A Nemzeti Színház nagyszínpadán állították fel a Troubleyn Laboratorium gurulós pódiumokból, csillagokra emlékeztető fényekből, lebegő kardokból (ami a Mount Olympos című előadásból már ismerős lehet) és egy hárfából álló díszletét. A közönség a színpadra épített nézőtéren foglalhatott helyet. Ám a nyolcórás előadás közben nem voltak szünetek, így nagy nehézséggel nézhetett szembe az, aki nem bírta tovább a meghökkentő színpadi teljesítményt vagy esetleg csak egy kis pihenőre vágyott. Meghökkentő elemekből nem volt hiány: az est házigazdája a genderfluid Dionüszosz, a bor és mámor istene, a színház patrónusa. Követői egy techno rave buli élveteg táncosai. Vendégeik a görög mitológia ismert alakjai, többek között Prométheusz, Oidipusz, Antigoné. Mi pedig „kukkolunk”. A társulat és a rendező munkája nem ismeretlen azoknak, akik tavaly is követték a Mitem és a színházi olimpia programjait: a Resurrexit Cassandra című előadásról lapunkban is olvashattak.

Az előadás címe a görög mítoszokból az istenek lakhelyeként ismert Olümposzra utal, annak is legmagasabb csúcsára, a Mítikaszra. Az elnevezés az orr szóra utal. S valójában az egész rendezői koncepció ebből indul ki.
A hegycsúcs egyszersmind az istenek orra, amellyel a világot, benne az embert szimatolják, s ettől megdelejesednek.
Dionüszosz az illatoktól és szagoktól szinte eszét veszti. Őt egy színésznő játssza, ám kinyilatkoztatja magáról, hogy női és férfi nemi jelleggel is rendelkezik. Az illatok mámorában nem riad vissza attól sem, hogy nyílt színen önkielégítést imitáló mozdulatsorban fokozza, majd levezesse az extázist – mindez a legelső fél órában játszódik le. A társulat nem árul zsákbamacskát: tizennyolc éven aluliaknak nem ajánlják az előadást. A felütés merész, erős – feltehető azt a kérdés, vajon az egész ilyen lesz-e, és lesz-e értelme.
Szeretem felfedezni az állat és az ember közötti alkonyzóna köztes területét, azt a meghatározhatatlan átmeneti területet, ami az emberben megmaradt az állatból: ahol az ösztön felnyitja a civilizációt, a »normalitást« beárnyékolja valami, ami a legmélyebbről tör elő
– olvashatjuk a rendező gondolatait a Nemzeti Magazinban.