Férjével minden téren kiváló párost alkotnak, hiszen, mint mondta, nemcsak a tánc iránti szenvedélyük közös, hanem az értékrendjük is. – Rajongva szeretett műfajunk a magyar néptáncművészet és a magyar folklór iránt érzett szeretetünk. Ez is közös bennünk, minden más mellett – fogalmazott, hozzátéve: sikerük alapja az volt, hogy nagyon tisztelték egymás munkáját és egymás tehetségét.
Szenvedélyüket pedig ma már nemzedékek viszik tovább, hiszen az elmúlt évtizedek során fiatalok generációinak adták át tudásukat Magyarországon és külföldön is, hiszen az egész világot bejárták. Észak-Amerikában és Japánban tanítottak a legtöbbet.
Nem is hinnék az emberek Magyarországon, hogy a világban milyen magyar táncélet van Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, Japánban, Svájcban, Németországban... Olyan táncélet volt mindig, ahova szívesen ment az ember és mentünk, tanítottuk is a táncot.
Kaliforniában a magyarok mellett amerikaiakat is tanítottak, akik érdeklődtek iránta, és akiket magával ragadott a magyar tánc szépsége és annak a kultúrának a mélysége, ami emögött van. Ugyanígy a japánok is nagyon szeretik a magyar néptáncot; bár, mint Zs. Vincze Zsuzsa mesélte, a kulturális különbségek miatt akadtak nehézségeik a tanítás során. Míg nálunk természetes, hogy egy kisfiú megfogja egy kislány kezét, vagy tánc közben átkarolja a derekát, Japánban az ilyesmi nem szokás, így először heves tiltakozást váltott ki a gyerekek körében, amikor erre kérték őket.
Zs. Vincze Zsuzsa számára a hit kiemelten fontos dolog. – Megpróbálom a hitem úgy mélyíteni, hogy érezzem mindig Isten kegyelmét. Gyakran imádkozom, hogy ehhez a szép élethez, amelyet Isten kegyelméből kaptam, méltó legyek, és mikor odaállok az utolsó pillanatban az ítélőszék elé, úgy tekinthessek vissza az életemre: méltó voltam arra, hogy kereszténynek mondhassam magam – mondta.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!