Veszteség, ha eltűnik a kézírás?

A kalligráfia művészeti ág, a művészetről pedig tudjuk, hogy az ember legmagasabb rendű önkifejezése. Valamit tudhatnak az ázsiaiak. És valamit megéreztek ebből Magyarországon is.

Édesapám 1916-ban egy pozsonyi iskolában tanulta a betűvetést. Egész életében ugyanazokkal a szépen olvasható „gyöngybetűkkel” írt. Időskorára sem változott meg az írásképe, minden jegyzete, levele, írása olvasható maradt. Én 1966-ban egy kőbányai általános iskolában tanultam meg írni. Írásom a gimnáziumig egészen olvasható volt. Áttértem azonban az írógéppel való írásra, és amint lehetett, a számítógépre. Ma is sokat jegyzetelek kézzel. Kapkodva, odavetve írok, írásképem nehezen olvasható. Általános tendencia a XXI. században a beszéd és az írás sebességének gyorsulása, ezáltal a beszéd érthetőségének és az írás olvashatóságának a gyengülése. Apám egész életében megfontoltan, nyugodtan beszélt és írt. Én eléggé gyors beszédű vagyok, és gyorsan jegyzetelek.

Mi következik abból, hogy az emberek kézírása elromlott? Az egyik következtetés az, hogy a kézírást átveszi a technológia (számítógép, okostelefon; billentyűzet, érintőképernyő), tehát fölöslegessé válik. Egyre többször vetik föl, hogy kézírásra nincs is szükség. Még oktatni sem kell.

A másik következtetés, hogy a kézírással valamit elvesztünk. Például az események nyugodt végiggondolását, választékos, igényes formába öntését. Az írógép megjelenésekor egyes írók és költők továbbra is kézzel írtak. A számítógép megjelenésekor is sokan ragaszkodtak a kézzel íráshoz. Ösztönösen éreztek valamit, amit ma már tudományosan is kutatunk.

Más a kézzel és más a géppel írt szöveg stílusa. Van valami nyelvi veszteség. A kézzel írás állítólag szoros összefüggésben van agyi központunkkal. Ilyenkor az agyi beszédközpont is aktivizálódik. Ezért a változása, megszűnése a beszédre is hat. És talán hat a figyelemre, az emlékezésre is. Mennyire feltűnő az „érintőképernyő-nemzedék” figyelmi és emlékezeti magatartása, állandó figyelemmegosztása, vibrálása.

A kézzel írás kapcsolatba hozható más, kézügyességet igénylő tevékenységekkel. A kézügyesség által egyfajta „tárgyi anyanyelvet” sajátítunk el, amely legalább olyan fontos része az életünknek, mint a nyelvi. Nem árt tudni: van bennünk jelentős hallgatólagos, nyelvileg nem kifejezhető tudás. Például a kézügyességgel kialakított „tárgyi” anyanyelv.

Ha ez a tudás megszűnik, ügyetlenek, bénák leszünk. Talán ennek a tünete a mai világban feltűnő gyakorlatiatlanság. A kör bezárult.

A kézírás összefügg a beszéddel, a kettő együtt a nyelvvel, de a tárgyi anyanyelvvel is. Ha a kézírást elveszítjük, annak nyelvi és egyéb társadalmi, gyakorlati következményei lehetnek.

A kézírásnak személyiségformáló ereje van: mind a motorikus képességek, mind a magabiztosság, de a megfontolt gondolkodás is elősegíthető a tanításával. Ezért érdemes felidézni a kézírást továbbra is fontosnak tartó törekvéseket. Először is a keleti, ázsiai kultúrákat, amelyekben a kalligráfia (művészi igényű szépírás) továbbra is él.

A kalligráfia tehát művészeti ág, a művészetről pedig tudjuk, hogy az ember legmagasabb rendű önkifejezése. Valamit tudhatnak az ázsiaiak. És valamit megéreztek ebből Magyarországon is. A sátoraljaújhelyi, széphalmi A Magyar Nyelv Múzeuma a kezdetektől igyekszik népszerűsíteni a kézzel írást olyan pályázatokkal, mint: Írj levelet Kazinczy Ferencnek! Ezzel szeretnének kedvet teremteni a kézzel íráshoz, a levélíráshoz. Nemes törekvés. Talán érdemes megfontolni, hogy legyenek, maradjanak olyan élethelyzetek, amikor kézzel írunk!