A korrektor nem ígérget, hiszen tudja, senki nem tökéletes, a tökéletességre csak törekszünk, így nem mondja soha azt, hogy pezsgőt fizet annak, aki egyetlen hibát talál az általa átnézett szövegben. Nagy felelőtlenség volna.
A korrektor fejében van egy képzeletbeli kapcsoló. Ez arra szolgál, hogy ha nem helyesírási ellenőrzést végez, hanem csak úgy olvas, szépirodalmat, napilapot, egyebet, akkor kikapcsolja a javítás üzemmódot. Megpróbálja nem észrevenni a helyesírási, nyelvhelyességi hibákat, és csak a szöveg tartalmának átadni magát.
A korrektor a javítás során jegyzetel, hiszen véteknek tartaná, ha a jó mondásokat nem osztaná meg másokkal. A vállalkozókat bemutató egyik könyvből például a következőket gyűjtötte: „Versenylóval nem szántunk.” „A leghalálosabb betegség a butaság.” „Az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi.” „Én nem kényszervállalkozó vagyok, hanem örömvállalkozó.” „A vállalkozó nem a vállalkozásában, hanem a vállalkozásán dolgozik.”
A korrektor az egész napi munka után ugyanúgy álomra hajtja a fejét, mint mindenki más, legfeljebb abban különbözik a többiektől, hogy álmában békebírónak látja magát vagy a jottisták és ipszilonisták, vagy a j és ly háborújában…
Egy magyarországi korrektor tudja, hogy nagyon fontos a munkája, mert nálunk óriási presztízse van a helyesírásnak. Gondoljunk csak az elmúlt napokban nagy vihart kavart mondatra, amely egy írólapra volt kinyomtatva, és azt kívánta közölni országgal-világgal, hogy van, akibe belefojtják a szót…
