Boldoczki Gábor: Olyan nincs, hogy ne hallanánk, ha megszólal a trombita

Eötvös Péter Echo című művének magyarországi bemutatójára is sor kerül Boldoczki Gábor trombitaművész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja és Iveta Apkalna lett orgonista kamarakoncertjén, május 7-én a Müpában.

Boldoczki Gábor trombitaművész. Forrás: MMA

– Nem is készült szólókarrierre?  

– Versenyeredményeim után merülhetett fel egyáltalán ez a gondolat. Odáig csak gyakoroltam, a tanáraim pedig mindig mondták, mi a következő cél. Céltudatosan, versenyről versenyre éltem, így tudtam elhozni öt díjat egyetlen év alatt. Genffel kezdődött, aztán decemberben jött a Nemzetközi Trombitaverseny Porcia II. díj, tavasszal a prágai, majd ősszel a müncheni ARD nemzetközi zenei versenyen folytatódott a sikerszéria, és megnyertem a Maurice André Nemzetközi Trombitaversenyt is Párizsban. Ezt követően megismertem a menedzseremet, és kialakítottam a saját repertoáromat.

– A nem túl nagy számú trombitaverseny után hogyan bővítette a művek számát?  

– Repertoárom fontos részét képezik az átiratok. Izgalmas kihívás az ünnepélyes, eredeti barokk trombitaversenyek mellett egy-egy melankolikus hangvételű oboaverseny, virtuóz hegedű-, fuvola-, gitárverseny, vagy mély tónusú cselló- és bőgőverseny megszólaltatása. Tíz lemezt készíthettem a Sony Classical gondozásában, mindig meghatározott téma köré építve, és az átiratok is hangsúlyos szerepet kaptak minden albumon. 

Szólista előadóművészként felelősségemnek érzem, hogy keressem a kapcsolatot és inspiráljam a zeneszerzőket új darabok komponálására, hogy ne csak nekünk, hanem a jövő generációinak is bőséges szólóirodalom álljon majd rendelkezésére.

– De azokat meg kell írni előbb…  

– Mindig nagy megtiszteltetés és öröm együtt dolgozni zeneszerzőinkkel. Végtelenül izgalmas folyamat a darab keletkezése, amely előadó és szerző kölcsönös inspirációjának, közös munkájának gyümölcse. Nekem óriási ajándék minden egyes trombitaverseny, ami megszületett a közreműködésemmel! A székfoglaló megírásakor is rendkívül izgalmasnak találtam végigkövetni a trombita fejlődéstörténetét, közvetlen hatásait az adott kor komponistáira. 

Ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk, micsoda fantasztikus ajándék egy új mű születése, érdemes végigtekinteni azon a hosszú úton, hogyan vált egy egyszerű rézcső színpadképes, szólisztikus hangszerré.

A trombita a legrégebb hagyományokkal rendelkező hangszerek egyike, már az évezredekkel ezelőtti kultúráknak is része volt, hangszertörténeti fejlődése szinte egyedülálló.

Boldoczki Gábor. Fotó: MMA

– Saját példája mit mutat, hogyan hagyományozódik családjában a zene szeretete?  

–  Mivel ez a folyamat nálam magától értetődő volt, természetesen azt szeretném, hogy a kisfiam is játsszon hangszeren. Ez a pályaválasztástól függetlenül is fontos, mert zenetanulás közben egyedülálló impulzusokat kap az agy. A zenehallgatás az első lépés: kisfiam a születése előtt megszokhatta a trombita hangját – otthon gyakoroltam –, ezért hamar megismerte, felismerte, és már egészen kicsi korában sírásból nevetésre váltott, amikor megszólalt a trombita. Kínai turnémon vettem egy kis postakürtöt a piacon, ami felkerült dísznek a falra. Kétéves lehetett a fiam, amikor a feleségem odaadta neki. A gyerek megfújta, és onnantól kezdve, ha gyakoroltam, be-bejött hozzám kezében a kis hangszerrel. Mostanra saját fúvókája van, berak két párnát maga alá, hogy lássa a kottát ő is – ott fújja mellettem. Gyakorlás közben is készenlétben állok: el kell elkapnom, ha a párnáról éppen ledőlne, és közben nem ejthetem le a hangszeremet sem. Mindig vannak új kihívások.

