– Ha jól láttam, még nem tüntettek ön ellen, de aláírásokat sem kezdtek el gyűjteni. Jó vagy rossz ómen ez?
– Tüntetést már akkor kezdtek szervezni, amikor megbízott főigazgatóként kineveztek, de aztán valamiért lehátráltak az ötletről. Most is mozgolódnak, legalábbis bizonyos belső levelezési listákról kapott képernyőmentések szerint tervbe van véve, és megy a hátam mögötti gyalázkodás. A gyalázkodással nem foglalkozom, energiát vinne el, amit jobb célokra tudok hasznosítani. Azért olvasom el egyáltalán az átküldött leveleket, mert hátha megfogalmaz valaki arról az oldalról érdemi kritikát. Tanulni nem szégyen, de ilyennel még nem találkoztam, úgyhogy sajnálom azt a pár percet, amit erre szántam. Az alapállásukat viszont nem értem. Volt mindenkinek egy hónapja pályázatot írni erre a pozícióra. Senki nem vállalta a megmérettetést. Akkor ezt így hogy? Pedig Isten látja a lelkemet, ha valaki jobb pályázatot írt volna, mint én, akkor én lobbiztam volna a legjobban az érdekében, mert abból a magyar kultúra nyert volna.
– Író, rockzenész, politikai elemző – írja Kéket kékért című regényének fülszövegén. Melyik bőrében érzi a legjobban magát?
– Most éppen rockzenészként érzem a legjobban magam, végre úgy szól a bandánk – Loyal –, ahogy szerettük volna. Feltölt. Írónak soha nem szerettem lenni. Írni szeretek, elveszni az anyanyelvemben, de még inkább szeretek jó irodalmat olvasni.
– Ha jól olvasom, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) 1954-es alapítása óta ön az első erdélyi, ráadásul székely főigazgatója. Következik ebből valami? Például ennek megfelelően több figyelmet kap majd az erdélyi irodalom, vagy sem?
– Ezt nem is tudtam. De én inkább úgy fogalmaznék: hogy erdélyi és székely vagyok, azt eredményezi, hogy alapállásból nem csak Magyarországban gondolkodom, amikor az irodalommal és a PIM-mel foglalkozom, az országhatár nem képez mentális gátat. Másfelől viszont az, hogy valaki erdélyi, íróként nem érdem. Ettől még kiemelten figyelek Erdélyre és a szívem csücske Székelyföldre, de ehhez nem kell főigazgatónak lenni. Elég, ha az ember szereti a szülőföldjét.