David Bickerstaff, az Exhibition on Screen sorozat rendezője a filmvásznon olyan élménnyé formálja a festészetet, amely túllép a statikus reprodukción. A képek életre kelnek, a kiállítások és a mögöttük álló kurátori gondolkodás interjúkon keresztül bontakozik ki, miközben a kameramozgás és a narráció segít abban, hogy ne csupán lássuk, hanem valóban érezzük is a műalkotások súlyát és atmoszféráját. Ez a megközelítés különösen jól működik a Canaletto és Velence művészete esetében is, amely rétegről rétegre bontja le azt az egyszerűsített képet, amely Canalettóról él a köztudatban. A film egy gondolkodó, kísérletező, érzékeny művész portréját rajzolja meg, akit nemcsak Velence látványa, hanem a város története, építészete és az ott élő emberek világa is foglalkoztatott.
Életre kel Velence művészete
A dokumentumfilm a Buckingham-palota Queen’s Gallery kiállítása nyomán, a Királyi Gyűjtemény gazdag Canaletto-anyagán keresztül mutatja be a festőművész életét és pályáját. Itt található a világon a legtöbb Canaletto-mű: festmények, rajzok és metszetek, amelyekkel végigkövethetjük alkotói útját a korai tanulmányoktól egészen az utolsó festményekig.
Canalettót a sajátos látásmódja különböztette meg kortársaitól, ez tette a XVIII. század egyik legnagyobb velencei festőjévé.
Bickerstaff filmje rávilágít képi intelligenciájára, arra, ahogyan a várost nem egyszerűen lefestette, hanem fénnyel, mozgással és élettel töltötte meg. A látásmód történeti kontextusba kerül: Velence nem díszlet, hanem a tengerből és a lagúnákból kinövő város, Európa egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb központja, kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokkal és komoly politikai súllyal.
Ebben a közegben nőtt fel Canaletto, akinek korai éveiről meglepően keveset tudunk. Nem tudjuk például, hogy az apján kívül részesült-e más mestertől szakmai képzésben. 1720-ban azonban fordulat következett be: otthagyta a színházi világot, belépett a velencei festők céhébe, és nagyméretű capricciókat festett, olyan tájképeket, amiken római épületromok láthatók, képzeletbeli elrendezésben. Ezt követően váltott végleg a velencei látképekre.
Különösen izgalmas az a perspektíva, ahogyan a rendező a korabeli és a mai Velencét egymásra vetíti. A film Canaletto művészete mellett a jelenkori város látványát és nyüzsgő életét is megmutatja: a vízen ringatózó gondolákat, a fény játékát, a város időtlen ritmusát.
A kamera pedig közelről tárja fel a művek részletgazdagságát. Az épületek szinte mérnöki pontosságról tanúskodnak, miközben néhány apró pöttyből arcok és karakterek születnek. Az alakok mindig egyediek: ügyüket intéző emberek, gondolások, járókelők és kutyák.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!