– Talán a gyors reakcióidőnek is köszönheti, hogy előadásmódját erőteljes szuggesztivitás jellemzi. Johann Wilhelm Hertel Esz-dúr trombitaversenyének előadása után a sajtó a harmadik évezred trombitazsenijeként ünnepelte. Mivel varázsolja el a közönséget?

– Akár CD-t készítek, akár koncertműsort állítok össze, a közönség helyébe képzelem magam: milyen érzés végighallgatni, végigülni egy ilyen előadást? Élvezetes, különleges? A hosszú koncertműsorokat például nem szeretem, mert az ember koncentrálóképessége határos. Fontos, hogy a műsorban a darabok változatosak legyenek, és mégis harmonikus egységet alkossanak. A ráadás is lényeges, Kínában például mindig nagy örömet lehet szerezni helyi népdallal. Lengyelországban is a hagyományhoz kapcsolódtam: Krakkó egyik jelképe a Mária-templom tornyából óránként felhangzó trombitadallam, ami egy ponton váratlanul megszakad. A XVI. századi legenda szerint a toronyban álló őr meglátta a város felé közeledő ellenséget, riadót fújt, ám az ellenség nyílvesszője torkára forrasztotta a hangot. Lengyel turnémon ezt a dallamtöredéket játszottam ráadásnak, nem is mondtam előtte semmit, csak belekezdtem, a közönség meg „felrobbant”.

– A Salzburgi Ünnepi Játékok történetének első trombitás szólistájaként tartják számon, rendszeresen meghívást kap többek között Dél-Amerikába, Japánba és Kínába is.

– Kínával kapcsolatban meghatározó élményem, ahogyan egy több ezer éves kultúra birtokosaként célul tűzték ki az európai zenekultúra megismerését, és néhány évtized alatt felépítették koncerttermeiket. Első turnémon, jól emlékszem, a szó szoros értelmében meg kellett tanítani viselkedni a közönséget. Előadás előtt felolvastak tíz szabályt: koncert közben nem lehet kimenni, telefonálni, enni, beszélgetni, kiabálni… Kiállt egy előtapsoló, aki azt is jelezte, mikor kezdődik és mikor van vége a tapsnak. Megkérdezték előre, lesz-e ráadás, mondtam, hogy lesz, el is játszottam az utolsó darabot, óriási siker, indulok kifelé, de még el sem hagytam a színpadot, már megszűnt a taps. Hát jó, megyek az öltözőbe, egyszer csak hallom, hogy felzúdul újra a taps. Szóltak, hogy most jön a ráadás. Így kezdték ők. Csodálatos fejlődésen mentek keresztül. Fantasztikusak a koncerttermek, sok a fiatal a közönség soraiban, és hihetetlen a gazdasági fejlődés, a nagyvárosokban általános a jómód. Szívesen járok Kínába, de mindig nagyon jó érzés leszállni egy európai reptéren, és hazatérni Magyarországra, mert itt vagyok én otthon.  

– A hazai közönség előtt mikor lép fel legközelebb?  

– A világhírű Iveta Apkalna lett orgonistával játszom május 7-én a Müpában. Ezen a kamarakoncerten lesz Eötvös Péter Echo című művének magyarországi bemutatója. Régóta szerettem volna már Eötvös Pétertől egy darabot, és egyszer csak jött a hívás, hogy megvan az ötlet – trombitára és orgonára. Az echónak több jelenése van: a fő téma E, C, H hangon szólal meg, és persze létrejön a visszhang, a párbeszéd is a két hangszer között. Valójában az echo téma köré szerveződik az egész műsorunk Friedman Solus című kétszólamú fanfárjától Vivaldi zenéjén keresztül Enescu Legendájáig. Az estet Naji Hakim trombitára és orgonára írt szonátája zárja, amelyben Gershwin jellegzetes zenei motívumaival lépnek párbeszédbe a szerző harmóniái.