A műsorvezetők azzal kezdték el a beszélgetést, hogy megjegyezték, hogy már a Bikini zenekar neve is a nyarat idézi, nem csak az egyik legnagyobb slágerük, a Fagyi. Németh Alajos pedig elmondta, hogy igazából egyáltalán nem a női fürdőruháról nevezték el az együttest.
Nagy Feróval azon tanakodtunk, hogy mi legyen a zenekar neve és ő azt mondta, hogy feltétlenül „B” betűvel kezdődjön, rajta egy koronával, mindenképpen jelezve, hogy ők a Beatrice örökösei, és így jött a Bikini név. Amikor összeálltunk, akkor abban maradtunk, hogy a Bikini-szigetekre utalva – ahol atomrobbantás-kísérleteket csinált Amerika – vesszük fel ezt a nevet, mert ha a patkány túléli az atomrobbantást, akkor a mi nevünk is élje túl, de remélem, nem az atomrobbantást, hanem egyáltalán a korokat
– jegyezte meg a zenész, akit Radványi Dorottya arról kérdezett, hogy milyenek voltak számára az újpesti nyarak, hiszen ott nőtt fel.
– Újpest gyönyörű volt. Amikor én megszülettem és felcseperedtünk, még lehetett a bombatölcsérben fürödni a kiserdőben, oda jártunk ki minden nap szórakozni. Egyébként szerintem a gyermekkor mély nyomot hagy az ember életében és meghatározó élmény.
Nekem az is meghatározó, hogy volt egy hangszerbolt Újpesten az Árpád út legvégén, majdnem a Duna-parton, és a bátyámmal minden nap legalább órákat töltöttünk a bolt előtt és néztük a hangszereket, hogy de jó lenne, ha nekünk is lenne. A bátyám dobolni kezdett tanulni, otthon a muter fazekaira húzta ki a celofánt és azt ütötte, én meg hegedültem, de persze gitárt szerettem volna magamnak – emlékezett vissza a zenész.
Sztankay Ádám arról érdeklődött, hogy voltak-e nagy, közös, családi nyaralásaik, amikor a család együtt kerekedett fel? Németh Alajos elmesélte, hogy volt a Börzsönyben egy nyaralójuk, oda jártak ki minden nyáron.
Ismertünk minden fűszálat, gödröt, bokrot, sziklát, tudtuk, hol vannak gombák, tökéletesen beépültünk a környezetbe. Édesanyám roppant szigorú gimnáziumi tanár volt. Repültek ki az ajtón a gyerekek, ott nem volt olyan, hogy a diák nekimegy a tanárnak. Hú, mi lett volna ott, ha a mutert megtámadta volna valaki!
– mesélte nevetve Lojzi, aki azt is elárulta, hogy az édesapja ugyan jogi doktor volt és egy ideig ügyészként dolgozott, de nem akart elítélni senkit, inkább elment Ferihegyre és forgalmi főfelügyelő lett. Sztankay Ádám azt is megkérdezte, hogy zeneileg meghatározó volt-e számára az Újpesti Munkásotthon, hiszen ott volt a Tűzkerék.
– Radics Béla játszott ott, és én 14 éves voltam, amikor először hallottam. Elképesztő, óriási hangulata volt. Akkor láttam először Tátrai Tibit. Olyat gitározott hogy sírva mentem haza, hogy hogy lehet így gitározni…
Nagy karriert futott be Tibusz is, meg mindenki abból a közösségből. Voltak Újpesten gazdagabb gyerekek, bolgárkertészek, zöldségesek gyerekei, akiknek már voltak hangszereik, és játszottak Creedence Clearwater Revival Bandet a lakásukban. Mi meg ott ültünk a kerítésnél és hallgattuk a dalokat, amiket játszottak. Nagyon mentünk a zene után – jegyezte meg a művész.
A műsorvezetők azon kérdésére, hogy végül hogy sikerült lecserélnie a hegedűt egy két számmal nagyobb hangszerre, Németh Alajos érdekes választ adott:
– Irtóztam a nagybőgőtől. Jöttem le a zeneiskolában az első emeletről – ahol a hegedűoktatás folyt – a földszintre, ahol a nagybőgősök voltak, meg ment a korrepetálás zongorán. Rettegtem attól a hatalmas hangszertől, hogy hogy lehet azt a vastag húrt megfogni? A bátyám aztán egyszer csinált egy zenekart a gimnáziumban, és mondta, hogy van egy hely basszusgitárra, mert gitáros már van. Nem nagy örömmel, de elkezdtem játszani.
Volt egy olyan bolgár gitárom, hogy anyám amikor káposztát főzött, elhajlott a nyaka a gőztől. Nagyon magasan voltak a húrok, nehéz volt rajta játszani. De aztán hallottam a Syriusban Orszáczky „Jackie”-t basszusgitáron zenélni és akkor megváltozott az egészről a véleményem, hogy lehet ezt így is csinálni. Akkor álltam rá komolyan – emlékezett vissza a kezdetekre az előadóművész.
Arra a kérdésre, hogy hogy került 17 évesen a Rákfogó együttesbe, Németh Alajos elmondta, hogy előkészítőbe járt a Bartók Béla Zeneművészeti Gimnáziumba jazz tanszakra nagybőgő szakra, és már ismerte Szakcsi Lakatos Bélát, aki elhívta, hogy játsszon velük.
– Jávori Vili dobolt, Béla zongorázott, én basszusgitároztam, és ilyen dunai – rákfogó – hajón játszottunk. Innen jött, hogy legyen a nevünk Rákfogó. Velük játszani nagy megtiszteltetés volt. Általában a Béla modern jazz számait játszottuk – jegyezte meg Lojzi, akit nem sokkal később elhívtak az Interbrass együttesbe, mert épp megürült egy hely.
– Ez is a Bartókból jött, mert Berki Tamás volt az ének tanszak vezetője, aki hallott játszani a záróvizsgámon és beajánlott Román Péterhez, aki épp Finnországba ment vendéglátózni. Mondta, hogy van egy hely az Interbrassban és rám gondolt. Nagyon megörültem, mert beestem egy olyan zenekarba, ami világszinten muzsikált. Másik János zongorázott, Dés László szaxofonozott, a Deli testvérek játszottak ütősökön.
Egyszer csak megláttam a színpadon egy gitártokot, rajta Gábor Szabó felirattal, és egy szivarbarna srác meg ott gitározott mellettem. Kérdeztem, hogy ki ez, mire azt válaszolták, hogy ez egy amerikai világsztár, a Gábor Szabó. Megismerkedtünk, aztán megkért, hogy az előadói estjén játsszak én. 18 évesen!
– emlékezett vissza meghatódva a zenész. A vele készült teljes beszélgetést – amelyben még sok érdekes történetet hallhatnak archív felvételekkel megtűzdelve – a Médiaklikk oldalán nézhetik meg.
