Lelassulás, kapcsolódás

– Április 20–21-én a szentendrei skanzenben fesztivált rendeznek, amelyen a régi falusi húsvéti ünnepeket idézik meg. Mit gondol, miért fontos, hogy akár kézműves foglalkozások (lehet például tojást berzselni, írókázni), akár a zene által közel kerüljünk a hagyományainkhoz?
– Előadóként és édesanyaként egyaránt fontosnak tartom azokat a tevékenységeket és eseményeket, ahol lelassulhatunk, személyesen kapcsolódhatunk egymáshoz, ahol használhatjuk a két kezünket és kibontakoztathatjuk a kreativitásunkat, fantáziánkat. Nagyon jellemző ma a világunkra, hogy a két kézzel való cselekvést, a közösségben való létezést és a személyes kapcsolódást felülírja a virtuális világ, az absztrakt, megfoghatatlan dolgokkal való foglalatoskodás. A paraszti kultúra természetközeli, életmódjuk a természet működéséhez, törvényeihez idomult, a skanzen ezt a világot, ennek elsősorban egy XIX–XX. századi átmentett állapotát mutatja meg, ami az épített és tárgyi kultúrát illeti. És amikor ünneplünk, akkor még inkább megtelik élettel ez a szabadtéri múzeum.
– Húsvéthétfőn zenekarával ad koncertet. Mely tájegységről válogatott dalokat, énekeket?
– Palócföldi, kalotaszegi és szatmári muzsikával készülünk. A skanzennek van szatmári tájegységet bemutató része és már az erdélyi épületegyüttes is megnyílt, amire nagyon kíváncsi vagyok, még nem láttam.
Ha Bartók vagy Kodály lejönne közénk…
– Mit tapasztal, mennyire nyitottak hagyományaink megismerésére a gyerekek?
– E tekintetben bizakodó vagyok, hiszen a XX. század elejétől komoly szakmai gárda – Vargyas Lajostól Bartók Bélán, Kodály Zoltánon át Kallós Zoltánig, valamint olyan csodálatos népzenészek és néprajzosok, mint mások mellett Sebő Ferenc, Pávai István, Kelemen László, Agócs Gergely vagy Sándor Ildikó – dolgozott és dolgozik azon, hogy megismertesse a fiatal generációt tradícióinkkal. Ennek a munkának már látható az eredménye. Ha Bartók vagy Kodály lejönne közénk és látná azt, hogy számos óvodában és iskolában a pedagógusok népszokásokkal ismertetik meg a gyerekeket, népi mondókákat, népi táncot tanítanak, autentikus népdalokat énekelnek, akkor azért remélem, hogy nem okoznánk nekik csalódást. A népi kultúra intézményesülésének – az alapfoktól a felsőfokig – eredményeképp már nemcsak a családok adják át a paraszti világ tudását, zenéket, táncokat, hanem az oktatási rendszerek is. Nagy szerepe van mindebben a Hagyományok Házának, amely egy igen fontos, a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és továbbéltetésére létrehozott nemzeti intézmény. Van tehát egy pozitív tendencia,
látható, hogy a hagyományos népzenének komolyabb szerepe és nagyobb megbecsültsége van Magyarországon, mint korábban.
Ez megmutatkozik abban is, hogy ma már van a kamaszoknak, egyetemistáknak egy rétege, akik óvodásként vagy általános iskolában találkoztak az autentikus paraszti hagyomány valamely részével. Ezzel párhuzamosan viszont ott van a mainstream, amely sokkal több csatornán ömlik az emberekre, és sokkal károsabb is.
Ez olyan, mintha cukros, szénsavas italt kínálnának mindenhonnan, miközben mi a tiszta vizet próbálnánk reklámozni.
De nem akarom rózsaszínre festeni a helyzetet, az biztos, hogy van még hova fejlődni.