Khomeini ajatollah, aki tíz napja tért haza Iránba franciaországi száműzetéséből, 1979. február 11-én kijelenthette, hogy az országban minden hatalom az iszlám forradalom kezében van. Kevesebb mint egy hónap kellett ahhoz, hogy Reza Pahlavi perzsa sah távozása után a forradalom győzedelmeskedjen. Ki hitte volna akkor, hogy ilyen körülmények között és ilyen gyorsan összeomlik a sah rendszere, véget vetve a perzsa királyságnak? Az iszlám erők váltak a hatalom kizárólagos képviselőjévé, pedig még az utcai tüntetések szakaszában is csupán az egyik lehetőségként számoltak velük.
A lelkes irániak tömegei 1979 márciusának végén népszavazáson mondták ki azt, hogy hazájuk ezentúl Iszlám Köztársaság. Létrejött a modern világ első teokráciája, amelyben az iszlám papság szempontjai a meghatározók, és előnyt élveznek a politikával szemben. Ám ehhez kellettek azok a nagyhatalmak is, amelyek kényelmesen nézték a mollahok hatalomra kerülését, mert abban bíztak, hogy ők majd feltartóztatják a térségben a kommunista előretörést. Tévedtek azok, akik ilyen rövid távra terveztek, ugyanis a felálló iráni iszlamista rendszer negyven év óta tüske az Egyesült Államok talpában.
De miként élte meg a sah ezt az árulást? – erről szól Amír Aszlán Afsárnak, a perzsa uralkodó protokollfőnökének korábban megjelent visszaemlékezés-kötete. A diplomata igen közel állt Reza Pahlavihoz, aki még száműzetésébe is magával vitte őt. A sah Egyiptomba január közepén úgy érkezett meg, hogy majd tárgyal a nemzetközi élet meghatározó vezetőivel, tisztázzák a felmerülő problémákat, aztán visszatér Teheránba. Ám szembesülnie kellett azzal, hogy senki sem akarja fogadni, még beszélni sem hajlandók arról, hogy hatalmát majd visszaállítják Iránban. Az amerikai nagykövet röviden közölte vele, hogy jelenleg nem aktuális az amerikai látogatása, maradjon csak Asszuánban, és élvezze Anvar Szadat egyiptomi elnök vendégszeretetét.
A számtalan elutasítást követően egyszer csak Pahlavi „megvilágosult”: „Tudja, mikor írtam alá a kivégzési parancsomat? – tette fel a kérdést a protokollfőnökének. – Amikor egy nagy olasz olajkitermelő cégnek kikötöttem, hogy a felhozott kőolajból Irán 75 százalékkal részesedik. Aztán csak tovább nőtt a külföldi olajkitermelők ellenszenve irántam, amikor az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) vezetőjeként bejelentettem, hogy 1979-től az iráni olajcégek teljes szuverenitást élveznek az olajiparban. Már ez is árnövekedést váltott ki a nyersolajpiacon. Apám politikai karrierje is erre ment rá, mert ujjat mert húzni a nagyokkal. Nem kellett volna megbíznom bennük, nem kellett volna elhagyni a hazámat.” Apját 1941-ben nagy-britanniai és orosz együttműködéssel távolították el Iránból, a britek nem adtak neki engedélyt a bombayi kikötéshez, így hajója Mauritius szigetére távozott.