Gaál János jelenleg doktori iskolában tanul, korábban azonban a Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársa volt. Elmondása szerint szorongó alkat, aki tartott attól, hogy egy olyan tárgyat vagy iratot selejtez ki, amelyről később kiderül, mégiscsak komoly muzeális értékkel bír.
Érzi magán az ember a súlyt, hogy ha én nem vagyok elég felkészült, tehát nem tudok eleget erről a témáról, akkor eleshetek a lehetőségektől
– nyilatkozta.
Gál János nem csupán a kötet címében utal a hírnévre, hanem számos versparódiában játszik a költői lét fonákságaival, így például egy Költő-Író Imre nevű karakteren keresztül mutatja be az alkotók sokszor tragikomédiába hajló hányattatásait. A könyvből azonban nem derül ki, a magánember számára van-e igazi jelentősége a hírnévnek.
– „Tagjaimban az elismert költő póza” – írod önironikusan egyik versedben. Van benned távolságtartás ettől a póztól? Vagy számít egyáltalán számodra a hírnév? – tette fel a kérdést Viola Szandra.
– Milyen jó lenne, hogyha egy költő visszaszerezhetné a jogot arra, hogy híres legyen az irodalmon keresztül. Ma már azért nem mondanám, hogy a hírnév egységként létezik a társadalomban. Tehát jó, vannak híres emberek, de annyira atomizálódik az egész világnak a társadalma, meg annyira individualizálódik a kultúránk, hogy igazából az emberek hiába egy ország állampolgárai, nem egy a kultúrájuk – vélekedett a költő.
Gál János szerint ez elsősorban a megváltozott médiafogyasztási szokásoknak köszönhető.
A közösségi médiával mindenkinek nagyon szoros kapcsolata van, mindenkinek a napjait kitölti, és azon keresztül fogyaszt tartalmakat. Lehet, hogy van egy olyan zenekar, amit embermilliárdok hallgatnak és én nem is tudok róla. Annyira fragmentálttá válik a valóságunk, hogy itt ülhetünk egymással szemben, és valószínűleg teljesen más embereket tartunk híresnek
– adta meg a szubjektivizálódás magyarázatát Gál János.
– Miként lehetne szerinted a költészetet megújítani, fogyaszthatóbbá tenni? – faggatta Viola Szandra.
– Mivel a mozgókép a legfiatalabb művészeti ág az összes művészet közül, az látszik, hogy most így, a XX. század végén, XXI. század elején szerintem az követeli magának a legnagyobb helyet. Már majdnem minden kultúrával kapcsolatos közlésnek filmnek kell lennie, mindent szeretünk mozgóképben megkapni – fejtette ki meglátását a szerző.
– Egy XXI. századi verseskötetben miért szerepelnek latin sorok? – vetette fel a sokakat foglalkoztató kérdést a műsorvezető, utalva arra, hogy Az eltűnt hírnév nyomában című kötet hátlapján a szerző egy költeményének latin nyelvű fordítása szerepel.
– A holt nyelvek létezése furcsa, arról is szól a holt nyelveken felhalmozott tudás, hogy van-e fennmaradás, a fennmaradás a cél vagy az örökkévalóság. Tehát, hogy ezeknek a kérdéseknek ezek a nyelvek a laboratóriumai. Olyan kulturális örökségekről beszélünk, amik léteztek kétezer évvel ezelőtt, hatást gyakoroltak az egész emberi civilizációra, reprodukcióra voltak képesek, hogy ma is beszéljenek emberek latinul vagy ógörögül vagy szanszkrit nyelven. Engem a bennük felhalmozott tudásanyag vonz – állapította meg a szerző.
A teljes beszélgetés alább nézhető meg:
