Korrektornapló

Egy magyarországi korrektor tudja, hogy nagyon fontos a munkája, mert nálunk óriási presztízse van a helyesírásnak. Gondoljunk csak az elmúlt napokban nagy vihart kavart mondatra.

A korrektori munkát, azaz a helyesírási hibák javítását egy szövegben elsősorban magányosan, csendben lehet végezni. Legfeljebb a Bartók rádió szólhat. Az elhelyezkedést illetően végezhető ülve vagy fekve, ez utóbbi elég elkényelmesedett pozíció, ezért célszerű naponta valamilyen sportot, mozgást beiktatni. A korrektor munkája látszólag egyszerű: megtanulja a helyesírási szabályokat, időnként felüti a szótárt, belepillant, és pikk-pakk kész is van.

Nos, ennél azért árnyaltabb a helyzet. Előfordul ugyanis, hogy egy szó nem szerepel a helyesírási szótárban, ilyenkor meg kell keresni az analógiát, azaz egy hozzá szerkezetében, tartalmában hasonló kifejezést. Lássunk máris egy példát!

A hajléktalanlét szó nem szerepel a helyesírási szótárakban, azonban olvasható bennük egybeírva a hajléktalanellátás, a hajléktalanszálló többek között, akkor nyilvánvaló, hogy a hajléktalanlét is egybeírandó. A hajléktalan eredetileg melléknév, például hajléktalan ember, azonban a fenti összetételekben alkalmilag főnév lesz a szófaja.

A korrektor tudja, hogy a legismertebb internetes kereső nem segít a helyesírási kérdések megválaszolásában. A fent említett hajléktalanlét csaknem annyiszor szerepel hibásan, különírva, mint ahányszor helyesen, egybeírva.

A korrektor nagyon sokat tanulhat, hiszen egészen különleges és változatos munkák helyesírási ellenőrzésére kérik fel. Így például a javítás során megismerkedhet a bivalyhúsból készült ételreceptekkel, bővül a tudása egy történelmi folyóirat cikkeinek az ellenőrzésekor is, és jól szórakozhat egy kisgyermekeknek készült kötetke javítása közben vagy a képregény történetének elolvasása során.

A korrektor nem csak a helyesírási hibákat javítja, ugyanis olyan ember, aki a szóban elkövetett szóismétlésért is elnézést kér. Így nyilvánvaló, igyekszik mozgósítani a szókincsét, de ha ott hiány jelentkezik, akkor előveszi a szinonimaszótárakat, van bőven, és megkeresi a szövegkörnyezethez stílusában leginkább odaillő rokon értelmű kifejezést.

A korrektor nagyon sok új szóval, szószerkezettel találkozik, ez is színesíti munkáját, ilyenek például a szájról szájra reklám vagy a csirkemellcsiga. Ugyanakkor vannak szótárban még nem szereplő új szavak, amelyek kis fejtörést okozhatnak, például: e-személyi igazolvány, Új Selyemút terv.

A korrektor nem ígérget, hiszen tudja, senki nem tökéletes, a tökéletességre csak törekszünk, így nem mondja soha azt, hogy pezsgőt fizet annak, aki egyetlen hibát talál az általa átnézett szövegben. Nagy felelőtlenség volna.

A korrektor fejében van egy képzeletbeli kapcsoló. Ez arra szolgál, hogy ha nem helyesírási ellenőrzést végez, hanem csak úgy olvas, szépirodalmat, napilapot, egyebet, akkor kikapcsolja a javítás üzemmódot. Megpróbálja nem észrevenni a helyesírási, nyelvhelyességi hibákat, és csak a szöveg tartalmának átadni magát.

A korrektor a javítás során jegyzetel, hiszen véteknek tartaná, ha a jó mondásokat nem osztaná meg másokkal. A vállalkozókat bemutató egyik könyvből például a következőket gyűjtötte: „Versenylóval nem szántunk.” „A leghalálosabb betegség a butaság.” „Az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi.” „Én nem kényszervállalkozó vagyok, hanem örömvállalkozó.” „A vállalkozó nem a vállalkozásában, hanem a vállalkozásán dolgozik.”

A korrektor az egész napi munka után ugyanúgy álomra hajtja a fejét, mint mindenki más, legfeljebb abban különbözik a többiektől, hogy álmában békebírónak látja magát vagy a jottisták és ipszilonisták, vagy a j és ly háborújában…

Egy magyarországi korrektor tudja, hogy nagyon fontos a munkája, mert nálunk óriási presztízse van a helyesírásnak. Gondoljunk csak az elmúlt napokban nagy vihart kavart mondatra, amely egy írólapra volt kinyomtatva, és azt kívánta közölni országgal-világgal, hogy van, akibe belefojtják a szót…