Hosszú lábú, szürke nő

A Nagy Gyula vezette Lyuk nemcsak egy szórakozóhely volt a sok közül, hanem egyfajta szabad szellemű, alternatív összművészeti kulturális központ.

A néhai Fekete Lyukhoz kapcsolódó plakátok, fotók fogadják a látogatókat Fotó: Millok Tamás

Meredek lépcső vezet le a sötét sziklapincébe, a Kiscelli Múzeum legújabb kiállítóterébe, ahol a vakolat nélküli, pőre téglafalakon az 1988 és 1994 között működött legendás fővárosi underground szórakozóhelyhez, a néhai Fekete Lyukhoz kapcsolódó egykori koncertplakátok, koncertfotók, újságcikkek, bakelitlemez- és kazettaborítók másolatai fogadják a látogatót. A kiállított dokumentumok a punk esztétika hagyományait követve szándékosan slendriánul, olykor direkt hullámosan, tépett szélekkel, falragaszszerűen láthatók. De számos korabeli, ennek megfelelően kellően harcedzett zenekari póló, a Fekete Lyuk Hangja és egyéb kiadói nevek alatt megjelentetett tömérdek eredeti magnókazetta, a Vágtázó Halottkémek zenekar színpadi díszletelemei és Király Tamás divattervező sajátos ruhakölteményei is megtekinthetők.

A Nagy Gyula vezette Lyuk ugyanis nemcsak egy szórakozóhely volt a sok közül, hanem egyfajta szabad szellemű, alternatív összművészeti kulturális központ, amely stúdiót működtetett, kiadói funkciót vállalt magára, Lyukság címmel lapot indított, továbbá teret adott alternatív divatbemutatóknak, filmkluboknak, amelyekben betiltott alkotásokat és művészfilmeket vetítettek, Ruszt József pedig Független Színpad címmel alternatív színházat hozott itt létre. Kiállítások és tematikus zenei estek is helyet kaptak az egykori Vörösmarty Művelődési Ház pincéjében.

Különlegességét és egyben megbotránkoztató jellegét nemcsak az átlagember számára furcsának tetsző vagy egyenesen felkavaró kulturális rendezvények adták, hanem maga a közönség és a közeg; az itt tobzódó normaszegő fiatalok százai: különc értelmiségiek, dzsankik, alterosok, a hajukra cipőkrémet és hajólakkot kenő, acélbetétes bakancsot viselő punkok, sátánista darkosok, hardcore arcok és még ki tudja, milyen szubkultúrák tagjai.

A néhai Fekete Lyukhoz kapcsolódó plakátok, fotók fogadják a látogatókat
Fotó: Millok Tamás

A Kiscelli Múzeum kiállítása ezt a különös világot igyekszik közelebb hozni a nagyközönséghez. Sőt a tárlat bizonyos részein túllép a korabeli dokumentumok bemutatásán és a leíró jellegű interpretáción, hiszen a Fekete Lyuk egykori miliőjének megidézésére is kísérletet tesz.

Kiváló példa erre a Fekete Lyuk emblematikus graffitijének, az élénkkék háttér előtt látható, félig fekvő pozícióban ábrázolt, indokolatlanul hosszú lábú, szürke bőrű, pucér női alak Szilágyi Zoé-féle rekonstrukciója, amely a decemberi kiállításmegnyitón nyerte el végső formáját. De ugyanígy említésre méltó a Fekete Lyuk lerobbant kockacsempés WC-jének installációként való megjelenítése is, ahol a kihelyezett filctollakkal akár mi magunk is mementót hagyhatunk.

A tárlat legizgalmasabb része a ’90-es évekbeli tévékészülékeken nézhető félórás videóinterjúk, amelyeken egykori és ma is aktív zenészek mesélnek a Lyukhoz fűződő viszonyukról, illetve az akkori underground zenei életről.

A kiállítás érthető módon csupán említés szintjén foglalkozik az itt megfordult nemzetközileg ismert csapatokkal és a később nagy karriert befutott hazai zenekarokkal. Mindenesetre érdemes tudni, hogy a zenekari inkubátorként működő Fekete Lyukban olyan együttesek is koncertet adtak, mint a Tankcsapda, Kispál és a Borz, F.O. System, Pál Utcai Fiúk, Aurora, AMD, QSS vagy épp a Kretens. Számos ma ismert értelmiségi véleményformáló is rendszeres látogatója volt a Lyuknak.

(A Fekete Lyuk. A pokol tornáca. Underground Budapest ’88–94 című kiállítás június 23-ig látogatható a Kiscelli Múzeumban)