Horatio, a besúgó

Amit az utószó állít: „hihetetlen önbizalom” jellemzi Székelyt. Gátlástalanul vádaskodik, sokakról állít rosszat, a szovjet fogságban Ujszászyt spiclinek rajzolja.

A színiadattárból tudható: Kecskeméten Karádi Bélával Urbán Ernő Gál Anna diadala című remekét állította színre. A könyv nem említi, de lássuk a továbbiakat: a békéscsabai színház ’54-ben alakult, ahol Székely rendezte és Baróti Gézával írta a Csodabogarak című egyfelvonásost, majd a páros megismételte az együttműködést a Wellington hercege című zenés darab szerzőségében. Székely állította színre Csizmarek Bújócskáját, Vaszy Viktor Dankó Pistáját és A fösvényt. Aztán Székely távozott. Az 1955–56-os évadban a Petőfi színházbeli munkájának semmi nyoma, majd kirúgták. Eljött 1956 ősze. A Szabó Sándortól kölcsönbe kapott Opel Rekorddal furikázott Pesten, majd november 21-én Ferrari Violettával és férjével, továbbá a Szabó házaspárral elhagyta az országot.

Miközben dúlt a háború, francia idegenlégiósként Oránban tenisszel múlatta az időt, később szovjet lágerben kötött ki. Igaz, amit az utószó állít: „hihetetlen önbizalom” jellemzi Székelyt. Gátlástalanul vádaskodik, sokakról állít rosszat, a szovjet fogságban Ujszászyt spiclinek rajzolja. Mindenütt otthonos: apja, aki neves építész, Nagy Ferenc miniszterelnök kártyapartnere volt, ő cimborált Kállai miniszterelnök fiával, az Akadémián Aczél György elvtárs padtársa volt. És persze úgy kerek Székely galaxisa, ha színpadi és filmes alkotásokra nem veszteget szót, de elbeszéli, ki volt leszbikus, ki kivel szeretkezett, a hölgyeket gyakran küllemük szerint minősítve. Major Tamás pedig azért haragudott rá, meséli, mert elcsente tőle Olty Magdát.

Remélve, hogy néhány Székely-talány tisztázódik a belügyi levéltárban, kilónyi „Michel” jelzetű anyag került elém. „Székely Endre 1956-os disszidens […], az ABC televízió newyorki központja drámai osztályának rendezője” (ÁBTL-3.2.4-K-1668/1). 1964. április 20-án Zalai az USA-ból jelenti: Váradi nevű kollégája négy órán át beszélgetett Székellyel, akit második, amerikai felesége két gyermekkel elhagyott. A könyvben Székely ’69-es beszervezési kísérletét, állhatatosságát és kitiltását regéli. A jelzett, ’64-es anyag szerint Váradi azt feltételezte: „Székely otthon kapcsolatban lehetett állambiztonsági szervünkkel vagy mint ügynök, vagy mint hivatalos kapcsolat.” Székely arról nem beszél, hogy már 1963-ban járt itthon, Bécsig eljutott, de vízumot nem kapott, és Aczél mint belügyi vezető is utasította a szervet, hogy Székelynek engedélyezze a hazalátogatást. Így hamis a Székely-mese, miszerint „Radics Kati” pártkorifeus, aki Berend Iván párjaként került Amerikába, a nyolcvanas évek második felében szervezte össze Aczéllal, akinek sok könyvet hozott.

Az oroszok ritkán tévednek, mert mindent felkutatnak, mondja Székely. A honi belügyes alakulat a testvéri testülettől információt kért 1964-ben. A válaszból kitűnik: „A francia hírszerző és elhárító szervek (a francia vezérkar 2-es hivatala) 1939-es évből való, zsákmányolt dokumentumanyagaiban a francia elhárítás ügynökeként szerepel. Álneve: Le Turul No B 01324. A szám jelentése ismeretlen. További adatok: Székely (vagy Székelyi) André. Született 1919. március 24-én Budapesten, magyar nemzetiségű. (Más adatok nincsenek.)” (Belügyi fordítás-ÁBTL-3.2.4.-K-1868/2)

Ezen az iratszámon egy összefoglaló jelentés is található a franciát, németet, oroszt, amerikai angolt jól beszélő, családszerető „Michel”-ről, melyben 1949. III. 12-i, a szovjet titkosszolgálatnak írott önéletrajza is olvasható. Hadi kalandjaival, Afrikától a honi fronton át a moszkvai Ljubjanka-börtönig és tovább való történeteivel nem bonyolítjuk írásunkat. De az feltűnő: a könyvben azt állítja, hogy a német fogságba jutva mint szövetségesnek, Magyarországnak adták át. A szovjeteknek írott vallomásában pedig ezt olvassuk: a németek ­Pétain hadseregéhez továbbították 1942 márciusában, és „kicseréltek a budapesti francia követ D’Ampier fáradozásai folytán”.

