A fiatal és csinos Marika szülővárosát teljesen felforgatja, amikor vasutat kezdenek építeni. A helyiek egy része örvend, hiszen Budapest így könnyen megközelíthetővé válik, mások félnek a fejlődéstől, kiváltképp a kereskedők, hiszen a fővárosi áru könnyen vonzóbbá válhat a vásárlóiknak. A lányt azonban egy egészen más dilemma foglalkoztatja: apja a munkálatokon dolgozó, pojácáskodó mérnökhöz szeretné adni anyagi megfontolásból, Marika azonban sokkal inkább a romantikus, álmodozó, ámde házas báróhoz vonzódik. Ez a kiindulópontja Pacskovszky József rendező új filmjének, aki a Kék róka után ismét egy Herczeg Ferenc-művet adaptált, ráadásul a Majdnem menyasszony esetében is egy szerelmi sokszög áll a cselekmény középpontjában.
Arról kifejezetten szeretnek vitázni az irodalmárok, hogy Herczeg lektűr- vagy szépirodalmi írónak tekinthető-e, nem mintha előbbi műfajban ne lehetne kiemelkedőt alkotni, ugyanakkor az tökéletesen kiderül a filmből, minek köszönhető az, hogy a saját korszakának az egyik legnépszerűbb szerzője volt. Bár könnyed hangvétellel, játékos módon, de komoly gondolatokat is megfogalmaz az emberi kapcsolatokról, egyesül benne a romantika és a humor, utóbbi bár a mai kor befogadójánál már valószínűleg nem vált ki térdcsapkodást, olykor valóban megmosolyogtató. Egyszerű karaktereket vonultat fel a film, ha valaki az első percben gonosz, nem válik jóságossá a történet végére sem, ugyanígy a pozitív figurák sem tévelyegnek el, nem a komoly személyiségfejlődések ábrázolása az alkotás célkitűzése.
Hangulatosan mutatja be a falusi miliőt, ha kissé sztereotipikusan is: a nők folyamatosan az utcán pletykálkodnak, a férfiak pedig, amint módjukban áll, meghúzzák az üveget, ha ünneplésről van szó, meg sem állnak a sárga földig.
Kifejezetten érdekes egyébként, hogy a köztévé ezzel a filmmel nyitja a házasság hetét, hiszen egy olyan produkcióról van szó, amely mindenhez kedvet ad, csak éppen a frigyhez nem. Az alkotásban a legtöbb idősebb szereplőről kiderül, hogy egyáltalán nem olyan tisztán élte meg a kapcsolatát, mint ahogyan azt a külvilág gondolná, van, aki hűtlen volt a párjával, más csak ábrándozott a félrelépésen, de nem erkölcsi megfontolásból, hanem egzisztenciális okok miatt vagy éppen gyávaságból nem tette meg. Ez fogalmazódik meg az egyik jelenetben is, amikor a főszereplő lánynak elmondják, az életben mindig van egy olyan pillanat, amikor döntenünk kell a szomorú megalkuvás vagy a szabadság között.
Az első nagyjátékfilmes főszerepében Kelemen Hanna beragyogja a vásznat – pontosabban a televízió képernyőjét – a fiatal naiva szerepében, aki a báró és Nietzsche filozófiájának hatására szép lassan öntudatra ébred és fellázad a partiarchiátussal, és úgy általában a régi szokásvilággal szemben.
Furcsa szinkronicitás, de lényegében a Majdnem menyasszony ugyanazt a kérdést taglalja nem kevés feminizmussal átitatva, mint az idei Oscar nagy esélyese, a Szegény párák vagy a Barbie, utóbbiakkal ellentétben azonban korhatármentesen, konzervatív módon, a szexualitást vizuálisan és verbálisan is kerülve.
És bár a Majdnem menyasszony bő száz évvel ezelőtt játszódik, számos pontja a mai napig aktuális: a lány kezét mindenképpen megkaparintani akaró mérnök éppen olyan, mint egy gátlástalan marketinges, a vasút felveti a lokális és a globális gondolkodás ellentétét, csak itt a Nyugatot nem az unió, hanem a helyiek által feslettnek titulált Budapest testesíti meg, a kapcsolatokban éppúgy gyakran megjelenik a társas magány, mint jelenleg. És a feminizmus kérdése is szóba kerül, bár négy évvel járunk a teljes emberiséget átformáló első világháború előtt, itt egy másik sorsfordító történelmi pillanat, a nőjogi mozgalmak ébredezését és annak a hagyományos társadalmi berendezkedésre gyakorolt hatásának illusztrálását láthatjuk egyetlen lány sorsán keresztül.
