időjárás -1°C Ferenc , Olívia 2023. december 3.
logo

Fehér falak, vörös tetők

Jancsó Orsolya
2019.02.24. 07:04
Fehér falak, vörös tetők

Körülbelül háromszáz Charles Dickens-leszármazott él világszerte. Catherine Dickens Gore éppenséggel Székesfehérvártól húsz kilométerre. A környéken hírességnek számít, rendszeresen köszöntik úgy, hogy: „Á, maga az?! A vendégházas angol hölgy!” A brit író szépunokája Csákberényben rendezte be a „szegények Provence-át”.

Amikor Frances Mayes megírta a Napsütötte Toszkánát, Cortonát elözönlötték a turisták, akik ­döbbenten csodálkoztak rá arra, milyen bájos és hangulatos az olasz kisváros. Valóban az, csakhogy semmivel sem bájosabb vagy hangulatosabb, mint bármely olasz kisváros Emilia Romagnán túl és Umbrián innen. Frances fel is jegyzi emlékírása folytatásában egy olasz úr szavait: „Szörnyű, hogy egy amerikai kellett, hogy megmutassa a világnak, amink van.”

Nekünk egy angol hölgy jutott. Ő maga nem író, de az egyik legnagyobb valaha élt brit regényíró, Charles Dickens szépunokája. Mayeshez hasonlóan ugyanezt a mondatot hallhatta egyszer egy vendégétől, mivel a Vértes lábánál elterülő birtokán mindenkit szívesen lát, aki hajlandó megfizetni a hazai átlagáraknál magasabb szállásdíjat. Cserébe a levendula- és szőlőbirtok egyik romantikus présházában éjszakázhat, pohár borral a kezében, friss kenyeret majszolva. Irigylem is az egyik hazai gyümölcslégyártó cég munkatársait, akik épp csapatépítő tréningen veszik birtokba a nyolc házból álló uradalmat, miközben én a földút kátyúit kerülgetve próbálok eljutni Catherine levendulabokrokkal szegélyezett, kék spalettás otthonáig. Mintha csak Dél-Franciaországban járnék, leszámítva azt, hogy az itteni színskála nem a provanszál fehér-szürke-pasztellzöld-halványlila vonalon mozog, hanem belefér az élénksárga és vörös is.

– Mindig mondom, hogy én vagyok a második Catherine Dickens, hiszen a nevemet ­Charles Dickens feleségéről kaptam – kínál hellyel az asszony különleges hangulatú, eklektikus nappalijában. – Egyfelől egy világhíres író leszármazottja vagyok, másrészt az ő családjánál jóval arisztokratikusabb magyar grófi családé. Angol felem nagyon gyakorlatiassá tesz, dickensi örökség, hogy mindenkivel tudok beszélgetni, másrészt a magyar gyökereim miatt igen vonzódom Magyarországhoz. Mivel nem éltem meg a nehéz időket, azt mondanám: olyan kelet-európai gondolkodással fűszerezett angol vagyok, aki a pozitívumokat látja ebből az országból.

A lelkem angol, de a szívem magyar.

Angol és provanszál vidéki otthonok eleganciája és romantikája jelenik meg a vendégszobák bájos
enteriőrjében
Fotó: Bach Máté

Ehhez nem is kell több bizonyíték, mint a szenvedély, ahogy Catherine szűkebb környezetéről, Csákberényről és általában Magyarországról beszél bájos angol–magyar keveréknyelvén. Nem kedveskedésből tűz magyar szavakat az angol mondatokba, hanem a magyar szavakat kifejezőbbnek találja, és büszke arra, hogy bár hibákkal, de meg tudja értetni magát magyarul. Tizennyolc éves korában, amikor életében először hallotta édesanyjától, még teljes döbbenettel figyelt. Ma el van ragadtatva a magyar éghajlattól, ami az esős yorkshire-i gyerekkor után nem csoda, viszont a tízéves karib-tengeri szállodavezetés után inkább meglepő. Rajong az ország földrajzáért, mert „olyan nyitott tereket láthat az ember”, ugyanakkor órák alatt bárhova elutazhat, kezdve a közeli Ausztriától és Horvátországtól az egészen távoli célpontokig.

Ennek is köszönhető, hogy a magyarokból hiányzik az angolok „szigeti gondolkodása”, amely ma már bosszantja Catherine-t. Ott minden túl politikailag korrekt, túl szabályos, túl keretek közé szorított, míg Magyarországon „szabad” lehet, és véleménye szerint ezért költözik ide egyre több honfitársa. Bizonyos tekintetben missziójának tekinti, hogy megismertesse a britekkel, hogy Magyarország nem csak Budapestből áll, és főleg nem olyan elhanyagolt és szörnyű hely, mint azt a The Guardiannek író hazai videóriporter rendszeresen bemutatja.

– Nyáron, amikor virágoznak a levendulák és a rózsák, kinézek a teraszra, és olyan, mintha Provence-ban lennék. A szegények Provence-ában – teszi hozzá nevetve, hiszen elismeri, hogy azért lehetnek vendégházai, mert a hazai árakat meg tudta fizetni, míg ugyanez Angliában vagy Franciaországban elképzelhetetlen lett volna. Az első kis házat egymillió forintért vásárolta meg, a másodikat háromért és így tovább, de az egyre növekvő birtok bevételéből képes volt fedezni a terjeszkedést.