Kérdés: hazatérése előtt a szovjetek miért írattak vele önéletrajzot? A szovjet titkosszolgálat hazai besúgóként számolt vele? Bár a szovjetek azt tudatták, „megszakadt a kapcsolat”. Ha a belügyi összesítőkből Székely itthoni ődöngésének útját követjük, kiderül: a budapesti szovjet követség amatőr színjátszóit rendezte. Aztán megismerkedett az amerikai és az izraeli követtel, Kecskeméten a rendőrség személyzeti vezetőjét vette feleségül, gyereke is született, a helyi szovjet parancsnoksággal ápolt jó viszony megannyi jele. Tudjuk, a Cég holtig nem ereszti hírszerzőjét. Székely egy Kijevhez közeli lágerben színjátszó csoportot és nagy kultúréletet szervezett, s mint a könyvben is olvasható: „Munkám elismeréséül a szovjet hatóságok engedélyezték, hogy a kijevi drámai főiskola rendező fakultását látogassam!”

Következzen a lágerből való ki-be járkáló tanulmányút igazi elismerésének dokumentuma: „Kötelezvény. Székely András Béla önként vállalom a kötelezettséget a MVD szerveivel való együttműködésre. Kötelezem magam, hogy felderítek minden olyan hadifoglyot, aki a szovjet kormány ellen bármi féle ellenséges intézkedéshez nyúlna. Kötelezem magam, hogy felfedem a hadifoglyok közötti reakciós beállítottságot, valamint azon felbujtókat, akik nyugtalanságra, munkamegtagadásra és éhségsztrájkra buzdítanak. Kötelezem magam, hogy mindent, amit erről megtudok, jelentem a MVD szerveinek. Minden megbízást lelkiismeretesen és pontosan teljesítek. Kötelezem magam, hogy a MDV-vel tartott tárgyi kapcsolatomat szigorúan titokban tartom. Ennek megsértése esetén a szovjet törvények szerint vagyok felelősségre vonandó. A titoktartás érdekében jelentéseimet H o r a t i o fn.-vel írom alá.” (Belügyi fordítás-ÁBTL-3.2.4.–K-1868/2)

Azt is a szovjetek tudatták, hogy 1948. december 31-én lett besúgó és Horatio. Hamlet jó ügyének éltető pózában ugyan hány honfitársát piszkolta becsületében és marasztotta rabságban évekre még?

Tanakodtak a III/I-es Csoportfőnökségen Székely használhatóságáról, mire Galambos József miniszterhelyettes 1964. szeptember 16-án „egy sor igen fontos kérdés” tisztázatlansága okán visszaküldte a beszervezési javaslatot. (ÁBTL-3.2.4.-1868/2) Felmerül, hogy a szovjetek tiltották le Galambost, mert változatlanul ők röptették az egykori lágersztahanovistát. Ám a liezon azért nem szakad meg, a posta szorgalmasan halászta Székely levelezését szüleivel, színháziakkal (főként Szakáts Miklóssal, aki „Cyrano”-ként ’57 májusában lett besúgó), ő pedig találkozási kényszeré­ben kereste a washingtoni követség hírszerzőit. A belügy gyanakodott, és1967. március 10-én Kornhoffer György százados határozatban közölte: „…megállapítottuk, hogy alaposan gyanusítható az FBI-val való kapcsolattartással […], beszervezése nem célszerű.” Dossziéjának három kötetét irattárba helyezték. (ÁBTL-3.2.4.-1868/3)

Az FBI ne tudott volna a szovjet ügynök múltjáról? Talán éppen ezzel zsarolta a maga szervezetébe? Ebben a dossziéban olvasható egy tájékoztató 1965. szeptember 25-i dátumozással, mely így zárul: az ügynök „…egy fogadás alkalmával összetalálkozott Várkonyi Zoltán színművésszel, aki, amikor Székelyről esett szó rendkivüli módon kikelt Székely ellen. Székelyt okolja Szabó Sándor színművész disszidálásáért. Várkonyi szerint Székely volt már egyenruhás SS, szovjet fogsága alatt GPU besúgó, az ellenforradalom alatt antiszemita kijelentéseket tett és fegyvereket szállított. Sajnálkozását fejezte ki, hogy köztiszteletben álló édesapjának ilyen »link, aljas« fia van.” (ÁBTL-3.2.4.- K-1868/3)

Ahogy írásom végére érve kidugom a fejem Székely életének bugyraiból, elővillan egy kései találkozásunk: 1999 telén a Várszínház előcsarnokában a bemutató estéjén fogadtam a vendégeket, amikor jeggyel a kezében elém állt Székely, és ordította: „Kikérem magamnak, hogy nekem a 14. sorba adj jegyet!” A potyásnak, aki még pökhendi is, tisztelettel válaszoltam: „A nagyszínház protokoll hetedik sora itt a 14., minthogy a Vár kamaraszínház.” Gutaütéses orcával rám meredt, majd párjával felvágtatott a lépcsőn.