Muráti Lilit egy elhagyatott villa udvarán akarta kivégezni a kommunista rendőr

Lehetséges-e, hogy egyszer elfeledjük Dajka Margitot, Muráti Lilit, Jávor Pált, Blaha Lujzát vagy Fedák Sárit? Színészóriások voltak ők, és emberek, akik sok örömöt, de sajnos rengeteg megtorlást is megéltek hazánk hányattatott éveiben. Szigethy Gábor Kossuth-díjas színháztörténész legújabb, Régi mosolyok, régi könnyek című kötetében arra vállalkozik, hogy éket verjen a feledés kerekébe, megállítsa a megállíthatatlant, hiszen emlékein és a birtokába került eredeti fényképeken keresztül elkalauzolja az olvasót a XX. századi magyar színészek életének különleges pillanataihoz.

Muráti Lili színésznő Forrás: NFI

Fedák Sári, a közönség által istenített Zsazsa, akit háborús főbűnnel vádolt a népbíróság, így emlékszik ezekre az időkre: 

Én sosem voltam kommunista, mint ahogy sohasem voltam nyilas. Én egyszerűen és kizárólagosan csak magyar voltam.

De szörnyűségeket élt át Muráti Lili is, aki 1944 karácsonyán az orosz megszállás elől menekült férjével, Vaszary Jánossal Nyugatra. Autójuk lerobbant, így elkapták őket. Napokig üldögéltek alkalmi börtönökben, míg egy kommunista rendőr „kilopta” őket az oroszok fogságából, és fejbe akarta lőni a házaspárt egy elhagyott villa udvarán. A színésznő sikoltozása mentette meg az életüket, mert az emberek odasereglettek és megismerték a népszerű művésznőt.

Sajnos sokat szenvedett Jávor Pál is, aki 1937-ben még úgy nyilatkozik, hogy 

Nemhogy Berlinért, de még Amerikáért sem hagynám itt Magyarországot, Budapestet és a Nemzeti Színházat

Aztán fordul a világ kereke. 1944 októberében a nyilasok először házi őrizetben tartják, majd börtönbe zárják és 1945 tavaszán gyalogmenetben éhezve, fázva Németországba, majd végül Pfarrkirchenben amerikai „hadifogságba” kerül. Felesége segítségével hazatér, de a Nemzeti Színház kapuja zárva marad előtte.

Berky Lili és Gózon Gyula. Az örök pár, akik negyven évig fogták szorosan egymás kezét (Fotó: Századvég Kiadó)

A szerző a kötet lapjain többször saját emlékeket is megoszt, melyekkel mindig teljesebbé válik a kép. Az egyik oldalon a sorok között olvasva arra is fény derül, mit gondol a mások felett ítélkező hatalmasságokról:

Gyerekkoromban, a múlt század ötvenes éveiben minden középület falán ott díszelgett a nagybetűs hivalkodó felirat: Nálunk legfőbb érték az ember! S az országrontó, kis kopasz gazember ezt épp akkor tartotta fontosnak úton-útfélen hirdetni, amikor az emberek egy részét otthonukból, életükből kitelepítették, olykor állati sorban tartották, amikor kommunisták naponta végeztek ki kommunistákat (is!), és amikor az átlagember Magyarországon gyakran ennivalóhoz is nehezen jutott.

Ezeket a történeteket olvasva feltehetjük magunknak a kérdést, hogy meg lehet-e érteni egy adott történelmi korszakot emberi sorsokon keresztül. Valószínűleg, igazán csak így lehetséges.

Szigethy Gábor barátságot ápolt az imádni való Dajka Margittal, aki harmincévesen azt nyilatkozta, hogy hetvenéves szeretne lenni s aztán lassan, szépen visszafiatalodni. Ez sajnos kivitelezhetetlen, így ő is elhagyta már a földi létet, mint megannyi kedves, bájos, szerethető színészlegendánk. A szerző a hozzá írt sorokban mondja el, milyen okból született meg ez a kötet: „[…] miért, hogy kis világunkban a szürke megmondóembereké a főszerep? Mert hiába tudjuk mi, akik itt az elmúlt fél évszázadban színházba jártunk, hogy Páger Antal, Mezei Mária, Latabár Kálmán, Kiss Manyi, Timár József, Őze Lajos, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva – és Dajka Margit voltak a kor színészcsodái, uralkodók a szívünkben és a színpadon, ha a fényképalbumok, a hivatalos rangsorolások, a kitüntetéslisták a szürkék, a libériát viselők, az epizodisták, a hatalomkegyencek nevét örökítették az utókorra!”

Érezhető a leírtakban a vágy, hogy szülessenek olyan kötetek, amelyek híven bemutatják a valódi nagyságokat. A Régi mosolyok, régi könnyek című kötet egy ilyen mű, és a szerzője bizton reménykedhet abban, hogy aki elolvassa, nem feledi el soha Csortos Gyula tekintetét, Ruttkai Éva mosolyát és Varsányi Irén szomorú szemét sem.

(Szigethy Gábor: Régi mosolyok, régi könnyek – színészképes mesekönyv. Századvég Kiadó, 2024. 268 oldal. Ár: 8490 Ft.)