A Duna Televízió gyártásában készült el A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében című, 50 perces, dramatizált visszaemlékezés; a másik független, saját gyártású produkcióként: Jelenczki István hatórás tetralógiája, a Nem, nem, soha I–IV. Több más produkció elakadt a támogatási rendszerek akadálypályáin, és megmaradtak filmtervnek. Egy rövidfilmről tudok, ami a maga nemében remek alkotás, és hangsúlyosan megjelenik benne Trianon hatása is egy kalotaszegi építész családja sorsán keresztül: Ezerkilencszáztizenkilenc (Kós Károly novellája alapján rendezte Bozsogi János). Szerzői rövidfilmek születhettek és születtek is magánpénzből, mint Bicskei Zoltán Hozzád sóhajtunk című négyperces, remek filmetűdje.

Ruttkai Éva sosem engedte el igazán Gábor Miklóst
Legendás szerelmek elevenednek meg a Budapest Jazz Club színpadán.