
– Szokták mondani, hogy a zene egy univerzális nyelv, ami kontinenstől, kultúrától függetlenül mindenki számára érthető, értelmezhető. Ön szerint a tánc nyelve mennyire tud univerzális lenni? Megkíván-e egy táncprodukció bármilyen előképzettséget, kvalitásosságot a befogadó részéről?
– Szerintem nem.
Egy táncművészeti darab akkor jó, ha mindenki érti.
Lehet, hogy különböző értelmezések születnek róla, főleg egy kortárs műről, de szerintem mindenféleképpen olyat érdemes csinálni, amit értenek az emberek. Sok olyan darabban vettem részt, ami annyira „high entellektüell” volt, hogy senki nem értette, még az sem, aki készítette. Mégis úgy kategorizálták, mint ami a művészettörténet következő lépését fogja meghatározni. Én azon a véleményen vagyok, hogy olyat érdemes alkotni, amihez tud kapcsolódni a közönség. Nyilván a mozdulatok művészete, a metakommunikáció hidat képez a kultúrák között, tehát van egyfajta interkulturális jellege. Ugyanakkor vannak olyan, csak egy adott kultúrára jellemző, sajátos táncművészeti elemek, attitűdök, jellegzetességek, amelyeket fontos megjeleníteni. Főleg most, amikor
a világ elit színházaiban a globalizációnak, az internetnek, a közösségi médiának köszönhetően a stílusválasztásokban, a repertoár kialakításában megnyilvánuló erős homogenizálódás tapasztalható.
Nagyon hasonlók a repertoárkoncepciók Bordeaux-ban, Bukarestben, Londonban, Berlinben vagy éppen New Yorkban. Kis túlzással, körülbelül ugyanazok a koreográfusok dolgoznak, hasonló műveket mutatnak be, hogy azzal a repertoárt kialakító igazgatók saját fontosságukat hangsúlyozzák, vagy a minőségemelés álcáját fenntartsák. Így azonban elvész az igazi értékteremtés, amely sokszor lokálisan, az adott kultúrához kapcsolódóan, organikusan fejlődve tudna létrejönni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!