Valami amerikai tévé vezetője kér találkozót! Magyar származású, itt van a titkárságon – mondta munkatársam 1991 tavaszán, nemzeti-beli életem hajnalán. Ősz, csillogó tekintetű, snájdig úriember lépett a szobába: „Székely András vagyok, régi színházas, ötvenhatban távoztam”
– jelentette barátságosan. Ismerkedni jött, mondta, majd vég nélküli beszédfolyamát olykor megszakítva káderezésig menő mélységgel kérdezett. Ismert színészeket per pistázott, jóskázott, Vámos „Lacira” többször is visszatért. Odáig jutottunk, hogy a bemutatókra kért meghívót. A következő évadokban a nála magasabb, szőke, harmadik feleségével olykor feltűnt a Nemzetiben.
Veszélyes viszonyok címmel minap könyve került a kezembe, alcíme: Visszaemlékezések Karády Katalinra, Ujszászy Istvánra, a második világháborúra és a szovjet hadifogság éveire. Kiadó: a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (2017), közzéteszi: Haraszti György és Eötvös György. Elolvastam, néhány pontatlanság azonmód feltűnt. A színiakadémia hallgatóinak sorában Székely nevű személy a harmincas években nem szerepel; Horváth Árpád öngyilkossági kísérlete nem 1938-ban, hanem ’39-ben történt. Kiss Ferenc pedig 1959-ben kért bocsánatot Jávortól, aki akkor haldoklott a Városmajorban.
Erősebb kérdésként felmerül: hogyhogy a „végzett” ifjú színiembernek egyetlen emléke sincs Horváth debreceni korszakáról, de arról igen, hogy ő a Bikában lakott, és sportkocsival járt. Miközben a színháziak nyomorogtak, mert a direktor heroikus álmai (a Tragédia bemutatója, Kodály-est stb.) örök adósságot termeltek. Gyanítható, egy év múltán Horváth kirúgta a pesti gigerlit, aki a Nemzeti tagja sem volt. A zsidóságot fenyegető jelekre ösztöndíjasként 1939-ben Básti Lajossal Párizsba utazott, de egyik helyen a filmgyártást, másikon a La Comédie Française-t tanulmányozta. Básti hazatért, Székely maradt, és a háború kitörésekor a francia hadseregbe jelentkezett. A kötetben egy 1950-ben, a szovjet lágerből hazatérte után írott önéletrajzot is olvashatunk. Ennek néhány adata nem egyezik a tényekkel.