Észt sikertörténet

Az anyanyelv közös értékünk és identitásunk alapvető eleme. Az igényes nyelvhasználattal hozzájárulhatunk nyelvünk megőrzéséhez és fejlesztéséhez

Az anyanyelv mindannyiunk közös értéke, és identitásunk alapvető alkotóeleme. Nyelvünk, kultúránk, saját államunk megtartása folyamatos figyelmet és munkát követel mindannyiunktól. Az igényes nyelvhasználattal mindannyian hozzájárulhatunk nyelvünk megőrzéséhez és fejlesztéséhez” – Mailis Reps észt oktatási és tudományos miniszter mondotta e szavakat az észt nyelv évének, egy 365 napos, különlegesen gazdag eseménysorozatnak a megnyitása alkalmából. Az Észt Köztársaság, nyelvrokonaink földje tavaly ünnepelte modern államisága századik évfordulóját, s a százegyedik nyomban a nyelv éve lett. A nyelv iránti hűséget és kiemelt figyelmet több tényező is indokolja.

Az 1220-as évektől kezdve az észtség ellenőrizte terület elvesztette önállóságát, és dán, balti német, svéd, orosz hatalmi érdekek ütközőövezetévé vált. Rövid, a magyarság számára fontos epizód, hogy a folyamatos hatalmi harcok során Báthory István erdélyi fejedelem, 1575– 1586 között lengyel király kiszorította a Baltikumból Rettegett Iván cárt, és az észt művelődés szempontjából is nagy jelentőségű jezsuita kollégiumokat alapíttatott. Ezeket később a svéd hódítók felszámolták, ám épp a tartui kollégium helyén alapította 1632-ben II. Gusztáv Adolf svéd király a Tartui Egyetemet. Utóbbi ma a kelet-közép-európai régiónak sok tekintetben vezető egyeteme.

A történelem szeszélyes fordulatai sokféle idegen nyelvi hatásnak ágyaztak meg a századok során, és eközben a „föld nyelvét”, ahogy arrafelé a középkorban hívták, egyedül a „föld népe”, az észt jobbágyság őrizte. És őrizték meg az utódok európai kultúrnyelvként máig. Arról tehát nem kell leckét mondani az észteknek, milyen kivételes szerepe van az anyanyelvnek, az anyanyelvi kulturális hagyománynak egy nép önbecsülésének, önazonosságának megtartásában. Az újkori Észt Köztársaság első elnöke, Lennart Meri gyakran hangoztatta: minél kisebb egy nyelv, annál inkább törődni kell vele. Meri szava nyomán szinte a teljes értelmiséget és a politikum jelentős részét átfogó nemzeti nyelvpolitikai konszenzus fogant és formálódott. Irigylésre méltó ritka jelenség Európában!

Igaz, e felelős, államilag összehangolt törődésnek is évszázados a múltja. Már az 1920-as alaptörvény államnyelvi rangra emelte az észt nyelvet, majd az 1934 novemberében elfogadott első nyelvtörvény részletesen szabályozta annak használati körét, biztosítva fejlesztését is. Mindeközben garantálta az országban élő kisebbségek nyelvi jogait.

A 2011-es, ma is érvényes észt nyelvtörvény összeurópai egybevetésben is kiemelkedő színvonalú jogszabályi hátteret ad az észt köznyelv megőrzéséhez és fejlesztéséhez, biztosítva emellett a nyelvjárások, helyi irodalmi nyelvek és a kisebbségi nyelvek zavartalan használatát és fejlesztését is. A Kárpát-medence magyarlakta területein sokan berzenkednek a nyelvtörvény szónak még említésétől is, hiszen a totalitárius francia nyelvtörvény, a felvidéki magyarságot korlátozó szlovák nyelvtörvény erősen negatív példák. Ám éppen az észt, a finn és részint a lengyel nyelvtörvény példája bizonyítja, hogy a nyelvtörvény sem ördögtől való. Ellenkezőleg: egy jó nyelvtörvény nemzeti nyelvi-kulturális sikertörténet alapja lehet!

Az észt nyelv évét tizenkét témahónapra osztották, és ebben az észt mint második vagy környezeti nyelv kérdése is hangsúlyosan szerepel. A tematika a nemzeti nyelvi hagyomány alapértékeitől az infotechnológia észt nyelvű alkalmazásaiig, a világ észtsége nemzeti-nyelvi önazonosságtudatának fejlesztéséig terjed. Észtország, mely a V4-eken is átfutó ókori borostyánkőút északi végpontjánál terül el, számos tapasztalattal szolgálhat a magyarság számára is.

Számomra ezek közt első helyen áll az észt nemzeti nyelvpolitika példája, amelynek alapvetéseire-eredményeire egy reménybeli Kárpát-medencei magyar nyelvpolitika kidolgozásánál is figyelnünk kell.