Egy kis erdőszéli kunyhóban egy megözvegyült asszony egyedül neveli nagy szegénységben a tizenkét fiát és a még csecsemő lányát. A srácok állandóan zsörtölődnek, mert éhesek, a nőnél pedig egy ponton elpattan a húr, azt kívánja, bárcsak változnának varjúvá. Az átok beteljesül, a kölykök a szó szoros értelmében madárként repülnek ki a családi fészekből. Eltelik tizenhat év, az édesanyát minden áldott nap emészti a bűntudat, amikor azonban elárulja a közben felcseperedett lányának, hogy valaha volt tizenkét testvére, a fruska úgy dönt, nyakába veszi a világot és nem nyugszik, amíg meg nem találja a fivéreit. Ez a története a Nemzeti Színház A magyar népmese háza című előadás-sorozatának első produkciójának, a Tizenkét varjúnak.

A darab Korda Bonifác rendező szerint a hazatérésről szól és arról az olthatatlan vágyról, hogy mindenki szeretne egy közösségben élni, ahol otthon érzi magát. Az otthon pedig nemcsak egy fizikai hely lehet, hanem múltbeli élmény is akár, éppen ezért a hétfő délelőtti nyilvános olvasópróbán arra kérte a színészeket, hogy fogalmazzák meg magukban, mit is jelent számukra ez a kifejezés.
Szalánczi Ágota, az előadás dramaturgja szerint a történetben jelen van A kis herceg üzenete is, azaz, hogy felelősséggel tartozunk azért, akit megszelídítettünk. Még hangsúlyosabb azonban az a mondanivaló, hogy a kimondott szónak ereje van. Miként Korda Bonifác kifejtette, a sztori katalizátora az édesapa halála: ez okozza a kilátástalanságot és azt, hogy a fiúk követendő férfiminta nélkül maradnak, felbomlik a rend, amit végül a lánynak kell helyreállítania. Lényegében egy krisztusi útról van szó, amikor a fiúk átváltoznak, az olyan, mintha kiszállt volna belőlük a lélek, azaz meghaltak volna. Egy emberi léptékkel megközelíthetetlen helyre kerülnek és a lányra hárul a feladat, hogy próbatételek során felszabadítsa, megváltsa őket és újraegyesítse a családot.
Nem egy keresztény előadásról van szó, hanem egy magyar népmeséről, de szimbólumrendszerén tetten érhetők a bibliai hasonlóságok
– tette hozzá.