A nagybányai remekművek bemutatása misszió

Eleni Korani, az Ernst Galéria tulajdonosa kurátori munkájának és Pacsay-Tomassich Orsolya, a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány főigazgatója elkötelezett támogatásának köszönhetően a művészetek iránt fogékony közönség újra felfedezhette a nagybányai festőiskola magángyűjteményekben lévő egyedülálló alkotásait. A mára már viszonyítási alappá vált vándorkiállítás koncepciója minden helyszínen más színfoltját mutatja meg a remekműveknek. A Szabadkai Városi Múzeumban nyílt tárlat június 30-ig várja az érdeklődőket.

Eleni Korani és Pacsay-Tomassich Orsolya. Forrás: Ernst Galéria

– A nagybányai remekművek magángyűjteményekből című tárlatból meghatározó vándorkiállítást sikerült létrehozni az elmúlt években. Ez azt mutatja, a múzeumi vezetők és a közönség részéről is van egy igény, hogy lássák a magyar művészet elfeledett szeletét.

Pacsay-Tomassich Orsolya: – Mi is pontosan ezt látjuk, hogy nemcsak igény van rá, de a harmadik kiállítás megnyitása után azt is elmondhatjuk, egyre nagyobb az érdeklődés a Nagybányai festőiskola lángjának újraélesztése iránt. Az alapítvány kulturális küldetését megvalósítani hivatott Közép-európai Örökség Program felkarolja a Nagybányai iskola hagyatékát és szellemiségét, valamint a Kárpát-medence egyéb fontos történelmi helyszíneinek kulturális értékeit. Hiszen ezek a kulturális értékek voltak, amelyek időtálló természetük okán máig az adott helyi közösség és Magyarország számára is értékkel bírnak. Fontos feladatunk, hogy ezeket az értékeket felkutassuk, megőrzésüket támogassuk, a hazai közönségben tudatosítsuk és a nemzetközi közösséggel pedig megismertessük őket. Munkánk központi eleme az örökségvédelem, az értékmentés és a megóvás és tovább gondozás révén az értékteremtés. Ennek egyik jelentős állomása a magyar művészet elfeledett szeletének bemutatása a szabadkai kiállítással.

Eleni Korani: – A művészet összekovácsoló erejére kitűnő példa a magángyűjteményekben fellelhető festmények bemutatója. Hamar híre ment a nagybányai Megyei Művészeti Múzeumban, majd a marosvásárhelyi Várgalériában rendezett kiállításoknak. Óriási érdeklődés követte mindkét tálatot, s minden helyen azt a kérdést tették fel nekem a látogatók, hogy melyik város lesz a következő állomás. Szabadka városától tavaly érkezett a felkérés. Különösen jelentős hogy a Vajdaságban még nem szerepelt a modern magyar festészetet bemutató tárlat.

A Szabadkai Városi Múzeumban június 30-ig látogatható a kiállítás (Forrás: Ernst Galéria)

– A nagybányai remekművek magángyűjteményekből sorozat egyik különlegessége, hogy az adott városhoz igazítják a kiállítási anyagot. Hogy alakult ez Szabadkán?

E. K.: – Kurátorként mindig olyan koncepció kialakítására törekedtem, ahol nemcsak a képek művészettörténeti kapcsolódása a lényeg, hanem az adott helyszín. Marosvásárhelyen fontos volt megtalálni a kapcsolatot a város szellemiséghez és a tájhoz, valamint kulcsfontosságú volt melyik művészhez kötődnek a vásárhelyi lakosok. Ez Szabadkán sem volt másképp. A legismertebb vajdasági nagybányai alkotó, Pechán Jószef, akinek sikerült öt jelentős művét most a közönségnek bemutatni. 

A városi múzeum gyűjteményében – ellentétben Nagybányával és Marosvásárhellyel – alig található a nagybányai vagy tágabb értelemben a modern magyar festészet mestereinek alkotásai. 

Azt tapasztalom, hogy a helyiekben van igény arra, hogy megismerjék a saját régiójuk művészetét. Öröm volt látni, hogy a kiállítási anyag iránt a fiatal generáció szintén érdeklődik, figyelemmel kísérik a saját kulturális örökségüket. A megnyitóra és az előadásokra is szép számban ellátogattak. 

Kurátorként nagyon érdekes tapasztalat, hogy három különböző kiállítói térben, három különböző adottság mentén hogyan látjuk újra és újra ezeket a festményeket. Például Szabadkán egy szecessziós épület falai között dolgoztam, de egy nagyon friss, modern belső térben, olyan volt, mintha egy nyugat-európai múzeumi tér lenne. Mint tudjuk, Szabadka volt az a város, ahol érdekes módon megfért egymás mellett a konzervatív ízlésvilág, tehát historikus épületeket építettek a századfordulón, és a modern stílus is. 

