Az első nagyjátékfilmes főszerepében Kelemen Hanna beragyogja a vásznat – pontosabban a televízió képernyőjét – a fiatal naiva szerepében, aki a báró és Nietzsche filozófiájának hatására szép lassan öntudatra ébred és fellázad a partiarchiátussal, és úgy általában a régi szokásvilággal szemben.
Furcsa szinkronicitás, de lényegében a Majdnem menyasszony ugyanazt a kérdést taglalja nem kevés feminizmussal átitatva, mint az idei Oscar nagy esélyese, a Szegény párák vagy a Barbie, utóbbiakkal ellentétben azonban korhatármentesen, konzervatív módon, a szexualitást vizuálisan és verbálisan is kerülve.
És bár a Majdnem menyasszony bő száz évvel ezelőtt játszódik, számos pontja a mai napig aktuális: a lány kezét mindenképpen megkaparintani akaró mérnök éppen olyan, mint egy gátlástalan marketinges, a vasút felveti a lokális és a globális gondolkodás ellentétét, csak itt a Nyugatot nem az unió, hanem a helyiek által feslettnek titulált Budapest testesíti meg, a kapcsolatokban éppúgy gyakran megjelenik a társas magány, mint jelenleg. És a feminizmus kérdése is szóba kerül, bár négy évvel járunk a teljes emberiséget átformáló első világháború előtt, itt egy másik sorsfordító történelmi pillanat, a nőjogi mozgalmak ébredezését és annak a hagyományos társadalmi berendezkedésre gyakorolt hatásának illusztrálását láthatjuk egyetlen lány sorsán keresztül.
