Nem hozza meg a kedvünket a randizáshoz Paolo Genovese legújabb filmje, a Túlagyalt randevú, amely képtelen túllépni a megszokott sémákon és a férfi-női dinamikát sem jól használja. Helyette túl sokat elemez és ironizál. A film a modern nőről és férfiról szól, akik vágynak a szerelemre, de saját gondolataikba gabalyodnak bele.
Paolo Genovese ezúttal is az emberi kapcsolatokat boncolgatja
A Túlagyalt randevú főszereplője Piero, az ötvenes, elvált, gyermekes apuka, középiskolai tanár és Lara, a harmincas éveiben járó bútorrestaurátor – az életben két teljesen máshol tartó ember, ami önmagában nem lenne gond, de valahogy nem életszerű a találkozásuk. Mindketten társra (vagy inkább kalandra?) vágynak. De vajon képesek-e feltárni valódi gyengeségeiket a másik előtt, képesek-e szembenézni önmagukkal? A film ezeket elemzi, méghozzá elég sajátos eszközökkel.
A két főszereplő különböző énjei narrálják végig a történetet, ami eleinte vicces, de egy idő után kifejezetten zavaró. Nem idealizált karaktereket látunk, hanem egy férfit és egy nőt saját dilemmáikkal: a félelmüket a kudarctól, a bizonytalanságukat, a túlzott önreflexiójukat, ami a valódi kapcsolat útjába áll.
Ami a színészek játékát illeti ebben a fura lelki kavalkádban, Edoardo Leo hozza a félénk, bizonytalan Pierót, aki sok esetben a legegyszerűbb helyzetekben sem képes döntést hozni. A Larát alakító Pilar Fogliati bája elragadó a vásznon, de talán ez kevés ahhoz, hogy majdnem száz percen keresztül fenntartsa az érdeklődésünket.
A rendező újfajta megközelítésben szeretett volna szólni az első randiról, annak buktatóiról és arról, hogy mi minden játszódik le ilyenkor a nők és a férfiak fejében, lelkében.
Az, hogy a főszereplők belső énjei „életre kelnek”, külön karakterekként is megszólalnak, sőt jelen vannak, új dimenziót ad a romantikus film műfajának. Ám valahogy mégsem áll össze a férfi-női dinamika és a belső ének gondolatai, érzései.
Paolo Genovese filmjét több mint 2,5 millióan látták Olaszországban, 17 millió dolláros bevételével a második legnézettebb film 2025-ben. Ennek egyik oka az lehet, hogy a közösségi média és az állandó önreflexió korában mindenki érzi, hogy a spontaneitás egyre ritkább, a döntéseinket szorongások, megfelelési vágyak, túlzott racionalizálás irányítják. Genovese ennek tart tükröt.
Nem romantikus klisét látunk, hanem valódi, de eltúlzott lelki folyamatokat. A Túlagyalt randevú sokat markol, de keveset fog. Elemez, de kevés fogódzót ad.
A Teljesen idegenek óta tudjuk, hogy Genovese mesteri elemzője az emberi kapcsolatoknak, dilemmáknak, de most túlzásba vitte az agyalást. Pedig az a nőkre jellemző.