– Említette, hogy 16 új, összesen 35 festmény látható most Szabadkán. Milyen párbeszédben állnak egymással kiállítássorozat korábbi állomásain látható képekkel?

E. K.: – A kiállítássorozat folyamatosan fejlődik, mindig más részét állítom a középpontba. Ettől lesz izgalmas, de egyben hatalmas kihívás is. Az induláskor Nagybányán kimondottan a tájképek voltak, hogy érezzük azt a környezetet, amely a bölcsője volt ennek a számomra annyira őszinte magyar festői nyelvnek, továbbá volt egy külön szekció, ahol a művészek önarcképeit mutattuk be. Marosvásárhelyen a gyakran csak városépítőnek említett Bernádi György polgármester gyűjteménye miatt, Ferenczy Károly kiemelkedő hangsúlyt kapott, valamint női alkotók is a fókuszomba kerültek. E mellet minden állomáson átnéztem a helyi múzeumok gyűjteményét, és beleintegráltam olyan alkotásokat, amelyek párbeszédbe lettek állítva a Magyarországról érkezett alkotásokkal. 

Ziffer Sándor: Zöld szoba (1908) (Forrás: Ernst Galéria)

Most Szabadkán főként város- és életképeket láthatnak : udvaron játszó gyermekek, fűben pihenő lányok, lovaskocsik, illetve szenzáció hogy „hazatértek” a már említett Pechán József vajdasági festő művei. Ezek örökségvédelem alatt álló alkotások, amelyeket most először lehet együtt megtekinteni. Először látható Czóbel Béla korai, 1905-ös csendélete, Ziffer Sándor 1908-ban készült zöld szobája, Thorma János sárga napernyős fiatalasszonya, de hihetetlen érdeklődés övezi Dömötör Gizella kubista fekvő női aktját is.

– A nagybányai remekművek gondozására ügyként, misszióként tekint. De hogy látja, tetten érhető-e a nagybányai festőiskola iránti piaci kereslet?

E. K: – A nagybányai alkotók ezelőtt tíz-húsz évvel voltak a fókuszban,  de ez abban a pillanatban megváltozott, mihelyst elkezdtem a Nagybányai Remekművek Magángyűjteményekből kiállításokat szervezni. Hatalmas meglepetésemre a budapesti Bálnában tartott februári művészeti kiállítás számos nagybányai festményt vonultatott fel, köztük olyan galériák is, akiknél hasonlót évek óta nem láttam. 

A kiállítások hatása közvetlenül érezhető a művészeti piacon, sok eddig titkos gyűjteményben pihent alkotás bukkant elő, vagy eladási szándékkal vagy csak szeretnék, ha tudnék róluk az esetleges következő tárlat miatt. 

Ez pedig visszaigazolás számomra: van értelme annak a missziónak, amit a Közép-európai Örökség Programmal közösen végzünk. Ennek hatására ugyanis nemcsak középpontba kerülnek a rég elfeledett festői pályaképek és alkotások, hanem lehetőség van arra is, hogy látókörünkbe kerüljenek eddig ismeretlen művek is.

– Tervezik-e, hogy bemutassák a nagybányai festőiskolát nyugat-európai múzeumban vagy éppen Magyarországon?

P-T. O.: – Tervezzük igen, de ennél kicsit merészebbek is vagyunk. Úgy gondolom, ez a kiállítássorozat méltó kezdete a Nagybányai festőiskola hagyományait újjáélesztő terveinknek. A cél nem csupán a kiemelkedő művészeti alkotások bemutatása minél szélesebb közönségnek itthon vagy Európában de egyben segíteni és kívánjuk a jövő festőnemzedékeit az alkotásban és fejlődésben. 

Értékmegőrzés révén tehát új értéket is kívánunk teremteni. Amennyiben sikerül megállapodni a román partnerekkel, szeretnénk Nagybányán alkotótábort szervezni magyar, román és nemzetközi fiatal képzőművészek részvételével.

E. K: – Ez egy hosszú távú tervünk, ambicionáljuk mind a magyarországi, mind pedig a nyugat-európai bemutatkozást, hiszen szeretném, ha a külföldi múzeumi kurátorok is felfigyelnének a magyar művészet e páratlan és izgalmas időszakára. Ez egy organikusan változó kiállítás, a hatásának hála, amit elindított, folyamatosan bővül. A fejlődéshez és a tervekhez pedig a legjobb partnert találtam meg a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványban. Az alapítvány munkatársainak elhivatottsága, valamint az anyagi támogatás az egyik kulcsa annak, hogy a nagybányai remekművek, tágabb értelemben kultúránkat, magyar örökségünket bemutassuk és továbbb örökítsük itthon és határon túl egyaránt.