőként boldogulni? És mennyiben tapasztalja a színházi világot is elért kettéosztottságot?

A kettéosztottságot nyilván már az egyetemfoglalásnál érzékeltük. Amikor megkaptam ezt a szerepet, akkor épp emiatt támadtak bennem ambivalens érzések. Elképesztően örültem és éreztem, ez egy óriási lehetőség. De ott volt bennem a kérdés: kell-e majd félnem a film bemutatása után attól, hogy valaki e döntésem miatt nem szeretne velem dolgozni a jövőben.

Az a tapasztalatom, hogy amikor egy forgatás vagy egy előadás során találkozunk azokkal, akiknek esetleg más meglátásaik vannak a szakmát illetően, még ha nem is értünk egyet sok mindenben, rájövünk, hogy professzionálisan tudunk együtt dolgozni, jókat tudunk akár vitatkozni, akár beszélgetni egymással. Ebben a szakmában muszáj beszélgetnünk, mert nagyon nincs rendben az a félelemérzet, hogy esetleg skatulyába zárnak egy elvállalt filmszerep miatt. Ha megkapok egy szerepet, az az első, hogy elkérem a forgatókönyvet, elolvasom, és ha találok benne valami kifogásolhatót, ha a történelemszemléletével nem értek egyet, ha a film direkt kibeszél, ha tisztán propaganda célokat tűz maga elé, akkor nem vállalom. A Most vagy soha! forgatásán remek szakemberekkel, profi stábbal dolgozhattam együtt, mindez színészileg is hatalmas lehetőséget jelentett. 

Nekem színészként az a dolgom, hogy a lehető legjobb tudásomat nyújtva minél jobban megformáljam az adott karaktert, ha pedig egy ilyen interjúhelyzetbe kerülök, felelősen elmondjam a véleményemet, ne ködösítsek vagy ne mondjam azt, hogy erről én nem tudok, én ezt nem érzékelem.

– Min dolgozik jelenleg? Legyen az színházi vagy filmes munka.

– A székesfehérvári Vörösmarty Színházban próbálom Alfonsie szerepét A kőszívű ember fiaban, amit Szikora János rendez, és természetesen játszom a meglévő előadásaimat. Új filmes projekt egyelőre nincs, castingokra járok, meglátjuk. Emellett foglalkozom a filmgyártó cégünk (Non Lieu – a szerk.) körüli teendőkkel, ezt még a koronavírus-járvány alatt indítottuk a párommal és egy másik osztálytársammal. Jelenleg több izgalmas filmes projekten is dolgozunk.

Borítókép: Mosolygó Sára színésznő (Fotó: Teknős Miklós)