A Magyar Nemzet Videa-csatornáján látható műsorában Viola Szandra először az anyaggyűjtés fontosságáról, a kutatási módszereikről kérdezte a két történelmiregény-írót. Schmöltz Margit az orvoslás történetét kutatta szakdolgozatában, amikor érlelődni kezdett benne a vágy, hogy a felfedezett érdekességeket, szórakoztató módon, nagyobb közönséggel is megismertesse. „Izgalmas dolog fölfedezni az érdekességeket, és engem ez vezetett az íráshoz is, hogy amikor megtaláltam ezt a sok-sok különlegességet, amit tudtam, hogy bevágnak egy szakdolgozattal valami levéltárba, akkor akartam, hogy ne csak ott legyen meg, hanem regényes formában akár bárki olvashassa.”
Poétikon
„Mi igazából a történelmi szakmán élősködünk egyébként, tehát mindig el szoktam mondani, hogy amit mit csinálunk, legalábbis amit én, az nem szó szerinti kutatás, hanem ez az anyaggyűjtés, mert a kutatást a történészek elvégezték, de mi továbbgondoljuk. Vagy mi megoszthatjuk a nagy közönséggel azt, amin ők fáradtságos munkával dolgoztak, és lehet, hogy csak tíz ember olvasta el az ő értékes írásukat, így viszont ezrek vagy tzezek is profitálhatnak belőle” – vallott a történész szakma tiszteletéről és téma iránti motivációjáról Cs. Szabó Sándor.
924-ben játszódik a Tíz lövő, tíz asszony című regény, és a XIII. században, a tatárjárás idején a Nincs semmi baj. De a nomád kultúra emlékezete mind a kettőnek eléggé szerves részét képezi. Hogyan kell elképzelni egy nomád nép mindennapjait, milyen szokásokat, hiedelmeket gyűjtöttetek?
- érdeklődött Viola Szandra.
„Nem sok forrás van. De például Mongóliában még élnek nomádként törzsek, akikről most is találni az interneten videókat. Habár a megidézett kor forráshiányos, ezekből a kortársi videókból kitűnik, hogy a természethez közeli létezés az mennyire más gondolkodást eredményez, mint a mai embereknek az életmódja. Semmit el nem pazarolnak. Tehát most nagy divat a zero waste eszmeisége, ők viszont már eleve ebben éltek, tehát mindent földolgoztak, felhasználtak az állatokat és a növényeket is, de azoknak is minden porcikáját, tehát hogyha egy mormotát feldolgoztak, akkor nem csak a húsát ették meg, a szőrmét, hanem akár a csontját is használták” - fogalmazott Schmölcz Margit.
Az írónő Nincs semmi baj című regényének érdekessége, hogy mind a mongolok, mind a magyarok szemszögéből bemutatja az eseményeket, így az olvasó képessé válik arra, hogy Esztergom ostroma során azonosuljon mindkét küzdő féllel.
„Tehát ennek a világnak minden dolgát vérrel írták. És most nem arról van szó, hogy ilyen vadak lettek volna, vagy kegyetlenek, hanem egyszerűen olyan szinten rá voltak utalva a természetre, meg a saját erejükre, meg a közösségnek a működésére. Tehát nálunk, hogyha rossz a termés, akkor az van, hogy drágább lesz pár tíz forinttal vagy pár száz forinttal a kenyér, és akkor már úgy állunk, hogy vége van szinte a világnak. De náluk, hogyha rossz volt a termés, akkor az volt, hogy a családnak a fele lehet, hogy nem érte meg a tavaszt. És nem azért, mert hogy leölték egymást, egyszerűen nem jött ki a matek, a megfelelő kalóriamennyiség”- mesélt a honfoglalás korának hétköznapjaiban uralkodó kegyetlen szabályokról Cs. Szabó Sándor.
