A genderfluiditás az Olümposzt is elérte

A Mítikasz-csúcs (Az Olümposz tetején) című előadás nyolc órán keresztül borzolta a Mitem nézőinek kedélyeit. Jab Fabre belga rendező szünetek nélkül színpadra állított műve sok kérdést vet fel.

2024. 04. 15. 7:00
Mítikasz-csúcs
Jan Fabre társulata a görög mitológiát használja fel az előadásban. Fotó: Nemzeti Színház/Silvia Varrani
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az előadás alapján azonban elgondolkozhatunk, valóban az ember és az állat közötti alkonyzóna köztes területét figyelhettük meg órákon keresztül vagy csak a játszók elállatiasítását. Az ösztönt az érzékeléssel és a szexussal ábrázolják, míg az úgynevezett civilizáció nem nyújt reális ellenpontot. A zsigeri késztetéseket követő lényeket egy olyan szekta váltja a színen, amely nem a morál megszilárdításában, hanem az öncsonkításban találja meg az ösztönök korlátozásának lehetőségét. A színészek testét csak egy apró sportmelltartó és ágyékkötő fedi, az intim részeknél vérnyomokat láthatunk. 

Mítikasz-csúcs
A görcsös fájdalom és az élvezet között vékony a határ Jan Fabre rendezésében. Fotó: Nemzeti Színház

Jan Fabre rituális tombolásként hivatkozik a saját rendezésére, és ezzel valóban jól leírja a látottakat. Egy karneválba kapcsolódunk be – szerencsére csak szemlélőként, nem résztvevőként –, ahol minden megtörténhet és mindent szabad. 

A béke, szeretet, egység, tisztelet jelszavakat skandálva olyan közeget teremtenek a játszók, ahol elmosódnak a határok a fájdalom és az élvezet, az élet és a halál, férfi és nő között. 

De vajon mi végre? Jan Fabre színháza egyébként sem mentes a polgárpukkasztó performanszoktól, a rituális formák keresésétől és az ismétlés alakzatának használatától. A rendező nemcsak a művészetében, hanem a magánéletében is ellentmondásos személyiség, akit zaklatás miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek

Összességében elmondható: pusztán szimbólumok felhasználásával és a nagy klasszikusok felforgatásával még nem lehet átütő színházi élményt létrehozni, ez csak a hatáskeltésre alkalmas.

Ahogyan nyolcórás előadást sem érdemes csak azért létrehozni, mert megtehetjük. A Mítikasz-csúcs akkor kötné le igazán az ember figyelmét, ha a vélt rítusba bevonná a nézőt is (bár erre valószínűleg nem sokan vágynának). Vagy ha az alkotó csak addig tartaná színen az egyes jeleneteket, ameddig azzal új impulzust képes közölni. Itt viszont minden ötlet minimum félórás játékidőt kap. A repetícióra épülő előadás így viszont leginkább öncélú rendezői színház marad.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.