Amikor az ember úgy érzi, hogy túl sok a könyve, már csak porfogók a lakásban, mert úgysem fogja már újra vagy egyáltalán elolvasni őket, eleinte hiú ábrándokat kerget arról, hogy majd egy jó antikvárius százezreket penget ki az értékes kötetekért. Aztán pár próbálkozás után – miután az amúgy szimpatikus könyvkereskedők vagy néhány ezer forintért kimazsolázzák a jól értékesíthető írásműveket, vagy felajánlják, hogy ingyen megszabadítják az egész könyvtárától – már úgy érzi, teljesen értéktelen az évtizedek alatt felhalmozott gyűjteménye.
Nos, egyik sem igaz:
a használt könyvek jelentős részének ma is van értéke, de egyben eladva senki sem fogja kifizetni.
Egyenként vagy sorozatonként eladva jobb árakat lehet elérni, de ehhez persze dolgozni kell a könyvekkel. Fel kell deríteni, mennyiért kínálják mások a piacon, hol érdemes meghirdetni, aztán le kell fotózni, szöveget írni hozzá, majd türelmesen kivárni a reménybeli vevőt, miközben a netes csalók biztosra vehető próbálkozásait is ki kell védni. (Hát ezért nem vesz drágán könyvet a jó antikvárius, akinek még üzletet, raktárat, honlapot, postázót, könyvelőt, adókat stb. is ki kell gazdálkodnia a bevételéből.)
Drága presztízscsata
Hasonló előzmények után került elő a bevezetőben említett könyv is, amelyet tulajdonosa a Facebook egyik használt könyves adok-veszek csoportjában hirdetett meg nyolcvanezer forintért. Röhögő és dühös fejes hangulatjelek cunamija fogadta, többen az elméje állapota felől érdeklődtek, nem éppen udvarias stílusban.
De tényleg, mi kerülhet egy modern könyvben nyolcvanezer forintba? Ez esetben az árengedmény. Thomas Pynchon amerikai író Súlyszivárvány című, magyarul 2009-ben megjelent könyvéről van szó, amelyből tavaly novemberben a legnagyobb hazai online antikvárium aukcióján egy „jó állapotú” – értsd: nem új, nem hibátlan – példány 189 ezer (!) forintos leütési áron kelt el, és ez nem a teljes ára, mert a győztes vevőnek még 15 százalékos árverési jutalékot is fizetnie kellett, tehát 217 350 forintért vihette haza a kötetet.