Műfordítás bőröndökön

Már a kiadó ajánlása is sejteti, hogy a kézirat sorsa legalább olyan regényes, mint a főhős, Nyikolaj Szalmanovics Rubasov élettörténete.

Arthur Koestler, London, 1960 Fotó: MTI/Bizományosi–Forgács Károly

A francia hatóságok 1939-ben letartóztatták, majd a Pireneusok lábánál fekvő Le Vernet-i internálótáborba szállították. Ilyen körülmények között, a náciktól menekülve, a franciák által szovjet ügynökként bezárva írta meg regényét Koestler az idealista bolsevikról, aki a sztálini rémuralom áldozatává válik. A Sötétség délben eredeti kézirata azonban a menekülés zűrzavarában elkallódott. A Darkness at Noon 1940-ben jelent meg – először angolul – Daphne Hardy fordításában, Koestler pedig kénytelen volt barátnője szövegére támaszkodva visszafordítani regényét a német kiadáshoz. A fordításkor Koestler panaszkodott is, hogy nem találja azt a hangot, amely a történet írásakor még megvolt – hiányolta az eredeti változatra jellemző frissességet és spontaneitást.

Arthur Koestler, London, 1960
Fotó: MTI/Bizományosi–Forgács Károly

Idáig tudta a történetet Matthias Weßel doktorandusz is, aki a svájci Europa kiadónál 1938-ban megjelent, Ein spanisches Testament (magyarul: Párbeszéd a halállal. Spanyol testamentum; ford. Nemes László; Fabula, Bp., 1993) honoráriumának elszámolását és a levelezést kutatta, amikor egy rutinkeresésnek köszönhetően olyan dokumentumra talált, amelyet nem is keresett. Ez volt a Rubasov, kiadatlan kézirat, 1940. A kutató a kézirat felfedezéséről beszámolt a Frankfurter Allgemeine Zeitung olvasóinak 2016-ban: „Este már egy kis előünnepséget tartottam, azután meglehetősen gyötrelmes két hét következett […], és akkor megérkezett Zürichből a szkennelt változat, amelyről megállapítottam, hogy eredeti. Illetve egy átütéses másolat – Koestler szokása volt több másolattal gépelni.” Matthias Weßel azonosította Koestler jellemző szokását, a bekezdések törlését is, a francia cenzúrahatóság pecsétje pedig a kutató szerint arra utal, hogy Koestler elküldhette a kész kéziratot zürichi kiadójának.

De miért nem fedezte fel Matthias Weßel előtt senki más a kéziratot, mikor a Rubasovba nyilván hosszabb ideje be lehetett már tekinteni? Aki felületesen olvasott csak bele a zürichi kéziratba, és egybevetette azt Koestler visszafordításával, úgy vélhette, hogy megegyezik a két szöveg. Ez azonban nem így van: Weßel több száz stílusbeli vagy tartalmi eltérést állapított meg már az első vizsgálat során. Kérdés továbbá, hogy Arthur Koestlert miért nem érdekelte, hol kallódik leghíresebb regényének eredeti kézirata. Weßel szerint ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy az író végül Angliában talált otthonra – harmincöt éves korától 1983-as öngyilkosságáig csak angolul írt –, angol író lett belőle.

Választott hazájában Koestlert ma is egy lapon említik George Orwell angol íróval. Matthias Weßel a barátnő teljesítménye iránti tisztelettel magyarázza, hogy a Hardy-féle hevenyészett fordítást a későbbiekben sem javította ki Koestler, még azokon a helyeken sem, ahol a brutális kihallgatási technikát és a vallatás gyalázatos, megalázó szóhasználatát nyilvánvalóan enyhítette Daphne: „Magunk elé kell képzelnünk a körülményeket, amelyek között az eredeti mű megszületett. Az nem a csiszolgatás, az irodalmi finomságok kidolgozásának ideje volt. A még teljes egészében el sem készült regényt a becsomagolt bőröndök tetején fordította a nő.

A szövegben található hibák ennek a pánikhelyzetnek a maradványai: a hitelesség lenyomatai. A kéziratnak el kellett készülnie.” A fordítással szinte egy időben, mert Koestlernek szerződése volt egy angol kiadóval a regény megjelentetésére. Ez a valamiképpen elkészült német kézirat tehát az alapja a Magvető új kiadványának, mely az eredeti Koestler-szöveg jóval szikárabb, kopogósabb, keményebb ritmusában jelenik meg Mesés Péter fordításában.