A környéken kisebb hírességnek számító ­Catherine története messziről indult. Yorkshire-ben nevelkedett, majd a Karib-szigeteken vezetett butikhotelt. Mikor elvált első férjétől, jövőjét és magát keresve látogatta meg az 1945-ben elmenekült, de 1999 után ismét Magyarországon élő édesanyját, Jeanne-Marie Wenckheim grófnőt.

– Épp lovagolni voltam, amikor hangot hallottam, amely azt mondta: „Költözz Magyarországra.” Soha nem történt velem hasonló, de a Jóisten nagyon különlegesen rendezi a sors útjait. Idejöttem, hogy édesanyám mellett legyek, majd a lakásomtól nem messze találkoztam második, szintén brit férjemmel. Megszületett a lányunk, akit édesanyám ugyanabban a kertben nézhet biciklizni, ahol ő maga is kerekezett nyolcévesen.

Közben Catherine és Christopher Gore nyaralót keresett és talált Csákberényben. Annyira beleszerettek a környékbe, a napsütésbe, a borba és az emberekbe, hogy folyamatosan vásárolták fel a házuk melletti apró nyaralókat, présházakat, és alakították át őket vendégházzá. Mára a nyolc két-hat személyes épület a környék szó szerinti színfoltja lett. A hófehér falú, türkiz zsalugáteres és vörös tetős házakat ugyanis Cathe­rine az elmúlt évek egyik legdivatosabb lakberendezési irányzata, a shabby chic szerint rendezte be. Az irányzat nem újdonság, az 1980-as években jelent meg Kaliforniában, de Magyarországra csak az elmúlt években szivárgott be – nem kis részben Catherine közvetítésének köszönhetően.

Catherine Dickens Gore

A stílus jellemzői a világos szobák, a bohém textíliák, a kopottas bútorok és a régies kiegészítők. Kötelező a bolhapiacon való vásárlás és a régi elemek felhasználása, amelyekkel az angol és a provanszál vidéki otthonok eleganciája és romantikája jelenik meg a rusztikusan bájos enteriőrökben. Ez a vidéki életérzés adott lehetőséget Catherine-nek, hogy a falubeli mesterekkel dolgoztathasson, aminek nyomán az aprócska Csákberény határozott gazdasági fellendülést élt meg.

– Szerencsés vagyok, és ezt az idelátogató barátaim is rendszeresen mondják. Ha egy bútorom tönkremegy, csak berakom a kocsiba, és lemegyek a faluba a kárpitoshoz. Angliában nincsenek már ilyen szakemberek, vagy ha mégis, két hónapos a várólista, mire az ember sorra kerül. Ugyanez a helyzet a falubeli kováccsal, Balázzsal, aki gyönyörű dolgokat készít. Például nemrég akartam pihenőágyakat a teraszra. Vittem neki néhány képet, hogy ilyet szeretnék, mire azt mondta, hogy ő még soha életében nem csinált hasonlót. Mégis mesés lett. Józsival, a helyi asztalossal 15 éve dolgozunk együtt, pontosan tudja, hogy mit szeretek – mutat körbe otthonában, ahol az édesanyja szülőfalujából származó festett fakomód jól megfér a rusztikus bútorokkal, indiai szőttesekkel, belga lámpákkal és a hangsúlyos kereszttel.

Catherine Magyarország szépségei közé sorolja, hogy egyrészt biztonságos, másrészt Angliával ellentétben itt nem probléma, ha valaki nyíltan hívő. Angliában egyfajta „földalatti mozgalom” a hit, a politikai korrektségbe nem fér bele a kereszténység. Szerinte ennek is köszönhető, hogy az angol gyerekek között olyan sok a mentális problémákkal küzdő. A magyar gyerekek sokkal szerencsésebbek, ezért hálás, hogy itt nevelheti lányát. A britek hithez való ambivalens hozzáállását a saját bőrén tapasztalhatta meg, amikor Christopher Gore halála után egy brit társkereső oldalon próbált új párt találni. Azzal tűnt ki a tömegből, hogy nem szégyellt beszélni katolikus voltáról, amit a britek határozottan üdítőnek találtak. Grahammel, új társával is így ismerkedett meg, ő ma már gyakori vendég Csákberényben.

Az idelátogató turisták – például az Oscar-díjas Adrien Brody – rendszeresen megdöbbennek, milyen „eldugott kincsei vannak” Magyarországnak. Catherine mégsem reklámozza a vendégházakat, a híre szájról szájra terjed. A vendégek nyolcvan százaléka magyar, de jönnek angolok, hollandok, svédek és osztrákok is. A francia és olasz vendégek viszont hiányoznak a palettáról, ők felhúzott orral közölnék, hogy otthon náluk sokkal jobb az eredeti. Catherine nem is bánja, hiszen vendégei így is egymásnak adják a kilincset.

Rendszeresen visszajárnak, „személyes kapcsolatot alakítanak ki a házzal, ahol laktak”, és mindig ugyanoda szeretnének visszatérni. Ha valakinek nincs ideje ott aludni, Cathe­rine akkor is szívesen lát mindenkit kávéval vagy a legkevésbé sem angol, citromos teával. Saját elmondása szerint soha nem ivott tejes teát, és sosem értette, abban mi lehet a jó.

Búcsúzkodás közben engem is többször visszainvitál, hogy jöjjek nyáron, hozzam a metszőollót, és vágjak annyi levendulát, amennyit csak szeretnék.

Addig is nézzek körbe, hát nem gyönyörű, ahogy ezen a tavaszias februári délutánon vörösre festi a lemenő nap a Vértes dombjait? Tényleg az. Milyen kár, hogy akárcsak Frances Mayes esetében, nálunk is egy külföldi veszi ezt észre.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.