Mielőtt azonban a kérdésekre válaszoltak volna a beszélgetésben résztvevő jogászok, történészek, Kásler Miklós mutatott rá, mennyire fontos volt a magyarság magára találásában, hogy sok bátor gondolkodó őrizte a Szent Korona-eszmét azokban az évtizedekben is, amikor nem volt szabad arról beszélni, amikor ezt a nagyon ősi magyar gondolatot marginalizálni igyekezett a kommunista hatalom. Miközben – szögezte le a főigazgató – ezen az eszmén áll a magyar államiság, és végső soron a magyar közélet morális viszonyrendszere is.
Hiszen a Szent Korona-eszméből az is következik, hogy a hatalom nem földi eredetű, s ezért egyetlen ember sem ragadhatja magához a teljes hatalmat. A korona egészét a király és a nemzet együttesen alkotja.
Fazekas Zoltán József az idő jelentőségére hívta fel a figyelmet. A kartális alkotmányok mindig jelenidejűek, aktuális célok, aktuális megfogalmazásai. A történeti alkotmányoknak azonban más az idődimenziójuk. Évszázadokig fennállnak, alakulnak, változnak, s ezért elveik beleivódnak az emberi tudatokba is, hétköznapi útmutatóul is szolgálhatnak. Jól tükrözi a változás képességét a hitújítás korának átalakulása. Mikor a magyarság egy része, s velük a magyar király, János Zsigmond katolikusból lutheránus, majd kálomista, végül unitárius lett, a történeti alkotmány úgy követte a változásokat, hogy az 1568-as tordai országgyűlésen Európában elsőként hirdették ki a vallásszabadságot.
Horvát Attila azzal egészítette ki: – A kartális alkotmány olyan mint egy fénykép, a másik egy filmhez hasonlít. Ami pedig a hitet illeti:
Szent István törvényeit az isteni törvényekből vezeti le. Úgy fogalmaz, az isteni törvények jutalmazzák a jókat, az emberi törvények büntetik a rosszakat.
Liktor Zoltán Attila történeti alkotmányunk alapelveiről beszélt, a szuverenitás különleges, kettős jellegéről, amelyben a király és a nemesség csak együtt képviselheti az ország akaratát, és persze együtt birtokolja az ország területét. Beszélt a korona beavató jellegéről, az oszthatatlan nemesség, az oszthatatlan nemzet elvéről, és persze az ellenállási jogról.
Szabados György két fontos kérdésre mutatott rá. Egyfelől arra, hogy az ősmagyarok fogalmi készlete alkalmas volt a keresztény hit befogadására, másfelől arra, hogy a Szent Korona-eszme ereje, államszimbolizáló jellege nem változott meg, viszont az állam – az utóbbi száz évben – erőteljesen átalakult.
Az alkotmány, minden alkotmány eredendőn történeti jellegű – szögezte le Szmodis Jenő. A kartális alkotmány jelenti a szakítást a múlttal. Nem is meglepő, hogy az első írott alkotmányként értelmezhető szöveget Cromwell rögzítette.
Varga Tibor egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy évtizedeken át nem beszéltünk az ezeréves jogtörténetről, pedig a Szent Korona-tan igazi hungarikum, velünk él, velünk változik akkor is, ha nem akarunk róla tudomást venni.
Zétényi Zsolt úgy folytatta, s bizonyos fokig foglalta össze az eszme lényegét, hogy annak következtében a magyar történelem minden pillanatán elvek vonulnak végig, olyan elvek, amelyek megfogalmazódnak a Szent Korona-tanban, de amelyek egészen a vérszerződésig nyúlnak vissza. Mindegy, hogy történelmi szempontból mennyire tudjuk rekonstruálni az eseményeket, vagy tudunk-e válaszolni a korona eredetének kérdésére. Jogi, jogtörténeti szempontból ezekre a hagyományokra támaszkodott a magyar közösség, a Szent Korona-eszmében megfogalmazott elvek határozták meg a magyarság együttműködését.
Borítókép: A kerekasztal tagjai – Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, Fazekas Zoltán József, a Magyarságkutató Intézet szakmai és operatív főigazgató-helyettese, Horváth Attila alkotmánybíró, egyetemi tanár, Liktor Zoltán Attila egyetemi tanár, Szabados György, az MKI László Gyula Kutatóközpont és Archívum igazgatója, Szmodis Jenő egyetemi tanár, Varga Tibor és Zétényi Zsolt jogtörténészek (Forrás: Magyarságkutató Intézet)
